Pázmányos kitüntetés a 2024-es MEFS tisztújító közgyűlésen - Draskóczy-Littner Anita

2024.04.25.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) 2024. április 25-én, 10:30 óra kezdettel tartotta Tisztújító Közgyűlését. A Közgyűlésen a MEFS elnök, alelnökök (3 fő), elnökségi tagok (6 fő, amelyből 2 fő jelölésére a HÖOK jogosult), felügyelő bizottság elnök, felügyelő bizottság tagok (2 fő) megválasztására került sor. A megválasztott tisztségviselők megbízatása 4 évre, a 2028-ban esedékes Tisztújító Közgyűlés időpontjáig szól.

Egyetemünkről Draskóczy-Littner Anita a JÁK testnevelő tanára a néptánc és az egyetemi sportélet területén végzett több évtizedes szervezői és vezetői munkásságáért a MEFS a(z) Elek Ilona Emlékérem elismerésében részesült.

1.    Milyen tanulmányokat/munkát végez a Pázmányon?
 
A Magyar Táncművészeti Egyetemen szereztem diplomát, néptánc-pedagógus szakon. Harminc éve tanítok, ebből 23 éve a Pázmány Jogi Egyetemen is testnevelő tanárként. 

2.    Hogyan került kapcsolatba a sportélettel/néptánccal az egyetemen? 

2001-ben tanítottam be a Palotás koreográfiát a Gólyabálra. Ekkor találkoztam először pázmányos hallgatókkal. Azóta az akkori tanítványaim közül vannak, akik már kollégáim és vannak, akik azóta a gyermekeiket hozzák el hozzám a Muzsikás Gyermektáncházba.

3.    A sporthoz/néptánchoz való kötődése hova vezethető vissza?

Már egész kiskoromban sportoltam, végül kilenc évesen anyukám elvitt egy néptáncegyüttes próbájára, ahol annyira jól éreztem magam, hogy maradtam. Azóta is tart ez a szerelem a néptánc és köztem.
 
4.    Mit jelent Ön számára a sport/tánc? 

Tulajdonképpen a szívem egy részét biztosan elfoglalta a néptánc/népzene. Amikor jókedvű vagyok vagy éppen szomorú, táncolok. Amikor jókedvemben tudok táncolni, (általában szerencsére így van) a tánc még boldogabbá tesz. Amikor viszont nagy ritkán bánatos vagyok, akkor “kitáncolom magamból” a gondjaimat.

5.    Milyen pontos feladatot lát el az egyetem sportéletével kapcsolatban? 

Minden évben ellátogatunk a Gólyatáborba, ahol a Gólyákat megtáncoltatva ismertetjük meg Őket a magyar hagyományunk eme szeletével. Részt veszünk az egyetem táncosaival az egyetemi rendezvényeken: Karácsonyi ünnepségen, Pro-Facultate napon, stb. Februárban a Gólyabálon táncolják el a Hallgatók a Bál nyitótáncát, a Palotást. Az Egyetemen többször is szerveztünk táncházat, ahol a Hallgatók aktívan részt vettek.

6.    A néptánc és az egyetemi sportélet területén végzett több évtizedes szervezői és vezetői munkásságáért a MEFS a(z) Elek Ilona Emlékérem elismerést adományozza Önnek. Mit gondolt mikor megtudta, hogy ebben az elismerésben részesül?  

Nagyon boldog voltam. Amikor tanítok, akkor csak a tanítványok, zene és én vagyunk fókuszban. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám egyben a hobbim is. Ráadásul nagyon szeretek az Egyetemen tanítani és szívből remélem, hogy amennyi pozitív élményt kapok a hallgatóktól, Ők is annyit kapnak vissza tőlem és a néptánctól! Leginkább ezért tanítok, de természetesen nagyon jó érzés, öröm és megtiszteltetés, hogy idén én kaptam meg ezt az országos elismerést, ami azt gondolom, hogy nemcsak nekem, hanem a Testnevelési Csoportnak és a Jog és Államtudományi Karnak is szól, hiszen nélkülük nem kaphattam volna meg.

7.    Zárszónak, miért buzdítaná a Pázmányos diákokat, hallgatókat, hogy csatlakozzanak valamilyen egyetemi sportszerveződésbe? Vagy miért buzdítaná az egyetemi közösségeket, hogy vágjanak bele egy sportba/táncba? 

Sokszor beszélünk arról, hogy a néptánc sport vagy művészet, szerintem mindkettő. Sport, mert fizikálisan elfáradunk és művészet, mert ápolja a lelkünket. A néptánc az öröm, bánat, félelem, szerelem mozgásban való kifejezése, a magyar kultúra része. Azt vallom, hogy a tánc egy olyan örömforrás, mely közvetíti a szeretetet, ezért bátran táncolj!

Események

10.
2024. máj.
PPKE
PPKE ALUMNI TALÁLKOZÓ 2024
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe