Az Ószövetség világában a járványok sokkal gyakrabban és sokkal kegyetlenebbül sújtottak le az emberekre, mint az a mai nyugati világban történik. A kezelés módszerei a maiakhoz képest elhanyagolhatók voltak, de az ószövetségi kor embere sem állt teljesen védtelenül a fertőző betegségekkel szemben.

Az Ószövetség leggyakoribb szava a betegségre, pestisre, sőt alighanem általában is a járványra a dæbær. feltűnő, hogy bizonyos könyvekben (Jeremiás és Ezékiel) a szó igen gyakran két másik, a kard (ḥæræb) és az éhínség (rā‘āb) szóval együtt fordul elő. Mintha a szövegek megadnák a járványok kitörésének két leggyakoribb okát: a háborút és a legyengüléshez vezető éhínséget. A járványt azután az Ószövetség eufemisztikus módon adja tudtunkra: a nép közt pusztító angyal képe (2Sám 24,16 vagy 2Kir 19,35) mögött érdemes a járványt sejtenünk.

A diagnosztika sem volt olyan színvonalú az Ószövetség világában, mint manapság, így valószínűnek tarthatjuk, hogy a betegséget jelentő szavak vagy csak megközelítően írják le az adott kórképet, vagy több kórkép gyűjtőneveként foghatók fel. Lehetséges, hogy az Ószövetség tud egy himlőszerű betegségről (šæḥīn), s ismeri a kiütés, esetleg fekély jelentésű szót (ṣāra‘at) is. Az utóbbi kifejezés kapcsán megtudhatjuk, milyen módszereket ajánl az Ószövetség a betegség megállapítására, illetve – tekintve a diagnosztika korabeli színvonalát, most a második elem lesz az érdekesebb – kezelésére. A kezelés lényege egyetlen törekvésben foglalható össze: a terjedés megakadályozása. (Mindig örülök, amikor valami vadonatúj, nyugati módszerről kiderül, hogy az ókori keleti Biblia is ismerte…)

A Num 12 azt írja, hogy nem kisebb személyiség, mint Mózes testvére, Mirjam kapta el az ezzel a szóval jelölt fertőző bőrbetegséget. Az talán említésre méltó, hogy mindezt büntetésből kellett elszenvednie, mert kritizálta Mózest, amiért az feleségül vett egy kúsi (feltehetően núbiai) asszonyt (Num 12,1). Történt, ami történt, a betegség megjelent, s ettől kezdve Mirjám sem számíthatott semmiféle külön ellátásra. Az Ószövetség világa ebben az esetben nem ismerte az egyenlőbbek fogalmát. Pontosan az történt vele is, amit a Lev 13-14 előírt ilyen esetekre. Az ilyen betegségben szenvedőnek megkülönböztető ruházatot kellett viselnie, kiáltoznia kellett, hogy ő tisztátalan, de ami a legfontosabb: nem lakhatott a táborban (Lev, 13,45-46). Vagyis, elismerem, a napokban túlhasználttá vált szóval élve: karanténba kellett vonulnia. De a Leviticus útmutatásai nem álltak meg itt. Hasonló tilalom alá esett a beteg ruházata (Lev 13,47-59), és még a háza is (Lev 14,34-53).

Ha jobban belegondolunk, a járvány leküzdésére ma sem áll rendelkezésre más módszer. A szövődmények kezelésére természetesen igen, de az már egy másik kérdés. A gyógyítás Mirjám esetében pusztán annyit jelentett, hogy időnként ellenőrizte a pap, láthatók-e még a tünetek. Ha ezek eltűntek, akkor az illetőnek még át kellett esnie egy hosszú, meglehetősen bonyolult és olykor nehezen érthető módon leírt mágikus tisztító rituálén (Lev 14,1-32), s csak ezután volt gyógyultnak tekinthető. A gyógyulás tehát voltaképpen csak Istennek bemutatott vétekáldozat útján volt elérhető.

Szöveg: Dr. Kőszeghy Miklós
Kép: Wikimedia Commons