I. rész: Pázmány korától az 1990-es évekig
A magyarországi felsőoktatás kezdetei a 14. századig nyúlnak vissza. Ha nem is versenyezhetünk a hasonló itáliai és franciaországi intézményekkel, térségünkben, Közép-Európában mégis figyelemreméltó, hogy I. (Nagy) Lajos király (1342-1382) már 1367-ben egyetemmé fejlesztette a káptalani iskolát Pécsett, a püspöki székhelyen. Ehhez elnyerte a pápa jóváhagyását is. Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437) – majd német-római császár – Óbudán nyitott meg egyetemet harminc évvel később, 1395-ben. Annyit bizonyosan tudunk, hogy tanárai részt vettek az 1414-ben megnyitott konstanzi zsinaton. Nagy Lajos alapítása után pontosan száz évvel a magyarországi reneszánsz és humanizmus fejleményeként Mátyás király Pozsonyban kezdeményezte academia létrehozását. Ez a kísérlet azonban, elődeihez hasonlóan, rövid életűnek bizonyult.
A magyarországi fejlődésnek gátat vetett a török hódoltság korszaka, de a protestantizmus terjedése (1517 után) a katolikus megújulás időszakában – elsősorban az időközben létrejött jezsuita rendnek köszönhetően – újabb lendületet adott a magasabb szintű oktatás megteremtéséhez. A kolozsvári egyetem létrehozásához Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király idejében (1581) nyilván hozzájárult a protestantizmus erőteljes megjelenése Erdélyben. Az ugyancsak rövid életűnek bizonyult intézmény vezetését a fejedelem a jezsuitákra bízta.
Ilyen előzmények után Pázmány Péter esztergomi érsek, aki a török hódoltság miatt a felvidéki Nagyszombatba tette át ideiglenesen a székhelyét, 1635. május 12-én írta alá annak az egyetemnek az alapítólevelét, amely máig fennáll, és mai egyik jogutódja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.
Az egyetem alapítólevele - 1635. május 12.
Pázmány Péter aláírja az egyetem alapítólevelét. Temple János festménye, 1885
Az egyetem az idők folyamán többszöri névváltozáson esett át. 1635 és 1769 között Nagyszombati Jezsuita Egyetemnek nevezték, 1769 és 1784 között a Királyi Magyar Tudományegyetem elnevezéssel találkozunk az iratokban. 1784 és 1873 között – utalva az egyetem költözésére – Pesti Királyi Tudományegyetem lett a neve, s miután 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesülésével létrejött az egységes főváros, 1921-ig Budapesti Tudományegyetem néven volt ismert. Trianon után, 1921-ben pedig felvette a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem nevet, egészen 1950-ig, amikor a kommunista hatalom a Hittudományi Kart és az Orvostudományi Kart leválasztotta az egyetemről, és Eötvös Lóránd nevét adva létrehozta az ugyancsak jogutódnak tekintendő Eötvös Lóránd Tudományegyetemet. A másik jogutód a Hittudományi Kar lett, Római Katolikus Hittudományi Akadémia néven, mely elnevezés 1990-ben hivatalosan Pázmány Péter Hittudományi Egyetemre módosult.
Nagyszombatban két fakultással indult meg az egyetem, a teológiai kar mellett a bölcsészet szerepelt. Ez utóbbi alapját képezte a teológiai stúdiumoknak. II. Ferdinánd király jóváhagyása után, 1635. november 13-án kezdődött meg az oktatás. Az intézmény megszervezése Dobronoki Györgyre, Pázmány közeli munkatársára hárult, őt tekinthetjük az első rektornak. A karok élén dékánok álltak, a professzorok meghatározott rendszerességgel – nem választás útján – követték egymást ebben a tisztségben.
II. Ferdinánd császár egyetemalapítást megerősítő oklevele 1635. október 18.
Az egyetemen jezsuita szellem érvényesült. A korabeli szokásoknak megfelelően három tudományos fokozatnak megfelelően – baccalaureus, magister, doctor – képezték a hallgatókat, akiknek többsége a királyi Magyarországról érkezett, de szép számmal jelentkeztek Horvátországból és a Habsburg Birodalom örökös tartományaiból is diákok. Az érdeklődés érthető, hiszen addig nyugat-európai egyetemeken képezhették magukat a hallgatók.
Pázmány utódaként Lósy Imre és Lippay György esztergomi érsek kezdeményezésének köszönhetően – felismerve a kor igényeit – 1667 elején megalakult a jogi kar, ahol kezdetben egyházjogot és római jogot oktattak.
Skolasztikus szellemben folyt a tanítás, és figyelemreméltó fejleménynek tekinthető, hogy már az 1700-as évek közepe táján kötelezték a tanárokat önálló tankönyvek megírására. Az egyetemet szolgálta a jezsuita rendház könyvtára, amely később Egyetemi Könyvtár néven nemzeti könyvtár rangjára emelkedett. Ugyancsak ebben az időben, a 18. század közepén a Pozsonyból Nagyszombatba költözött nyomda – immár Egyetemi Nyomda néven – segítette a tudományos fejlődést, valamint csillagvizsgáló is épült. Jól ismert ebben a korban a jezsuiták növekvő érdeklődése a természettudományos ismeretek iránt, összhangban a Mária Terézia által támogatott egyetemfejlesztési programmal.
A királynő rendelettel állami irányítás alá vette az egyetemet 1769-ben, és a természettudományi kar mellett orvosi karral bővítette. Így alakult ki a klasszikus felépítésű, négy karból álló egyetem.
Fontos változást hozott az 1777-es esztendő. Az academia a török uralom alól felszabadult ország központjába, a budai királyi vár épületeibe költözött. Az ünnepélyes megnyitóra három évvel később, 1780-ban került sor. Az új oktatási szabályzat, a Ratio Educationis az egyetemi oktatásra is hatással volt, a kor tudományos színvonalának megfelelően szerveződtek az egyes szakok. 1782-ben megindult a mérnökképzés is. Az orvosi karon belül pedig 1786-ban megkezdte működését az állatorvosi tanszék.
Az egyetem Budára költözésének ünnepsége. 1780. június 25. Képeslap Schmutzer Jakab egykori tusrajza után
Az országos hatóságok Pozsonyból Budára telepítése miatt az egyetem a Duna túlsó oldalára, Pestre, a pálos szerzetesek korábbi rendházába költözött 1784-ben. A jozefinista szellem eluralkodása idején a Hittudományi Kar átmenetileg – 1790 és 1805 között – nem működött.
A korszellem miatt egyre kevésbé érvényesült az egyetem katolikus jellege. Ezért szükségessé vált az egyetem új típusának, a katolikus egyetemnek a létrehozása. Az erre irányuló kisérletek azonban, írja Erdő Péter bíboros, a 20. század utolsó évtizedéig sikertelenek maradtak. „Ennek oka egyrészt az volt, hogy a Magyar Királyság és a Katolikus Egyház teljes jogi elválasztása mindvégig nem történt meg, így legalább a hittudományi oktatás katolikus azonossága állami intézményen belül konkordátum nélkül is védhetőnek látszott... A Pázmány által alapított egyetem a mai Budapest területén a maga egészében katolikus egyházi vagy felekezeti jellegű intézményként nem működött, bár többek véleménye szerint jellegét az állami (királyi) kezelésbe vételnek nem kellett volna megváltoztatnia. Más volt a helyzet a Hittudományi Kar esetében."
Az egyetemnek Pesten a II. József által működésétől megfosztott pálos rend épületei adtak otthont. A Központi Szeminárium épületében ma is megtekinthető a muzeális értékű pálos könyvtár és az Egyetemi-templom, korábban pálos templom is ekkor kapta jelzésértékű elnevezését.
Az egyetemen hosszú ideig a latin volt az oktatás nyelve, 1844-től azonban már részben nemzeti nyelven folytak az előadások. A latin nyelv használata a Hittudományi Karon maradt meg legtovább, még a kommunista időszakban is a Római katolikus Hittudományi Akadémián részben latin nyelven adtak elő és vizsgáztak a hallgatók egyes diszciplinákból.
1848-at követően – sajátos ellentmondásként – azokat a reformokat, amelyeket a polgári forradalomban követeltek, a bécsi kormányzat hajtotta végre az egyetemen. Az intézmény az 1867-es kiegyezést követően látványos fejlődésnek indult. Rendezték az egyetemi tanárok fizetését, lehetőség nyílt külföldi ösztöndíjakra, és újabb tanszékek jöttek létre. Trefort Ágoston miniszter igyekezett – több vonatkozásban szabadelvű – szellemi központtá tenni az egyetemet. Elsősorban az orvosképzésre és a természettudományos ismeretek fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, de ekkoriban gazdagodott újabb szakterületekkel a bölcsészképzés is. Felépült a mai is látható, neoreneszánsz stílusú Egyetemi Könyvtár. Megkezdődött az orvosi karhoz kapcsolva a klinikák építése.
Az Egyetemi Könyvtár új palotáját 1876-ban avatták fel
Az első világháború előtti években az egyetem a Múzeum körúton újabb épületekkel bővült. Az intézmény méreteire jellemző, hogy a 19-20. század fordulóján 5661 hallgató látogatta. A 19. száza közepe, utolsó harmada óta érzékelhető volt a liberális és a konzervatív felfogás ütközése.
Az 1919-es kommün és Trianon után az egyetem is megérezte a társadalom újjászervezésével járó nehézségeket. Az ekkoriban született numerus clausus törvény szerint „a felvétel meghatározott keretszámon belül történt, és a felvett hallgatók arányának az országban élő »népfajok, nemzetiségek« arányát kell követnie" – írja Szögi László az ELTE története című könyvében. 1928-ban, az ország konszolidálódásával megszűnt a felvételi korlátozás.
A második világháború súlyos károkat okozott az egyetem épületeiben. A totális diktatúra kezdetéig (1948) az egyetem igyekezett távol tartani magát a napi politikától, ez azonban egyre kevésbé volt lehetséges. A tanári, professzori kinevezéseknél már politikai szempontok is érvényesültek, megszűnt az addigi tanszabadság.
Az egyetem központi épülete Budapest ostroma után, 1945
1949-ben létrehozták az önálló Természettudományi Kart (addig a Bölcsészettudományi Kar keretében működött), 1950-ben pedig az egyházüldözés következtében a Hittudományi Kart (amely az alapító Pázmány szellemében sokáig az egyetem világnézeti gerincét alkotta) leválasztották az egyetemről. Ettől kezdve – mint említettük – Római Katolikus Hittudományi Akadémia, majd Pázmány Péter Római Katolikus Egyetem néven működött tovább.
Így érkezett el 1992, amikor – ismét Erdő Pétert idézve – „... az Országgyűlés 30/1990. (III.21.) OGY határozata a budapesti Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémiát mellékletében kifejezetten egyetemnek ismerte el. Ezzel vált formailag lehetővé, hogy a meglévő egyetemi rangú intézmény bővítésével katolikus egyetem szülessék."
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 46/1992. számú, 1992. január 30-án kelt rendelkezésével, írja Erdő Péter – miután megérkezett a Katolikus Nevelés Kongregációjának előzetes engedélye –, „a Budapesten működő Római Katolikus Hittudományi Kar mellett új egyetemi fakultásként Bölcsészettudományi Kart alapított, és kimondta, hogy az intézmény így katolikus egyetemmé vált."
