Szakkollégium és tehetséggondozás a Pázmányon – Huszonöt szakkollégista mutatta be kutatását az első Szakkollégiumi Konferencián

2025.03.17.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem a tavalyi tanévben egy új kollégiummal gazdagodott, amely nem csupán szálláshely, hanem valódi szellemi műhely is, ahol a hallgatók tanulhatnak, kutathatnak és inspiráló közösségben fejlődhetnek. A 2023. szeptemberében Kőbányán, a Bihari úton nyílt 160 fős épületben 70 szakkollégista lakik. Az Egyetem négy kara összesen öt szakkollégiumot működtet, melyek  célja, hogy a felvételt nyert egyetemisták számára elmélyült tudást, katolikus értékrendet és a jövőben használható szakmai kapcsolatrendszert nyújtsanak A szakkollégiumi tagság így nem csupán egy lehetőség, hanem egyfajta életforma is: azok számára, akik szívesen túllépnek az órarendi kereteken, és saját kíváncsiságuk által vezérelve aktívan alakítják saját szakmai jövőjüket és a katolikus közösség fejlődését is.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon három szakkollégium működik, melyek eltérő érdeklődési, kutatási területet kínálnak. A Stephaneum Szakkollégium a kar összes hallgatója számára nyitott; célja, hogy ötvözze a keresztény értékeket a modern tudományos kutatással, és egy nyitott, gondolkodó közösséget hozzon létre, ahol előadások, viták és egyéni és csoportos kutatások révén a hallgatók szellemi otthonra lelhetnek. 

A LEO – Labor et Otium Szakkollégium XIII. Leó pápa szellemiségét, így elsősorban a politika és a társadalom kapcsolatát helyezi a fókuszba, négy műhelyben biztosít , hogy a politikatudomány, a kommunikáció, a közélet és a nemzetközi kapcsolatok világát jobban átlássák és kutatásuk módszertanát elsajátítsák a diákok.

A Szent Ágoston Szakkollégium kutatói, oktatói és hallgatói közössége együtt dolgozik főként történelmi és irodalomtörténeti témákra fókuszálva, így gazdagítva az egyetemes és magyar keresztény kultúra befogadástörténetét és jelenét.

A Jog- és Államtudományi Karon működő Zlinszky János Szakkollégium a leendő jogászokat segíti abban, hogy ne csak a kötelező tananyagot sajátítsák el, hanem olyan elméleti ismereteket és gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek, amelyek valóban felkészítik őket a pályájukra. Az itt tanulók számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, és tanáraik arra ösztönzik őket, hogy kutatásaikkal és szakmai tevékenységükkel valódi hatást gyakoroljanak a jogtudomány fejlődésére. 

Az Információs Technológiai és Bionikai Kar szakkollégiuma, az Info-bionikai Szakkollégium a legmodernebb technológiákra és innovációra fókuszál. A hallgatók itt aktívan bekapcsolódhatnak az egyetemen zajló, főként orvostechnikai kutatási projektekbe, amelyek akár a jövő tudományos áttöréseihez is hozzájárulhatnak.

Idén március 13-án először rendezték meg a PPKE és az egyetemhez kötődő Hiteles Ember Alapítvány Szakkollégiumi Konferenciáját, amely nemcsak a különböző szakkollégiumokat munkáját mutatta be, hanem célja szerint a hallgatók szakmai-tudományos pályakezdését és a különböző szakterületek képviselői közötti párbeszédet is támogatta. A Bihari úti kollégium nagyelőadójában zajló eseményt Kuminetz Géza rektor atya, valamint Iván Kristóf és Botos Máté prodékánok előadásai nyitották meg, de a konferencia további mintegy 25 előadását maguk a szakkollégisták tartották és rendkívül sokszínű képet festettek az egyetemen zajló tudományos életről: az ember és gép együttműködésének határairól, a sérült embertársainkat segítő technikai-informatikai megoldásokról, a sztyeppei vikingek tudományos kutatásának módszereiről éppúgy esett szó, mint Magyar Tudományos Akadémia történetéről vagy a humor és az élettel való elégedettség összefüggéseiről. 

A különböző előadások lehetőséget adtak arra, hogy a diákok egymás munkájából is inspirálódjanak, és kapcsolatokat építsenek a saját tudományterületükön túl is. Az esemény során kötetlen beszélgetések és szakmai eszmecserék tették mozgalmasság a napot, amely megerősítette, hogy a szakkollégiumok nemcsak a tudományos fejlődést, hanem a közösségi összetartó erejét is gazdagíthatják.

Kapcsolt galéria

Események

05.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
24.
2025. ápr.
JAK
ADATNAP 2025
Díszterem
24.
2025. ápr.
JAK
Magyar nyelv és irodalom tavaszi tábor (Gradus ad Facultatem) - 2025
25.
2025. ápr.
BTK
Kafka100
Sophianum 111–112
25.
2025. ápr.
PPKE
Kafka100
Sophianum 111–112
25.
2025. ápr.
BTK
Kert és lelkiség a régi Magyarországon – XVIII. Lelkiségtörténeti Konferencia
Sophianum 108
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe