Tanévnyitó szentmise a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

2024.09.10.

A hagyományoknak megfelelően tanévnyitó ünnepi szentmisét mutatott be az Egyetemi templomban az akadémiai év kezdetén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, Ft. Dr. Kuminetz Géza, kérve a Szentlélek segítségét a most induló tanév során is. Rektor atya a szentmise elején kiemelte, új időszámításunk szerint ez a 33. tanévnyitó Egyetemünkön. Hangsúlyozta: mi, katolikusok mindig szentmisével szoktuk kezdeni az évet, amely egyszerre tanít, megszentel és kormányoz is bennünket, hogy jó döntéseket hozhassunk, és utat mutasson nekünk egyetemi éveinkre, életünkre. 

A szentmisén részt vettek az egyetemi karok vezetői, tanárai, és jelentős számban a hallgatók is. Továbbá Varga-Bajusz Veronika a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, Hegyi László, főtanácsadó, KIM főtanácsadója, valamint több más felsőoktatási intézmény vezetője is jelen volt a tanévnyitón.

Szentbeszédében Kuminetz Géza az alábbi mondat fontosságát emelte ki: „meglelni és szeretni az igazságot, gyűlölni a hamisságot”. Ám – mint fogalmazott – ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni az igazságot a hamisságtól, Krisztus tanítványává kell válnunk. Krisztus ismerete és szeretete feltétlenül szükséges ahhoz, hogy többet értsünk és lássunk a tudomány helyéről és rendeltetéséről. Rektor atya kiemelte: érdemes tudatosítanunk, hogy a katolikus egyetemhez tartozás nemcsak a hallgatók számára, hanem minden polgára számára egyfajta diákoskodás is Krisztus iskolájában.

„Az egyetlen Jézus Krisztus igaz emberré akar formálni bennünket. Ez a legnehezebb feladat, amire egyáltalán ember vállalkozhat. Mert Krisztus az igaz emberségnek a mintapéldája, utánozhatatlan ősmintája, és ő azt akarja, hogy mindnyájan mind jobban hasonlítsunk reá, talentumaink, szorgalmunk révén próbáljuk megjeleníteni őt, az utat, az igazságot és az életet” – emelte ki. Rektor atya hozzátette: Krisztus elkötelezett híveit egyfajta belső szilárdság, acélos rugalmasság jellemzi, olyanok, akik egyszerre őrzik és megújítják az értékeket. Urak és szolgák egy személyben, az igaz ügynek eltökélt, de sohasem elvakult harcosai. Hozzáfűzte: Krisztus tüzét hordozzák, de ez a tűz békésen lobog. „A Krisztushívők keresik és közvetítik a megtapasztalás hiteles forrásait. Ezért ismerik a mélység és a magasság viszontagságait, ezért tudnak egyesíteni és elválasztani. Összetörnek és mégis megtörhetetlenek. Ám e nemes lobogás csak akkor nem csal meg bennünket és másokat, ha nemcsak önerőnkre építünk, hanem elfogadjuk Isten kegyelmi ajándékait is, az ő próbatételeit is” – mondta Kuminetz Géza.

Rektor atya arról is beszélt, ma sokan úgy gondolják, hogy az igazságban való növekedéshez elég a tudomány művelése, ehhez pedig a logikus gondolkodni tudás, illetve a kapcsolati tőke. Ám igaz vallásra, igaz emberségre törekvés nélkül a tudomány művelése is hatalmas és tartós károkat okoz emberek, népek sorsának alakulásában. Mint mondta, az utóbbi századok történelmének, sőt napjainknak is ez az egyik legnagyobb, szomorú tanulsága.

Rektor atya végezetül azt kívánta, hogy egyetemünk minden polgára belássa: a tudományhoz Krisztusra is szükségünk van, és szívesen időzzön diákként Krisztus iskolájában.

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az évnyitó szentmisét követően beszédében elmondta, hogy folyamatosan számítanak és alapoznak egyetemeinkre, mert az egyetem nem önmagáért való.

„Az egyetem egyszerre van az elsőéves és felsőbbéves diákokért, a családokért, a tanáraiért, a magyar gazdaságért és a magyar nemzetért. Azaz értünk, a jelenünkért és jövőnkért!” – mondta az államtitkár.  Az egyetemnek együtt kell működnie és élnie azzal a környezettel, amiben létezik, éreznie kell a lüktetését és reagálnia kell rá.  Az államtitkár beszédében továbbá kiemelte, hogy az egyházi egyetemektől várják azt  is, hogy értékrendet és egyfajta hittel átszőtt tudást adjanak át hallgatóiknak, amely a hivatásukban, az életükben nemcsak őket, hanem másokat is szolgálnak. Így a hallgató nemcsak önmagát erősíti, hanem másoknak is példát mutat, másokat segít, támogat és erős tartóoszlopa lesz közösségeinknek, nemzetünknek!

Végezetül az államtitkár asszony arra buzdította a hallgatókat, hogy érjenek el sikereket, valósítsák meg álmaikat és éljenek az egyetem adta lehetőségekkel. „Legyetek kreatívak, merjetek álmodni és legyetek a jövő innovátorai, mert valljuk, hogy a fiatalok sikere a nemzet sikere!” – zárta beszédét.

Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe