A mesterséges intelligencia etikai és jogi kihívásai címmel tartott konferenciát a GENEZIS Kiválósági Diákműhely

2024.11.22.

Sikeres konferenciát zárt a Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont Teremtésvédelmi Kutatóintézet @GENEZIS Kiválósági Diákműhelye 2024. november 19-én.

A mesterséges intelligencia etikai és jogi kihívásai című rendezvény megnyitóján Tahyné Kovács Ágnes Ferenc pápa szavait felidézve emlékeztetett, hogy 'azon kell dolgoznunk, hogy az erőszak és a megkülönböztetés logikája ne verjen gyökeret az ilyen eszközök előállításában és használatában, a legsebezhetőbbek és kirekesztettek kárára. A MI koncepciójának és használatának felelősségteljessé tétele azért szükséges, hogy az emberiség és közös otthonunk védelmének szolgálatába álljon'.

Az Egyetem képviseletében Szabó István rektorhelyettes úr a felfedezés és a feltalálás különbözőségeit elemezve hivatkozott Dr. Roska Tamás szavaira.

Ft. Nyéky Kálmán atya a MI alkamazásiban az emberi elsőbbségre helyezte a hangsúlyt a technokrata jelennel szemben.

Zsedrovics Tamás docens úr tartott előadást a PPKE ITK képviseletében a kutatás legújabb eredményeiről. 

Birher Nándor kán úr az etikai kérdések elemzése előtt rávilágított arra, hogy az ész mindenhatósága helyett a szív elsőbbségére kell hangsúlyt helyezni. Utalt a témában a legutóbbi vatikáni dokumentum tartalmára, a Dilexit Nos-ra (2024) is.

A konferencia többek között az alábbi kérdésekre kereste a választ: Lehet-e etikus egy rendszer? Lehet-e értéksemleges? Hogyan szabályozza az Európai Unió az MI rendeletében az etikai kérdéseket? Mit tartalmaznak egyes MI etikai kódexek?

Kapcsolt galéria

Események

25.
2026. szept.
JAK
[Kutatók Éjszakája 2026] A felszín alatti vizek védelme és az épített környezet védelem metszetei
Dékáni Tanácsterem
25.
2026. szept.
ITK
Kutatók Éjszakája 2026
Pázmány ITK
25.
2026. szept.
PPKE
Kutatók Éjszakája a Pázmányon!
29.
2026. szept.
HTK
Ökumenikus beszélgetések
PPKE HTK
07.
2026. okt.
JAK
Violations of Personality Rights by AI under German Private Law
321. terem (3. emeleti tárgyaló)
08.
2026. okt.
ITK
Véradás | 2026 ősz
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe