Bevezetés a város teológiájához – ezzel a címmel jelent meg a Studia Theologica Budapestinensia könyvsorozat újabb kötete

2023.03.06.

Bevezetés a város teológiájához – ezzel a címmel jelent meg az egyetem Hittudományi Karának gondozásában a Studia Theologica Budapestinensia könyvsorozat újabb kötete. Sághy Ádám, az egyetem Hittudományi Karának, valamint Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának oktatója, a könyv szerzője hangsúlyozza: „Munkámat elsősorban introdukciónak tekintem, amely egy olyan fontos témát igyekszik kifejteni, amely már most is a kortárs teológia egyik kiemelkedő szegmense, de ugyanakkor még igencsak kevéssé tárgyalt és kibontott.” 

A cím valóban újszerűen hat. A város teológiája kifejezés a dél-amerikai felszabadítás teológiáját juttatja eszünkbe.

Igen, lényegében dél-amerikai indíttatású teológiáról van szó. A város teológiája kifejezés azonban ebben a formában az én megfogalmazásom, és igyekszem azt tartalmilag jól körül határolni. Európai gyökerű teológusként fontosnak éreztem, hogy párbeszédbe lépjek más részegyházak gondolataival A kötetben a város teológiai, építészeti és urbanisztikai megismerésére, értelmezésére, és lehetőség szerint annak alakítására törekszem a kinyilatkoztatás és az Egyház társadalmi tanításának fényében.

Az Ószövetségben Jeruzsálem Isten városa. Ezékiel próféta úgy fogalmaz: Isten jelen van benne, Isten otthon van a városban (vö. Ez 48.35), a közösségek életében, ezért a város egyben locus theologicus. Ezt a folyamatot igyekeztem megérteni

Hogyan alakult ki a kötet témája, amely ilyen egyedi módon közelít a katolikus teológiához?

A város mint szervezőerő gondolata az Egyesült Államokban töltött kutatómunka eredményeként alakult ki bennem. Később ez a fókuszpont egyesítette az azt megelőző főbb teológiai témáimat, így a teljesség igénye nélkül a szabadság, a strukturális bűn, a szakrális művészetek kérdéseit. Itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy megköszönjem Puskás Attila atyának, a Hittudományi Kar dékánjának, hogy munkámnak ilyen tág érvényesülési teret nyitott, hogy mindez önálló kötetként is napvilágot látott, illetve a feleségemnek, aki a munkámban, és különösen a szöveg gondozása terén nyújtott nagy segítséget.  

A város – keresztény szempontból – miben különbözik a vidéki, falusi életformától, az ottani lakóhelyi sajátosságoktól?

A kereszténység metropoliszokban alakult ki. A keresztényeket Antiochiában, a hellenisztikus nagyvárosban nevezik először keresztényeknek, és gondoljunk természetesen Rómára, ahol már a kezdeti időkben is fontos keresztény közösség létezett. A kereszténység nem Galileában, Názáret környékén fejlődött nagy vallási közösséggé, hanem a városokban. Könyvemben külön vizsgálom, hogyan hatott a korai kereszténységre az a tény, hogy nagyvárosi kultúrában szocializálódott emberek vették fel a keresztséget. A kereszténység ma is alapvetően urbánus közösségként van jelen. A Római Birodalom bukása után, a középkorban kisebb közösségekre szorítkozott a hívő emberek élete, mára ismét a globális nagyvárosok az élettereink. Globalizálódó világunkban megint a metropoliszoknak jut nagyobb szerep. Mintha visszatérnénk az őseredeti állapothoz, amikor a kereszténység a nagyvárosokban találta meg az otthonát, saját közegét.

A városban élő emberek iskolázottságával, gazdasági és kulturális sajátosságaival magyarázható ez?  

És a szabadság megélésével. A Római Birodalomban a város kulturális szabadságot kínált. Olyan értelemben is, hogy a kezdeti időkben a még csak zsidóüldözések elől el lehetett bújni, könnyebben találtak olyan közösségi helyeket, ahol működhetett a kereszténység, a már említett Antiochia és Róma mellett például Damaszkuszban. A kulturális háttérből adódott a vallási tapasztalat, illetve a vallási gyakorlat természetes megélése is, ennek pedig élő hatása volt a kereszténységre nézve.

Az egyre inkább urbanizálódó Európa posztkeresztény. Milyen a város viszonya a kereszténységhez ma?

A város urbanisztikai, szociológiai sajátosságainak megértése elengedhetetlen a missziós munkában. Akkor nyílik lehetőség misszionálásra, akkor találhatjuk meg a kereszténység helyét újra, ha tisztában vagyunk azzal, hol lehet jelen, hol kellene jelen lennie. Ferenc pápa többször utal arra, hogy a keresztény missziók és a jövő szempontjából fontos megérteni az emberi közösségek kialakulását a városban. Ehhez minden szempontból fel kell tárnunk a város sajátosságait. Egy nagyváros peremén, főleg Dél-Amerikában – kulturális, történeti összefüggésben – másként jelenik meg a kereszténység, mint a belvárosban. Hol építsünk templomot, milyen legyen a templomépítészetünk, hogyan illeszkedik ez közösségi építészetünkhöz, közösségi tereinkhez? Mit jelent az ember antropológiája szempontjából, ha ilyen környezetben lakik? Erre mind figyelemmel kell lenni. Mikroközösségeink hogyan vannak jelen a kereszténységben, katolicitásunknak melyek a működési feltételei?

A könyv tehát összművészeti szempontból közelít a város és benne a kereszténység megértéséhez.

A várost nem lehet statikus módon definiálni, folyamatos mozgásban, változásban van, és a kereszténységnek is vele együtt kell mozognia, változnia. Az említett Római Birodalomtól kezdve napjainkig a kereszténység megélése mindig változott a várossal. A hittételek kialakulása, ahogyan ezt Martin Hengel kimutatja, szorosan kapcsolódik a városhoz. Ne felejtsük el, hogy a középkorban milyen élő kapcsolat volt a gótika és a skolasztika között, annak teológiai hátterével együtt. Az alap, a hittételek természetesen nem változnak az idők folyamán, de az egyes korokhoz kötődő megfogalmazásuk, a teológiai gondolkodás fejlődésen megy keresztül, és ez szorosan összefügg a várossal. Ezt a folyamatot és a változásokat igyekszem végig követni a könyvben.

 Az egyik fejezet a modern személyiség és a város viszonyát tárgyalja.

Arra igyekeztem választ keresni, hogy antropológiai, egzisztenciális szempontból milyen a város, milyen az urbánus ember. Hogyan változtatta meg az ember életminőségét, egzisztenciáját a város? Erről Georg Simmel már száz évvel ezelőtt értekezett, a szociológiai iskolák sokat foglalkoztak ezzel, a katolikus teológiai azonban kevésbé elemezte. Talán még mindig újdonságnak számít, hogy a szociológiai kutatások és a modern építészet eredményei egyaránt beemelhetők a kereszténység vizsgálatába.

A huszadik század elején Georg Simmel már rámutatott arra, hogy a városi, urbánus réteg minden etikai horizonttól függetlenül is kevesebb gyereket fog vállalni. Ez az urbánus létmódnak, az urbánus létfeltételeknek a velejárója. A keresztény teológiának például erre kell választ adnia. Hogyan lehet a város urbanisztikai sajátosságaihoz részben igazodni, részben átalakítani azokat, hogy kedvezzen és lehetővé tegye a keresztény életet?

Egy másik fejezetcím a város és a szabadság címet viseli. A szabadságról ma sokszor a liberálisnak nevezett parttalan szabadságfogalom alapján beszélnek.

Amikor a szabadságról értekezem, elsősorban arra gondolok, hogy a város mennyire determinálja az embert. Egyrészről a jelzőtáblák, a szabályrendszerek, a város kultúrája meghatározóak, másrészről hozzásegítenek egzisztenciális szabadságunk kiteljesedéséhez. Michel de Certeau jezsuita teológus munkáját dolgozom fel ezzel kapcsolatban, aki azt mondja, a város, bár megmegfigyel, determinál, ugyanakkor lehetőséget is ad, hogy kibontakoztassuk a szabadságunkat – ha jól éljük ezt meg. Az antropológiai, az emberi természethez kötődő szabadságeszmére gondolok, nem a politikai, liberális szabadságfelfogásra.

A mai nagyvárosi lét mennyiben segíti – vagy éppen gátolja – a kereszténység megélését?

Bizonyos értelemben szegregál, „széttöredezetté” tesz a város, s ez nem segíti elő a kereszténység megélését. Fontos azonban, hogyan közvetíti a kultúrát, a történelmet, a hagyományokat, és ha létrejönnek azok az életterek, amelyekben keresztény közösségeink működhetnek, akkor nagyon is segítheti a hitéletet. A város missziós terep, amelyben jelen kell lennie az Egyháznak, elősegítve a kereszténység terjedését, természetes megélését. Fontos lenne, ha megértenénk, a városnak még a jogi szabályozása sem semleges a keresztényekre nézve, így a teológiai gondolkodásnak sokkal élőbben kell kommunikálni a jogelmélettel és részt vennie bizonyos értelemben annak gyakorlati megvalósulásában is.

Egyetemünkön ennek elősegítésére hoztuk létre a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközponton belül a „Helyi közösségek - Isten városa” kutatócsoportot, amely arra törekszik, hogy összehangolja a városra irányuló teológia, urbanisztikai, szociológiai és jogi kutatásokat.

 Készítette: PPKE Kommunikáció/Elmer István 
Fotó: Magyar Kurír

 

Események

16.
2025. jan.
JAK
Nyílt nap
E1 előadó
24.
2025. jan.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. január
07.
2025. febr.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. február
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe