Mi volt az a meghatározó élmény vagy pillanat, amely elindította a filmkészítés és a jog világa felé? Hogyan kapcsolódik össze ez a két terület az életében?

A film iránti vonzalmam gyerekkoromban született – első moziélményem, az Oroszlánkirály valósággal beleégette a mozizást a génjeimbe, szerelem volt ez első látásra. Kiskorom óta rajongok a történetekért, könyvben és filmen egyaránt. Idővel egyre erősebben élt bennem a vágy, hogy ne csak befogadjam a történeteket, hanem magam is elmesélhessem őket – változatos formákban, a saját hangomon. Aztán egyetemistaként, egy családi jóbarát révén lehetőségem nyílt arra, hogy beleszagolhassak a filmezés világába, elkezdtem gyakornokként dolgozni a filmszakmában.

Fotó: Nyirkos Zsófia

A Pázmány jogi karán pedig egy egészen fantasztikus és intellektuális közegbe kerültem. Nagyon sokat köszönhetek a professzoraimnak, szerencsés vagyok, hogy olyan nagyságoktól tanulhattam, mint Dr. Zlinszky János, Dr. Lábady Tamás, vagy Dr. Péteri Zoltán. Akkoriban a jog és a filmezés kapcsolata, a filmjogi dolgok még gyerekcipőben járó terület volt, a forgatásokon pedig azt mondták, hogy ’szuper, itt egy joghallgató, aki majd megcsinálja ezeket a dolgokat, amikkel a kutya sem szeret foglalkozni’. A jogi egyetemen adta magát a helyzet, hogy erre a területre specializálódjak, a JÁK-on pedig Dr. Pogácsás Anett tanárnőtől, Dr. Tattay Levente és Dr. Koltay András tanár uraktól minden támogatást megkaptam. Így miközben forgattam, tudományos kutatásokban vettem részt, tudományos cikkeket írtam, és a jogi tudás eszközként kísérte végig filmes munkáimat. Egy filmalkotó kezében ez az eszköz nemcsak hasznos, hanem szükségszerű is, ami versenyelőnyt jelent.

Filmalkotóként és producerként számos különböző műfajban alkotott. Melyik projekt áll Önhöz a legközelebb és miért?

Nehéz lenne egyetlen alkotást kiemelni, hiszen szinte kivétel nélkül az összes filmem saját ötletből indult, és a kezdetektől a megvalósulásig végigkísértem őket. Minden egyes projekt külön világ, amely évek alatt formálódik, és elmélyült kapcsolat alakul ki vele.

Nagyon közel áll hozzám az Erdély – Ég és föld között című négyrészes sorozat, amely során fantasztikus helyszíneken forgattunk egy nagyfelbontású drónnal. A csíksomlyói búcsún például több százezer ember fölött repülve rögzíthettünk olyan pillanatokat, amelyekhez hasonlót tudtommal azóta sem készített senki.

Werkfotó az Erdély - Ég és föld között produkcióból (Fotó: Harmati Attila)

A Nikola Tesla monarchiabeli és budapesti időszakáról szóló dokumentumfilm (Nikola Tesla – A fény gyermeke) szintén különleges számomra – élettörténete rendkívül inspiráló, igazi példája annak, hogyan válik valaki álmodóból újítóvá.

A Puskás Öcsi és barátai című gyerekeknek szóló animációs sorozatot is szívügyemnek érzem – fontosnak tartom, hogy a legfiatalabb generációk is kapcsolódni tudjanak a legismertebb magyar életéhez.

A magyar történelem iránti szenvedélyem még középiskolás koromból származik, amikor a Teleki Blanka Gimnázium történelem tagozatos diákjaként szenvedélyesen kutattam a régi krónikákat, kódexeket. Az Árpádok felemelkedése című dokumentumfilmünk gyártása során Anonymus Gesta Hungarorumának és Kálti Márk Képes Krónikájának eredeti példányaival is dolgozhattunk – több évtized után először nekünk nyitották ki ezeket a közel ezeréves nemzeti kincseket. Ez szinte szakrális élmény volt számunkra Bárány Krisztián barátommal, akivel több történelmi filmet volt már lehetőségem közösen készíteni.

Hogyan született meg a Magyarok Hollywoodban könyvsorozat ötlete? Melyik a legérdekesebb történet, amelyre a kutatás során bukkant?

A magyarok és Hollywood kapcsolata lenyűgöző. Több száz sors, több száz történet szövi át a filmtörténetet – olyan életutak, amelyek egyenként is megérnének egy külön filmet. Több mint egy évtizede dolgozunk azon Dr. Kollarik Tamás alkotó- és oktatótársammal, hogy különböző műfajokon, könyveken, filmeken, koncerteken keresztül megismertessük ezeket a történeteket a széles közvéleménnyel.

A könyvsorozat eredője Zukor Adolf és William Fox életútja. Mindketten Zemplén vármegyében születtek, alig ötven kilométerre egymástól, majd fiatalon New York magyar negyedében kezdték el építeni életüket – lépésről-lépésre, szorgalommal, kitartással, és egy csipetnyi szerencsével. Ők mutatták be az első egészestés mozifilmeket az Egyesült Államokban, az első hangosfilm felvételeket is nekik köszönhetjük, és az első Oscar-díjak is az ő nevükhöz fűződik.  Később ők lettek a Paramount Pictures és a 20th Century Fox alapítói is.

Kollarik Tamással Zukor Adolf és William Fox életrajzi köteteivel a kezünkben (Fotó: Nyirkos Zsófia)

Szerettük volna, hogy ez a kulturális örökség – amely országimázs szempontból sem elhanyagolható – szélesebb körben is ismertté váljon. Kollarik Tamás kollégámmal együtt először Zukor Adolf és William Fox életrajzát hoztuk haza, majd a tizenhétszeres Oscar-jelölt, háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós életrajzi kötetei következtek.

Szintén feldolgoztuk Janovics Jenő, az erdélyi és a nemzeti filmgyártás úttörőjének életét, és hazahoztuk Martin Scorsese egyik kedvenc filmeséről, az Oscar-díjas Pressburger Imréről szóló életrajzi kötetet is.

Igazi megtiszteltetés volt számunkra, hogy a legnagyobb élő hollywoodi magyar filmes, A Simpson családot életre keltő ötszörös Emmy-díjas filmalkotó, Csupó Gábor is elfogadta felkérésünket, és mi írhattuk meg az ő pályaívét. Az ő történetének elmesélése – A Pannónia Stúdiótól a hollywoodi csillagig – egyszerre volt inspiráló és szórakoztató számunkra, és nagy büszkeség, hogy azóta barátok is lettünk. Jelenleg is dolgozunk újabb köteteken, újabb izgalmas életműveket sikerült feltárnunk, és ez a munka még messze nem ért véget.

Kollarik Tamással és Csupó Gáborral a Pannónia Stúdiótól a hollywoodi csillagig című kötet bemutatóján. (Fotó: Kurucz Árpád)

Dokumentumfilmjei történelmi témákat dolgoznak fel. Miért tartja fontosnak, hogy ilyen alkotásokkal foglalkozzon, és milyen szempontok alapján választja ki a témákat?

Úgy gondolom, hogy a saját történeteink elmesélése a mi felelősségünk. Magyarország történelme elképesztően gazdag – tele van inspiráló, kreatív, újító emberekkel, akikre büszkék lehetünk. Engem mindig is azok a történetek vonzottak, amelyek rólunk és nekünk szólnak. Különösen izgalmasnak tartom azokat, amelyek túlnyúlnak az országhatárokon, mégis mélyen kötődnek hozzánk – ilyen például Hollywood alapításának története.

Erdély is ilyen hely számomra – maga az élő történelem. Amikor még forgalmazói oldalon dolgoztam, volt szerencsém Terence Hill-lel is beszélgetni, felkértem az Erdélyről szóló sorozatunk műsorvezetőjének, nagyon tetszett neki, de a COVID a szerepvállalását sajnos ellehetetlenítette. Ő mondta azt Erdélyről: „Transylvania? Csodálatos hely, de a köztudatban mégis olyan, mint Atlantisz. A legtöbben azt hiszik, hogy a fantázia szüleménye, és valójában nem is létezik.” Ez a mondat mélyen megmaradt bennem. Nekünk az volt célunk, hogy Drakula legendáján túl megmutassuk a széles nagyközönségnek, milyen valójában Erdély.

Rengeteg szerelemprojektem van – sokkal több, mint amit valaha meg tudok valósítani. Elsősorban olyan történeteket keresek, amelyek emberiek, példamutatóak és képesek összekötni bennünket: úgy is mint magyarokat, és úgy is mint embereket. Ezek a történetek hidat képeznek múlt és jelen, hagyomány és jövő között.

Hallgatóként sokszor érzem azt, hogy az oktatóink nemcsak a tudást adják át, hanem az élethez való hozzáállásuk is inspirál. Ön mit szeretne átadni a hallgatóinak?

Az első és legfontosabb, amit magam is itt kaptam, az a pázmányos szellemiség – és ezt szeretném továbbadni. Azok az emberek, akik itt oktatnak, fényt adnak és mindig ott csillog az a bizonyos szikra a szemükben.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy 2007 óta – először joghallgatóként, majd később doktoranduszként és egyetemi oktatóként – azóta is e falak között lehetek. Soha nem szakadtam el a Pázmány közegétől, ami a személyiségem és a gondolkodásom egyik alapköve lett.

A közösség szeretete, a tudásvágy és az alázat hármasa az, amit a legfontosabbnak tartok. A saját szakterületemen – a szerzői jog és a filmjog világában – nemcsak a tudásanyagot igyekszem átadni, hanem azt is, hogyan áll össze ez a komplex világ. A hallgatóknak mindig mondom: ez egy különleges terület, igazi „ínyencség” a jogon belül. De, amit még fontosabbnak tartok, hogy inspiráljam őket – nézzenek több magyar és külföldi filmet, járjanak moziba, filmklubokba, éljék meg közösségi élményként a filmezést.

Sokat beszélgetünk a filmkészítés jogi kérdéseiről, és az a tapasztalatom, hogy a legtöbben ezt kifejezetten szeretik. Meglepő, de sokan szinte egyáltalán nem néznek filmeket – viszont a félév végére többüknél ez megváltozik. Ha már ennyit elérünk, úgy érzem, megérte.

Tanítok más egyetemeken is művészeti hallgatókat, akik számára a film nemcsak tananyag, hanem életforma. Ott természetesen más jellegű szakmai tudás átadása a cél, de a lelkesedés és a hit ott is ugyanaz.

A Fox vs Zukor - Egy hollywoodi történet forgatásán (Fotó: Nyirkos Zsófia)

Nagyon sok fiatal álmodik arról, hogy egyszerre több területen is sikeres legyen, ahogyan Ön is. Ha egy tanácsot adhatnál nekik, mi lenne az?

Minden nap tanulok – és talán ez a legfontosabb. Soha nem érzem úgy, hogy bármiben teljesen „készen” lennék. Éppen ezért szeretek a Pázmány falai között lenni – még ha erre most sajnos a külföldi forgatások miatt kevesebb lehetőségem is akad –, mert ez a közeg folyamatosan formálja a gondolkodásomat és a személyiségemet. A Pázmány falain belül ismertem meg a feleségemet, és a gyermekeim keresztszülei is egyetemi barátok, Varga Ádám tanár úr szintén itt tanít a jogi karon. Ezer szállal kötődöm az alma materemhez.

Ami a sikert illeti, nincs biztos recept. A legfontosabb, hogy az ember szeresse, amit csinál. Olyat válasszon, amit még akkor is képes lenne végigvinni, ha éppen nehéz, ha nem jönnek azonnal az eredmények. Éppen emiatt témavezetőként én nem vagyok hajlandó kijelölni diplomamunka témát– abban hiszek, hogy az embernek saját döntést kell hoznia, saját magának kell megtalálnia a jövőképét. Azt a témát kell választani, ami valóban érdekli, még akkor is, ha időnként meginog benne. Mert akkor is csinálni kell, sőt, akkor kell igazán csinálni.

Az élet nem egy felfelé ívelő egyenes vonal – sokkal inkább hullámhegyek és hullámvölgyek sorozata. Szerencsésnek mondhatom magam, mert amit csinálok, azt szeretem – és így sosem érzem úgy, hogy „dolgozom”. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden pillanata könnyű lenne. A filmkészítés sokszor épp az adminisztrációról, a pénzügyi és jogi háttér biztosításáról szól – ezek sokszor több időt és energiát igényelnek, mint maga a kreatív munka.

A legfontosabb, hogy közösségi ember tudj maradni. Meg kell találnod magadban azt az egyensúlyt, ahol a szakmai céljaid, a közösséged és a családod egymást erősítik. Ha ez a három nincs összhangban, akkor lehet a karrierben sikert elérni, de mégis nagyon könnyen elveszhet útközben az ember. Ezért kell mindig figyelnünk, és újra és újra emlékeztetnünk magunkat arra, miért indultunk el azon az úton, ahol éppen járunk.