A díszdoktor avatás bevezetéseként Kuminetz Géza rektor atya felidézte az egyetemi karrier különböző állomásait, megfogalmazása szerint sétára hívott „az egyetemi ünnepek kertjében”. Hangsúlyozta annak a szellemiségnek az érvényesülését, amelyet az egyetem képvisel, és amelyet a hallgatóknak kínál. „Az egyetemi ünneplés egyfajta betetőzésének tekinthető, amikor valakit díszdoktorrá (doctor honoris causa) avatunk. Díszdoktorrá azt a személyt avatjuk Hans Joas professzor személyében, aki tudományos munkásságával kiemelkedőt alkotott, és életműve nemcsak szakmailag méltó az elismerésre, hanem morális életútja is predesztinálja az elismerő címre.”
Birher Nándor, a BTK dékánja ismertette Hans Joas professzor életútját, munkásságát. A német vallásszociológus 1948-ban született Münchenben, a berlini Humboldt Egyetem mellett a világ számos egyetemén adott elő. Korunk egyik legismertebb társadalomtudósa, könyvei és tanulmányai főleg német és angol nyelven jelentek meg.
Joas professzor neve és személy nem ismeretlen magyar egyetemi körökben sem. 2015-ben, nézeteit összegző munkájának magyar kiadása alkalmából részt vett a Pázmányon rendezett konferencián, ekkor jelent meg a Görföl Tibor által fordított A hit választása. Milyen jövője lehet a kereszténységnek című tudományos értekezése magyarul. Könyvében Joas professzor hosszú évek kutatásait rendszerezi néhány olyan kérdés körül, amelyek a kereszténység mai helyzetét érintik. A felvetett nézetekről árnyaltan, kiegyensúlyozottan, a kijelentések érvényességének korlátaira figyelve beszél.
Görföl Tibor, a Vigilia folyóirat főszerkesztője laudálta az egyetem új díszdoktorát. Hans Joas a globális világ összefüggésében jelentkező vallási folyamatokat és a kereszténység várható jövőbeli fejlődését vizsgálja. Bírálja azt a vélekedést, mely szerint a modernizálódás szükségképpen együtt jár a szekularizálódással, vagyis a vallás kivonulásával a nyilvánosság színtereiről. Konkrét szociológiai tények segítségével mutatja be, hogy ez az állítás megalapozatlan és egyoldalú. Másrészt viszont arra mutat rá, hogy az emberi erkölcsösségnek nem csak vallási gyökerű motivációi vannak, vagyis a vallás visszaszorulása nem egyenértékű az erkölcs visszaszorulásával. A kereszténység helyzetének megítéléséhez azt a tényt választja alapul, hogy a modern társadalmakban megnőtt a választási lehetőségek száma, s ezzel együtt a hit melletti döntés csupán egyik formája az egyéni élet megszervezésének.
Részletesen elemzi a szekularizálódás folyamatát, a modernizálódásról alkotott különböző felfogásokat, vizsgálja a vallás nyilvános szerepének alakulását, a vallás és az erőszak viszonyát, s felvázolja, hogy az ezredforduló után kibontakozó tudományos és társadalmi folyamatok tükrében a keresztény egyházaknak hogyan lehetne megszervezniük életüket. Árnyalt és kritikus elemzései olyan gondolkodókat is megszólaltatnak, akik eddig kevésbé ismertek Magyarországon.
Joas professzor a szekularizációs tétel kudarca mellett érvel, nevezetesen, hogy a modernizációval automatikusan visszaszorulna a vallás jelentősége. A másik tétel, amelyet alaptalannak lát, a következőképpen foglalható össze: ahol a vallás ténylegesen visszaszorul, ott az ember óhatatlanul erkölcsi hanyatlásnak indul. Tehát az erkölcsnek vannak nem-vallási forrásai is, de amint figyelmeztet: „A kereszténység meggyengülésével az erkölcsi és a jogi univerzalizmus egyik tartópillére gyengül meg.”
Joas professzor által felvetett másik fogalom az „esetlegesség”. Korunk elemzését sokféle szempont figyelembe vételével végezhetjük el, ez azonban nem lehet akadálya annak, mintha lehetetlenné válna a szilárd értékkötődések kialakulása.
A díszdoktori oklevél átnyújtásának ünnepi percei után a professzor a könyvében tárgyalt kérdések kifejtését folytatta előadásában, Mi következik a szekularizálódási tétel után? Az emberiséget átfogó ethosz vallási és szekuláris forrásai címmel. Az a tétel, miszerint a gazdasági fejlődés, az emelkedő életszínvonal és a tudományos-technikai fejlődés fokozatosan feleslegessé teszi a vallást, egyre inkább elvesztette meggyőző erejét.
Új szemléletmódra van szükség, amelynek alapján vizsgálható, hogy milyen forrásai – vallási és szekuláris forrásai – vannak egy olyan ethosznak, amely az egész emberiséget átfogja.
