Gebauer Szabolcs, PPKE BTK Alumnus, az MTI brüsszeli tudósítója, aki idén megkapta a Balassi Kard Művészeti Alapítvány Európa-érem újságíródíját. Hivatástudatról, az egyetemi évekről és a jelenről kérdeztük.

Hogyan vált újságíró belőled? Honnan a hivatástudat Benned?

Döntéseimben a kalandvágy mindig szerepet játszott, így a pályaválasztás idején is elsősorban az izgalmat, az újat, az ismeretlent kerestem. Amikor az újságírás mellett döntöttem, már túl voltam egy egyedül megtett tengeren túli hátizsákos utazáson, amiről akkor még csak magamnak, de még visszaolvasva is olvasmányos leírást készítettem. Nemsokkal később kerültek kezembe Az angol beteg című filmből sokaknak ismerős Almásy László sivatagkutató, térképész könyvei, melyek újabb lendületet adtak azon vágyamnak, hogy felfedezem a világot és a megtapasztaltakról írásos, valamint fényképes és filmes híradást adjak. Kezdetben a dokumentumfilmezés érdekelt jobban, amire Afrikában lehetőségem is nyílt. Utazásaim élményeinek egy részéről cikkek születtek, vagy születnek most is. A kíváncsiság hajtott és hajt ma is, a megismerés kalandja, valamint annak a vágya, hogy a megszerzett élményeket, információkat átadjam az érdeklődőknek.

Mikor kerültél közelebb az íráshoz, emlékszel az első élményedre?

Első cikkem megjelenésekor még nem volt szakirányú végzettségem. Egy párnapos utazás élményét osztottam meg egy diáklapban úgy, hogy az írást akkor még postán küldtem el a szerkesztőségnek. Az, hogy az írást megjelenésre alkalmasnak találták, lendületet adott ahhoz, hogy szakirányú képzést végezzek, és diplomás újságíró legyen belőlem.

Ha visszaemlékszel az egyetemi évekre, mi az, amire megtanított a Pázmány? Mit tudsz hasznosítani mindennapjaidban az ott kapott alapokból?

A Pázmányon Esztétika és Kommunikáció szakokon végeztem. Mindkét szakon kiváló emberek, több esetben kimagasló szaktekintélyek tanítottak. A legfontosabb az volt, hogy rávezettek bennünket arra, ha a kíváncsiság és talán még a tehetség is megvolt, hogyan tudjuk megérteni a világot, hasznosan mozogni, tevékenykedni benne. A „láss, ne csak nézz” szemlélet átadása mellett, szilárd értékrend mentén mély tudással, sok-sok éves újágíró-szakmabeli tapasztalattal segítettek eligazodni világ dolgai között, azon belül pedig a média világában.

Mi a legkedvesebb egyetemi emléked? Mi az, ami először eszedbe jut a Pázmányról?

Néhány különlegesre sikerült, szabadon választható, főként az Esztétika szakon megvalósult esti előadás mellett az ingázás Budapest és Piliscsaba között, mivel mi még Piliscsabára jártunk ki majdnem minden nap. Ma már sajnálom, hogy nem voltam kollégista. A koleszélményt pótolta némileg az, hogy reggel, vagy délután, buszon, vonaton, vagy akár autóstoppal utaztunk az egyetem és Budapest között. Közösségteremtő ereje volt ennek is. A legkedvesebb talán arra visszagondolni, hogy milyen jó barátságok szövődtek, közösségek jöttek létre nem csak az azonos szakosok között, hanem kirándulások, vagy akár az említett ingázások kapcsán többekkel. Igen, a Pázmány közösségteremtő ereje meghatározó.

Amikor érettségiző diákként döntened kellett, mi szólt a Pázmány mellett?

Érettségi után előbb német szakon kezdtem a pécsi egyetemen, valamint ezzel egyidőben levelező hittanári szakra jártam Budapesten. Két egyetemi év után azonban külföldre mentem, ahol bő három és fél év kaland és tapasztalatgyűjtés következett. Csak ez után kezdtem a Pázmányt. A rendszerváltást követően újraindított Pázmány akkorra már visszaszerezte régi hírnevét és helyét az ország vezető egyetemei között. Ami ide vonzott akkor, talán az a világ- és életszemélet volt, amit a régebbi korokban és ekkor már újra képviselt.

Szakmai utad során meghatározó volt, hogy a Pázmányon diplomáztál?

Ismét a tanárokra, valamint az egyetem közösségteremtő erejére gondolok. A tanárok, valamint az általuk biztosított oktatás képviselte színvonal garanciát jelentett a megszerzett diploma elismertsége szempontjából, amikor gyakornoki helyekért kilincseltem újságnál, PR-ügynökségnél, vagy a televíziónál. A pázmányos diploma belépőt jelent a munka világának számos „elit klubjába”, melyeknek jelentős számban vannak tagjai a Pázmányon végzettek közül.

Szakmai utadra jobban kitérve, hogyan alakult az életed az egyetemi évek után?

Az egyetem utolsó évében indult egy hetilap, melynek szerkesztőségében úgy a Kommunikáció, mint az Esztétika Szak tanárai közül kerültek ki rovatvezetők. Engem mindkét szakról megkeresett egy-egy tanár, hogy írjak a lapba. Így már az egyetemi évek alatt gyakorlatot tudtam szerezni az írott sajtó területén. Nemsokkal később a Duna Televízióhoz kerültem, ahol a diploma megszerzéséhez szükséges gyakorlati idő letelte után ajánlottak állást. Ott közel tizennégy évet dolgoztam különböző munkakörökben, mielőtt az MTI munkatársa lettem, majd tudósítója Brüsszelben.

Milyen egy hivatásos újságíró élete? Hogy telik egy napod?

A nap rengeteg munkával telik... Reggel „beolvasással”, azaz a lehető legtöbb hírportál, internetes újság és hírügynökség híreinek átolvasásával kezdődik. Ezt a tevékenységet persze egész nap folytatni kell, hogy nehogy lemaradjunk valami fontosról. Később interjúk és sajtótájékoztatók sora következik szinte minden nap. Az újságírás nem olyan szakma, ahol négykor kiesik a toll az ember kezéből...

Mi a véleményed a mai kor újságírásáról, a szakmáról?

A kérdést az olvasó oldaláról lehet a leginkább megközelíteni. A számos forrásból érkező hírek, illetve a közösségi média gyakran ellenőrizetlen értesüléseinek pontatlansága miatt olyan valódi médiumokra van szükség, amelyek ferdítés nélkül, elfogulatlanul közölnek híreket.

Megkaptad az Európa-érem újságírói díját, milyen érzés? Mivel jár ez pontosan, hogy érzed?

Az Európa-érem újságírói díj kitüntetés. Mivel a díj ráirányítja a figyelmet a díjazottra, felelősséggel jár. Kis pátosszal azt mondanám: a díjazott tudásának legjavát adva, nem szűnő lelkesedéssel és alapossággal kell öregbítenie az újságíró szakma tekintélye mellett a díj hírnevét is.

Mit üzennél a leendő pázmányos hallgatóknak, azoknak, akik fontolgatják, hogy a katolikus egyetemet válasszák?

Nem bántam meg, hogy pázmányos lettem. Sok jó tanárom volt, számos valódi tanáregyéniséggel találkoztam, értékes embereket ismertem meg az évfolyamtársaim között, akik közül sokan kollégáim, néhányan főnökeim lettek, páran pedig nem utolsó sorban barátokká váltak. A tudás megszerzése fontos, de nem minden. Az idő múlásával egyre jobban értékelem azt az értékrendet és szemléletet, amit az egyetem és polgárai képviselnek. Ilyet, mint a Pázmányon, ma már kevés helyen talál egy diák.