Vereckei Attila általános iskolai tanító szakon végezett 1986-ban ének-zene speciális kollokviummal. Azt a filozófiát vallja, hogy nem tananyagot tanít, hanem gyereket. Egyetemi évei alatt ösztönös dolog hajtotta, elhivatottsága pedig fokozatosan alakult ki benne.

Mikor döntötte el, hogy tanító lesz? Miért ezt a pályát választotta?

1983-ban iratkoztam be az akkori tanítóképző főiskolára. A pálya iránti elhivatottság fokozatosan alakult ki bennem, leginkább a tanítási gyakorlatok hatására. Valami ösztönös dolog hajthatott, hiszen sokszor eltértem az általam leadott óravázlattól. Tanáraim szerint ez mindig indokolt és helyénvaló volt, hisz nem tananyagot tanítunk, hanem gyereket. Ezt a filozófiát azóta is vallom.

Milyen emlékezetes élményeket tudna felidézni a pázmányos évekből?

Legemlékezetesebb élményeim természetesen a saját csoportomhoz kapcsolódnak (kirándulások, túrázások). Saját kamarakórust szerveztem, többször felléptünk rendezvényeken. Kiemelkedőek voltak a nyári zenei táborok.

Volt olyan tanár, aki igazán komoly hatással volt a pályájára? Kik motiválták a leginkább? Kikre emlékezik vissza jó szívvel?

Némethné Zoller Éva, Jekkel Zsuzsa, Hunyadi Zoltán voltak azok a tanárok, akiktől a legtöbb hasznos útravalót kaptuk.

Hogyan indult pályája az egyetem elvégzését követően?

A dorogi Dózsa György általános iskolában kezdtem dolgozni. Ez után az esztergomi József Attila általános iskola énektanára lettem 17 évig. Párhuzamosan óraadó voltam még a Temesvári Pelbárt ferences gimnáziumban és az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban is. 2005 óta már főállásban ez utóbbi gimnáziumban dolgozom. Közben két évig voltam zenetörténet óraadó az Apor Vilmos főiskolán Vácott.

Véleménye szerint milyen a jó tanító és mi a jó tanító titka?

Milyen a jó tanító? Ki tudja. Minden gyereknek más és más. Talán ezért is izgalmas ez a pálya. Minden gyerek, minden osztály más, minden nap egy izgalmas kérdés: sikerült-e az általam eltervezett oktatási-nevelési feladatot megoldanom.

Önnek mi okozza a munkájában a legnagyobb örömet?

A legnagyobb öröm a munkában a gyermekek személyiségének megismerése, a személyre szabott módszerek-anyagok megtalálása. Aki ebbe belemerészkedik, annak csupa izgalom minden tanítási nap.

Milyennek látja a mai gyerekeket?

A mai diákok okosak, tehetségesek, sajnos kevésbé kitartóak, mint régebben. Az egészséges önbecsülést hiányolom leginkább. A kudarctűrő képességük messze elmarad a 15-20 évvel ezelőtti diákokhoz képest.

Manapság a pedagógusok megbecsültsége, a pedagógusi pálya társadalmi presztízse sajnálatos módon elég alacsony, társadalmi szerepe ugyanakkor rendkívül fontos. Mit mondana a pedagógia szépségéről, az elhivatottságról?

A társadalmi elismertség persze nagyon fontos, de nem a legfontosabb. Sokkal többet számít a tanításon túl mutató személyes kapcsolat, mely 20-30 év után is sokszor él. Számtalan diákommal tartom a mai napig a kapcsolatot, mint barát, kolléga vagy egyszerű ismerősként.

Mit tekint legfontosabb küldetésének? Mit igyekszik átadni minden iskolásnak?

Az elhivatottságról csak annyit, hogy vagy van, vagy nincs. Nehezen tudom elképzelni, hogy 30-40 évig lehetne ezen a pályán dolgozni elhivatottság nélkül. El sem tudom képzelni, hogy ne ezt csináljam!
Minden iskolásnak a nyitottságot, az érdeklődést szeretném átadni, hisz megtanítani mindent úgy sem lehet. Fedezzék fel önmaguktól a világot, ehhez kell az alapot megadnunk.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Terveimnek se szeri, se száma még. Szeretnék még legalább két osztálynak jó osztályfőnöke lenni. Szeretnék egy iskolai diákzenekart létrehozni, akikkel koncertezhetünk. Szeretnék még legalább 8-10 országos zenei versenyre eljutni az énekkarral.

Mit üzenne, mit tanácsolna a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

A jelenlegi pázmányos hallgatóknak azt üzenném, hogy tartsanak ki olyan nagy lendülettel a választott pályájukon, mint ahogy mi tesszük már 34. éve. Aki viszont nem érzi ezt, az el se kezdje!

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Kép: Vereckei Attila