Ezzel a címmel tartott előadást Kuminetz Géza rektor atya a Szent István Tudományos Akadémia, a Széchenyi Társaság és a Szent Domonkos Rend szervezésében, az egyetem dísztermében, január 24-én.

Az előadó bevezetőjében idézte Suetonius gondolatát: aki a közügyekkel foglalkozik, az önmagával is foglalkozik. Ebből levezethető a tevékeny ember jelenléte a társadalomban. Szent Tamástól a következőt emelte ki: a törvénynek az a célja, hogy előmozdítsa az emberek egymás közötti és az embernek Istennel való barátságát. Olyan törvények kellenek tehát, amelyek segítik az embert, hogy az említett barátságok valóban elmélyülhessenek. Ennek hátterében pedig a jóakaratot ismerhetjük fel. A törvényeknek pedig – I. Ferenc királyra utalva – az igazságosságon kell alapulniuk, erre épülhet a kormányzatok és a nemzetek élete.

A közjó mindenkit, az egyént, a társadalom intézményeit, a kisebb és nagyobb társadalmi alakulatokat egyaránt a maga szolgálatába kívánja állítani. Ebben a megfogalmazásban, mondta Kuminetz Géza, felismerhető a totalizáló szándék, de – tette hozzá – minden totalizmus nélkül.

A polgárok bizalma és egymást segítése olyan életkörülmények és társadalmi viszonyok között, ahol az emberek jól érzik magukat. „Ez lenne a keresztény közjónak valamiféle megközelítése.”

Hivatkozott Kristian Felber A közjó gazdasága című művére, amelyben a szerző megállapítja: ma a kíméletlen verseny mozgatja az embereket, és ezt tekintik a társadalmi haladás egyfajta motorjának. De mégsem ez a célravezető motor, folytatja Felber. Az embertárs nem leigázandó, legyőzendő ellenség, az emberek közötti kapcsolatokat a kooperáció mozgatja leginkább, és tevékenységével mindenki szolgálni szeretné embertársait is. Erre az eszményre kívánatos törekedni.  

Néhány antropológiai megjegyzésre tért ki ezek után rektor atya: az érző, vágyó és értő ember világban elfoglalt helyére és küldetésére; honnan és hová tart, mely eszközöket használhatja és melyeket nem, mert azok az egyén és a társadalom számára kártékonyak. Az emberkép fölvázolásával bemutatta viszonyunkat a teremtéshez, amellyel nem bánhatunk kényünk-kedvünk szerint.

Joggal vetődik fel ezek után az igazság fogalmának kérdése, hogy mennyire torzul az egy társadalomban, vagy mennyire közelíti meg a valódi értéket.

Az előadás további részében – elsősorban Borbély Kamill bencés szerzetes munkája alapján – Kuminetz Géza azokról a javakról értekezett, amelyek szükségesek az ember talentumainak kibontakozásához. A fiziológiai szükségletek mellett az anyagi, szellemi, kulturális, közösségi javak, és – tette hozzá – az abszolút értéknek, Istennek is joga van a társadalomban. Akik nem jutnak el ennek felismeréséhez, prehumán, akik pedig megtagadják ezt, poszthumán állapotban élnek. „Nekünk a humán állapotnál kellene maradnunk.”

A jóléthez és jólléthez anyagi és szellemi javak egyaránt szükségesek. „A feleslegből jusson másoknak is, hogy azok is emberhez méltó életet élhessen. És a javak helyes használatára szükséges megtanítani őket.”

Ez elvezet a munka fogalmának értelmezéséhez, amelynek fényében látható, mely javakra van valóban szüksége az embernek és a közösségeknek. Ezzel összefüggésben a javak birtoklásának helyes értelmezése elvezet az igazságosság fogalmához.

Az anyagi, szellemi és spirituális javakat elő kell teremteni és rendeltetésszerűen használni. A kérdés az, „hogyan lehet ezeket igazságos módon előteremteni, termelni, fenntartani és igazságosan elosztani”. Erre vonatkozik a közjó fogalma. „Az a közös jó, amelyért dolgozunk, és érdemeink, szükségleteink szerint részesedünk belőle.”

A közjó keresztény megközelítésének a következő tételszerű meghatározásait sorolta fel ezek után az előadó: jelenti mindazon társadalmi feltételt, amelyek révén a társadalom tagjai, kisebb alakulatai tökéletesebb életet élhetnek; jelenti a társadalom megvalósítandó célját, ami értelmet ad a mindennapoknak, értelmet ad az egyes ember és a közösségek, egy nép életének.

A közjó további megközelítése: jelenti a társadalom által gondozott és biztosított kulturális javakat; jelenti azt a közös emberi tevékenységet, amelynek révén mindezek a feltételek előteremtetnek, és a társadalom tagjai emberi, erényes életet élhetnek; jelenti a személyek közötti kapcsolatok javát és épségét, illetve jelenti az élet értelmét is.

Ugyancsak jelenti az igaz Isten jelenlétét és imádását a közösségekben; jelenti a mi-tudatot: a mi családunk, a mi népünk, a mi kultúránk, a mi földünk…

További megközelítésben jelenti a közjóllétet (felicitas publica – közösségi boldogulás), amely nemcsak az anyagi javak, hanem az erkölcsi, lelki javak gazdagságát is hordozza, és ebben áll a boldogság. A boldog ember az erkölcsi és hitbéli erényekben kiteljesedett ember. Jelenti továbbá a jobb jövőt, a jövőről alkotott helyes elképzeléseket.

A következő meghatározás az ép társadalmi rendet fogalmazta meg, ahol a természetes közösségek harmonikusan élhetnek. A család, a nemzet és más közösségek ugyanis természetes alkotásai az emberi természetnek.

A közjó tehát egyrészt eszköz, másrészt önérték. A közjó biztosításához közös értékrendre van szükség, és a valódi igazságot képezi le, különböző megnyilvánulási formákban. Ezek hierarchiát alkotnak, autoritásokban jelennek meg, a család, az intézmények, a nemzet mellett ilyen autoritás az állam és az Egyház is.   

Az elmondottak – foglalta össze Kuminetz Géza – mind a józan ész művei, tehát könnyen beláthatók. S az említett értékeket mindenki saját javára, a család érdekében és a társadalom életében igyekezzék érvényesíteni.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Elmer István