Pázmány Alumni: interjú Tárnok Balázzsal, a JÁK egykori hallgatójával

2021.02.16.

Tárnok Balázsban már a középiskolában megfogalmazódott, hogy egyszer jogász lesz. A Pázmányt azért választotta, mert fontos volt számára a minőségi oktatás, a hozzá közel álló hagyományos értékek képviselete és az erős nemzetközi kapcsolatrendszer. A Pázmányon végezte el a graduális képzést és az angol fordító szakjogász képzést, valamint a doktori tanulmányait is itt folytatta. Egy nagyon értékes „csomagot” kapott az egyetemtől, mind a képviselt értékek és megszerzett ismeretanyag, mind pedig az emberi és szakmai kapcsolatok tekintetében, amelyekből mind a mai napig táplálkozik. A nemzeti kisebbségek jog- és érdekvédelmét választotta hivatásának. 2020-ban elnyerte a Hungary Foundation egyik ösztöndíjprogramját, amivel idén januárban 1 évre Amerikába utazott kutatóként.

Mikor kezdte érdekelni a jogtudomány?

A felvidéki Selye János Gimnáziumban végzett tanulmányaim során kezdtem el érdeklődni a jogtudomány iránt. Bár a családunkban nincs hagyománya a társadalomtudományi, különösen pedig a jogászi irányultságnak, már viszonylag korán kialakult bennem az elképzelés, hogy egyszer jogász leszek. Mindig érdekelt a történelem és a közéleti-politikai kérdések, ezen a vonalon pedig a jogászi pálya kínált igazán vonzó perspektívát, hiszen egy egészen konkrét szakmát kínáló, mégis sokfajta lehetőséget magában rejtő társadalomtudományról beszélünk.

2015-ben jogi diplomát szerzett és a Doktori Iskolát is a Pázmányon végezte, illetve az angol jogi szakfordító szakjogász végzettségét szintén. Emlékszik, hogy miért erre a szakra és miért a Pázmányra jelentkezett? Akkoriban mi motiválta leginkább?

Az érettségit követően a különböző egyetemek jogi karai között böngészve fontos volt számomra a minőségi oktatás, a hozzám közel álló hagyományos értékek képviselete és az erős nemzetközi kapcsolatrendszer. Mindhárom követelmény vonatkozásában már akkor is nagyon erős volt a Pázmány jogi kara, így a graduális képzésre ide jelentkeztem – és milyen jól tettem! Az évek alatt pontosan azt kaptam, amit vártam, sőt, még annál is többet. Így nem igazán volt kérdés, hogy a doktori tanulmányaimat is itt folytatom, az angol fordító szakjogász képzés pedig az országban talán a legjobb nálunk, így ebben sem esett nehezemre a választás.

Milyennek látja a pázmányos éveket? Mi az, ami azonnal eszébe jut az egyetemmel kapcsolatosan, milyen emlékezetes élményekre gondol vissza szívesen?

A pázmányos évekről csupa jó érzés jut eszembe. Ha erre az időszakra gondolok vissza, elsőként az a sajátos pázmányos életérzés jut eszembe, amit talán csak a pázmányosok ismernek igazán. Az egyetemi életet meghatározó közvetlen, baráti, már-már családias légkör, az emberközpontúság az oktatásban, a hagyományos értékek képviselete és megélése a mindennapok során. A pázmányos éveim során sok sikerélményem volt, legyen az OTDK részvétel, a graduális képzés záróvizsgáinak teljesítése, külföldi tanulmányi ösztöndíj és szakmai gyakorlatok. E sikereket a doktori értekezésem megvédése és a PhD fokozat megszerzése koronázta meg 2020 novemberében.

Az egyetemi tanulmányaim alatt Erasmus tanulmányi ösztöndíjas hallgatóként egy évet töltöttem Hollandiában a Radboud Egyetemen, ahol nemzetközi jogi és európai jogi képzésen vettem részt. Voltam külföldi szakmai gyakorlaton Erasmus és Campus Mundi ösztöndíjjal is. Úgy érzem, jól ki tudtam használni az egyetem nemzetközi kapcsolatrendszerében rejlő lehetőségeket, ami szintén jó érzéssel tölt el.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelné ki, ami hatással volt Önre?

Felvidéki magyarként a kisebbségek védelme, a kisebbségi jogok és kisebbségi érdekérvényesítés egész életemet végigkísérte. Egyetemi tanulmányaim alatt alakult ki bennem az az elhatározás, hogy szakmai érdeklődésemet is a nemzeti kisebbségek védelmének szentelem. Mindig erős vonzalmat éreztem a nemzetközi és európai megközelítések iránt, így figyelmemet az európajogi tanulmányok felé fordítottam, összpontosítva a kisebbségvédelem európai jogi vonatkozásaira. Ehhez az Európajogi Tanszék oktatói – mind a mai napig mentoraimnak tekintett oktatók – is jelentősen hozzájárultak, így különösen Gyeney Laura és Láncos Petra Lea tanárnők, valamint Szabó Marcel professzor úr. Mindemellett számos további oktatótól kaptam ösztönzést és segítséget választott hivatásom műveléséhez, így különösen Koltay András professzor úrtól vagy Gerencsér Balázs tanár úrtól.

Tanulmányaiból mit tudott leginkább hasznosítani? Az egyetemen szerzett ismeretanyag és a kiépült kapcsolatháló máig segítségére tud lenni?

Természetesen! Egy nagyon értékes „csomagot” kaptam a Pázmánytól, mind a képviselt értékek és megszerzett ismeretanyag, mind pedig az emberi és szakmai kapcsolatok tekintetében. Ebből mind a mai napig táplálkozom, legyen szó az uniós témákat érintő kutatói, vagy a nemzeti kisebbségek érdekérvényesítésével kapcsolatos gyakorlati jellegű tevékenységemről.

Doktori kutatási témája az európai uniós kisebbségvédelem, az európai polgári kezdeményezés és az őshonos nemzeti kisebbségek ebben rejlő lehetőségei. Miért ezt a témát választotta?

A nemzeti kisebbségek jog- és érdekvédelme mint hivatás választásában meghatározóak voltak számomra a felvidéki magyarságot 2006-2010 között a nacionalista szlovák államhatalom részéről ért jogsértések és politikai támadások. Ezek az események jelentős hatással voltak nem csupán értékrendem alakulására, hanem későbbi szakmai érdeklődésemre is. Ekkor alakul ki bennem az a gondolat, hogy a szlovákiai magyar kisebbségi érdekérvényesítést hangsúlyosabban kell megjeleníteni a nemzetközi, és különösen az európai térben.

2015-ben, a doktori tanulmányaim kezdetén a nemzeti kisebbségek európai uniós jog- és érdekvédelmének egy új potenciális eszközét, az európai polgári kezdeményezést választottam kutatásom tárgyául. A döntésemet az is befolyásolta, hogy ezen idő alatt már folyamatban volt a Minority SafePack és a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezések bírósági eljárása. Ez az új eszköz figyelemreméltó lehetőségnek ígérkezett, de a döntésben jelentős szerepet játszott témavezetőm, Láncos Petra Lea ajánlása és támogatása is. A későbbiekben aztán gyakorló jogászként mindkét kezdeményezésben szerepet vállalhattam.

Hogyan indult a pályája az egyetem elvégzését követően? Mesélne arról, hogyan alakult a karrierje?

A sikeres záróvizsgákat követően azonnal beadtam a jelentkezésemet a PPKE Jog- és Államtudományi Doktori Iskolájának nappali tagozatos, állami ösztöndíjas képzésére, amelyet el is nyertem. Nappali tagozatos doktori tanulmányaim mellett azonban szerettem volna gyakorlati tapasztalatokat is szerezni.

Még a graduális képzés alatt gyakornokként dolgoztam a Kisebbségi Jogvédő Intézetben, ahol Gyeney Laura irányítása alatt a külhoni magyar jogvédő szervezetek és ügyvédek munkáját segítettem. Az egyetem elvégzése után a Rákóczi Szövetségnél kezdtem el dolgozni. Itt a felvidéki magyar iskolaválasztás témakörében végeztem kutatásokat, valamint segítettem a Szövetség Magyar Iskolaválasztási Programjának felvidéki megvalósítását. Ezt követően néhány hónap erejéig az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába kerültem, ahol Szabó Marcel akkori jövő nemzedékek biztoshelyettesének munkáját segítettem. 2017 januárjában a Dr. Sobor Ügyvédi Iroda szolgálatába szegődtem, ahol Sobor Dávid ügyvéd úr – aki szintén egyetemünk oktatója – Európai Unió jogával kapcsolatos tevékenységét segítettem. Ennek során lehetőségem nyílt hozzájárulni a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésének előmozdításához. A fáradtságos jogi munkát siker koronázta, hiszen 2019-ben másodfokon – közel hat év pereskedés után – pert nyertünk az Európai Bizottsággal szemben (a sikerünknek köszönhetően indult aláírásgyűjtés még ma is tart). Az ügyvédi irodai munkát – a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikerét segítő feladatok fenntartása mellett – a Rákóczi Szövetség (vissza)hívó szavára hagytam magam mögött, hiszen 2017 novemberében a Szövetség felkérést kapott a külhoni magyar szervezetektől, hogy álljon élére a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés magyarországi aláírásgyűjtésének. Csáky Csongor kérésére jogi tanácsadóként elvállaltam a magyarországi aláírásgyűjtési kampány szakmai irányítását, így részese lehettem az európai uniós kisebbségvédelem egyik legnagyobb sikertörténetének (2018 áprilisára 650 ezer aláírást gyűjtöttünk össze Magyarországon). 2018-ban a Rákóczi Szövetség közgyűlése bizalmat szavazott nekem a szervezet alelnökeként, azóta is betöltöm ezt a tisztséget. A Minority SafePack kampány után kormányzati tisztviselői állást vállaltam a Miniszterelnökség Európai Uniós Kapcsolatokét felelős Államtitkárságának Uniós Intézményi Kapcsolatokért felelős Főosztályán. Itt európai uniós joggal és kapcsolatokkal foglalkoztam, melynek keretén belül kapcsolatot tartottam az Európai Parlamenttel, a Tanáccsal és további uniós intézményekkel. A minisztériumot felvidéki politikai szerepvállalás okán hagytam el, ugyanis 2019 elején elfogadtam a Magyar Közösség Pártjának felkérését, hogy külsős szakértőként a párt képviselőjelöltje legyek a 2019. évi európai parlamenti választásokon. A kampány után Koltay András – aki időközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora lett – keresett meg, hogy csatlakozzak az NKE frissen alakult Európa Stratégia Kutatóintézetéhez, ahol azóta is dolgozom. 2019 őszétől 2020 végéig kutatóintézeti munkám mellett az NKE Nemzetközi Igazgatóságának munkáját is segítettem.

Főállású foglalkozásaim mellett 2015-től doktoranduszként vettem részt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Európajogi Tanszékének oktatói munkájában, 2019-től pedig a Deák Ferenc Továbbképző Intézet megbízott oktatója vagyok, ahol az európai uniós kisebbségvédelemről tartok angol nyelvű előadásokat végzett jogász kollégák számára.

2020-ban elnyerte a Hungary Foundation egyik ösztöndíjprogramját, amivel idén januárban 1 évre Amerikába utazott kutatóként. Ez idő alatt milyen témán fog dolgozni, milyen céljai vannak?

Az amerikai kutatási témám a civil szervezetek politikai érdekérvényesítő képessége, különös tekintettel a határon túli magyarok érdekében végzett civil érdekérvényesítési (lobbi) lehetőségekre. A kutatás célja olyan amerikai jó gyakorlatok azonosítása, amelyek az európai uniós politikai térben is alkalmazhatóak, valamint az egyes, határon túli magyar közösségeket érintő társadalmi, politikai és jogi kérdések érthetővé tétele az amerikai társadalom számára. Ezen felül azt is fogom vizsgálni, hogy milyen átfedések és összefüggések vannak az európai és az amerikai civil lobbi között, és hogy miként lehetne fejleszteni az ezzel kapcsolatos magyar stratégiai gondolkodást. Bízom benne, hogy több olyan téma értelmezéséhez hozzá tudok járulni, amelyekkel kapcsolatban a nemzetközi, és különösen az amerikai társadalom és politika megértését várjuk. A kutatás hosszútávú célja a szerzett ismeretanyag, illetve az európaitól részben eltérő gondolkodásmódból fakadó sajátos megközelítések felhasználása a hazai nemzetpolitikai célkitűzéseink során.

Januárjától a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének (EUSTRAT) tudományos segédmunkatársa, emellett 2019 őszétől az NKE Nemzetközi Igazgatóság munkáját segíti. Elfoglaltságai mellett hogyan kapcsolódik ki, mi jelenti a legnagyobb töltődést az Ön számára?

Elsősorban a családom, és különösen a hároméves kisfiam jelenti számomra a kikapcsolódást és a feltöltődést, illetve legnagyobb részben a velük töltött idő teszi ki a munka után fennmaradó szabadidőmet. Ezen felül szívesen olvasok – és talán szakmai ártalomként értelmezhető, hogy – főként politikai, társadalmi és történelmi témájú könyveket. Szenvedélyem a katonai hagyományőrzés. Immár 13 éve a Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Egyesület alelnöke vagyok, uniformisban hagyományőrző huszárkapitány. Sajnos a koronavírus ezt a tevékenységet gyakorlatilag ellehetetlenítette, de bízunk abban, hogy mihamarabb visszatérhetünk ezekre a rendezvényekre. 

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

A jövőben is szeretném folytatni a nemzeti kisebbségek jogvédelmével és érdekeinek érvényesítésével kapcsolatos eddigi szakmai tevékenységemet. Ahogy említettem, esetemben ez nem csupán munka, hanem hivatás is egyben. Nagyon sok a teendő e tekintetben, különösen az európai és nemzetközi térben. Új módszereket kell tanulnunk, új megközelítéseket kell elsajátítanunk, hogy a külhoni magyar közösségek érdekében sikeresen tudjunk fellépni külföldön. Hivatásom fókuszában továbbra is az európai és nemzetközi teret kívánom helyezni. Ez viszont olyan tapasztalatszerzést igényel, amelyet jórészt csak külföldön lehet elsajátítani. Ezt a tudást azonban hosszú és középtávon is otthon szeretném kamatoztatni.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Elsősorban azt tanácsolom a mostani pázmányosoknak, hogy merjenek élni az Egyetem kínálta lehetőségekkel. A lehető legteljesebben sajátítsák el a Pázmány adta ismeretanyagon túl a Pázmány által képviselt értékeket is, alakítsanak ki hasznos szakmai és emberi kapcsolatokat hallgatótársaikkal és az oktatókkal egyaránt. Szerezzenek gyakorlati tapasztalatot minél több területen, menjenek külföldre tanulni Erasmus ösztöndíjjal vagy szakmai gyakorlattal. Okosan töltsék meg a pázmányos „csomagjukat”, mert az egész életükben és karrierjük során segítségükre lehet.

Tanulmányok

2010 - 2015: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, jogász (dr.jur.)
2012 - 2013: Radboud University, Nijmegen, Hollandia - Erasmus tanulmányi ösztöndíj
2015 - 2018: PPKE Jog- és Államtudományi Doktori Iskola (Ph.D.) fokozat megszerzése: 2020
2016 - 2018: PPKE Deák Ferenc Intézet, angol jogi szakfordító szakjogász (LL.M.)

Szakmai pálya

2014 - 2015: gyakornok, Kisebbségi Jogvédő Intézet
2015 - 2016: ösztöndíjas kutató munkatárs, Rákóczi Szövetség
2016: jogi főreferens, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
2017-2018: jogi tanácsadó, Dr. Sobor Ügyvédi Iroda (Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezése)

2017-2018: jogi szakértő, Rákóczi Szövetség (Minority SafePack európai polgári kezdeményezés)
2018 - 2019: intézményi referens, Miniszterelnökség, Európai Uniós Kapcsolatokét felelős Államtitkárság, Uniós Intézményi Kapcsolatokért felelős Főosztály
2019 - 2020: nemzetközi referens, Nemzetközi Igazgatóság, Nemzeti Közszolgálati Egyetem
2019 - …: kutató-tudományos segédmunkatárs, Európa Stratégia Kutatóintézet (EUStrat), Nemzeti Közszolgálati Egyetem
2021: vendégkutató, Kellogg Institute for International Studies, University of Notre Dame, Indiana, USA (12 hónap, Hungary Foundation vendégkutató ösztöndíj)

Hobbi

család, katonai hagyományőrzés, olvasás, darts

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Hungary Foundation

 

Események

16.
2025. jan.
JAK
Nyílt nap
E1 előadó
24.
2025. jan.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. január
07.
2025. febr.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. február
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe