„A fakultás életében mindig nagy öröm, amikor újabb szellemi termékek látnak napvilágot” – fogalmazott Puskás Attila dékán az egyetem Hittudományi Karán tartott könyvbemutatón, május 16-án. A Teológiai tanulmányok – alcíme szerint – az egyetem alapításának 30. évfordulójára jelent meg, s az elmúlt években a levelező, illetve nappali tagozatos hallgatók szakdolgozataiból nyújt válogatást. Kocsis Imre professzor Krisztus-himnuszok az Újszövetségben címmel adta közre új munkáját.(Mindkettő a Szent István Társulat gondozásában jelent meg.)

Gárdonyi Máté, az egyháztörténet professzora mutatta be a kötetet. Emlékeztetett arra, hogy a kar korábban, a levelező tagozat fennállásának 25. évfordulóján már megjelentetett hasonló munkát.

Bevezetőjében felidézte, hogy a Hittudományi Kar élete a Pázmány által 1635-ben alapított egyetemen, miután az első diákok túljutottak a bölcsészeti képzésen, 1638-ban indult. Történeti visszatekintésként: az intézmény 1769-ben Mária Terézia királynőtől elnyerte a királyi egyetem címet, egyúttal állami irányítás alá került. Majd Budára, a Mátyás-templom mellé, a volt jezsuita kollégiumba költözött, s 1779-80 óta a jelenlegi épülettömbben működik. 1921-től alapítója nevét felvéve Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemként működött. 1950-ben a kommunista oktatáspolitika megváltoztatta az egyetem nevét Eötvös Lóránd Tudományegyetemre, leválasztották róla a Hittudományi Kart. Ekkor a magyar püspöki kar a teológiai fakultásból létrehozta a Római Katolikus Hittudományi Akadémiát. 1983-ban ez az intézmény felvette Pázmány Péter nevét. A rendszerváltás után a folytonosságot őrző Hittudományi Karra alapozva a magyar püspöki konferencia – a Szentszék jóváhagyásával – szervezte meg az újabb fakultásokat. Ilyen előzmények után alakult meg 1992-ben a PPKE.

A tanulmánykötet a biblikum, a patrisztika és a középkori egyháztörténet köréből válogat. Kabai Sára ószövetségi témából írta Dávid és Salamon teológiai királyportréinak összehasonlítása című munkáját. Arra kereste a választ, „hogy milyen Dávid és Salamon alakja, amelyet a Biblia megőrzött, hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző szerzők által festett portrék, továbbá a két uralkodó mennyire kezelhető egy egységként vagy két külön alakként”.

Garaczi Gergely Jézus csodái és az epilepsziás fiú címmel értekezik. Az evangéliumi történet klasszikus módon fölépített elemzését adja.

Két patrisztikus tanulmány is szorosabban a Bibliára reflektál. Fenyves Krisztián Az izajási szenvedő szolgadalok értelmezése a korai egyházban című dolgozata hermeneutikai kutatásként is felfogható. Ugyanez mondható el Lévai Ádámnak Portrék az emberszerető Fiúistenről: Alexandriai Kelemen és az apologéták színes logosztana című értekezéséről. Mindkét írás több a szakirodalom földolgozásánál, a szerzők kreatívan közelítettek témájukhoz.

Széles Éva az arianizmus korai szakaszának történetéről írta szakdolgozatát. Az Arios-kép tükröződik a középkorban, illetve az újkorban is, amikor az eretnekvezéreket jellemzik. Az ökumenikus zsinat tette az első nagy lépést az arianizmus leküzdésére, s ez mintával szolgált az ökumenikus zsinatok szerepét illetően.

Andrási Erika a szent művészet – az ars sacra – felé nyitja meg a patrisztikus kutatásokat. A kép és a kereszt jelenvalósága az ókeresztény liturgiában címmel a keresztszimbólum sokrétű megközelítését adja.

Kis Emőke Hajnalka a patrisztika és a középkori egyháztörténet határára, a bizánci korszakba kalauzolja el az olvasót. A Basilika Nea – Konstantinápoly elfeledett második aranykora című írás 9. századi eseményeket tárgyal, az ars sacrát kapcsolatba hozva a bizantinológiával.

Scheffer Miklós munkája a középkori egyháztörténethez kapcsolódik. Tájolások üzenete. A középkori templomok keletkezésének egyháztörténeti szempontú vizsgálata címmel adta közre tanulmányát. A szerző a teológián kívül más tudományterületen is jártas, s pontos matematikai számításokra, csillagászati megfigyelésekre támaszkodva gondolja tovább, mit is jelent, hogy a középkorban keletelték a templomokat.

A másik, most megjelent könyv szerzője Kocsis Imre professzor. A Krisztus-himnuszok az Újszövetségben egyetemi tankönyvnek készült, s hét himnusz szövegét idézi és elemzi. Martos Levente Balázs püspök, a Hittudományi Kar professzora ismertetésében párhuzamként említette Rowan Williems volt canterbury érsek könyvét, amelyet Jézus peréről írt. Ebből kiemelte: „Vallásos beszédünk akkor lehet hiteles, ha elvezet az Istennel szembeni elcsendesedéshez. Mennyire szükséges, hogy a hit megvallásának legyen olyan pillanata, olyan ereje, amellyel felismerjük saját szavaink elégtelenségét, és rádöbbenünk Isten titokzatos jelenlétének megnyilvánulására.”

A Kocsis professzor könyvében említett himnuszok az istendicséretnek éppen a másik végpontját jelentik. A himnusz felkiált, dicsér, megszólít, jelenvalónak hirdeti és ünnepeli Istent, illetve Krisztust. S mert költészet, szükségszerűen sűrít.

„A vallásos tárgyú elbeszélések beavatnak a szent megjelenésének történetébe, s a himnuszok ünneplik ezt a megjelenést. Felemelnek, legalábbis lépcsőket építenek a lélek számára, amikor a titkot fürkészi. A dicsőítő kiáltás éppen akkor születik meg, amikor átalakul, megújul a szív.”

Kocsis Imre számos fontos megfigyelést, nyelvi, teológiai, történeti összefüggést tár fel. Hosszan időz a himnusz műfaji meghatározásánál. Felteszi a kérdést: a himnusz műfaja mennyire visz közel minket az őskeresztény közösségek liturgikus életéhez?

A következő újszövetségi szövegeket vizsgálja a szerző: a filippiekhez írt levél második fejezetének híres himnuszát az alászálló, majd fölemelkedő Jézus Krisztusról, a kolosszei levél első fejezetének, illetve az első Timóteus levél harmadik fejezetének az őskereszténységből átvett szövegeit. Ezektől elkülönítve tárgyalja azokat, amelyek valószínűleg a levél keletkezésével egyidőben íródtak: az első Péter levél második fejezetének a szövegrészét, a Jelenések Könyvének ötödik fejezetéből vett szakaszt, amely a könyv egésze nélkül nehezen érthető meg, illetve a Zsidókhoz írt levélnek és Szent János Evangéliuma első fejezetének a bevezetőjét.

A hét szöveg közös jellemzője az említett sűrített hitvallás. A szerző a hitvallás minőségére teszi a hangsúlyt. Aki megszereti ezeket a szövegeket – hangsúlyozta Martos Levente Balázs –, az igen nagy haszonnal merülhet el a sok részinformációban, amelyek Kocsis professzor könyvében megtalálhatók. S mindez közelebb vezet a Könyvek Könyvéhez.