Kitárta a hit kapuját. Az Apostolok Cselekedeteiből vett idézet a mottója annak az előadássorozatnak, amelyet a Hittudományi Kar hirdetett meg az ősz folyamán. Vincze Krisztián professzor, majd Török Csaba atya, az esztergomi bazilika plébánosának előadása után az idei év utolsó előadásaként – a sorozat az új évben folytatódik – Martos Levente Balázs atyának, a Központi Szeminárium rektorának, a HTK biblikus tanárának gondolataival ismerkedhettek meg a jelenlévők, valamint az online közvetítésbe bekapcsolódó érdeklődők.

A Szentírás a Kinyilatkoztatásra válaszoló hit tanúságtétele címmel Balázs atya biblikus szempontból világította meg, kicsoda számunkra Isten. Az előadásnak missziós jellege is van, hangzott el bevezetésként, azzal a reménnyel, hogy az „értelmünkön túl a hitünk is gyarapodik" a hallottak hatására.

Az előadó nyelvhasználata azonnal felkeltette a figyelmet. Nem a biblikus értelmezések és magyarázatok hagyományos tudományos kifejezéseit használta, hanem személyessé tette sokak tapasztalatát, „hogy amikor Isten Igéje megszólal, valami változás következik be az életünkben".

A korábbi előadások a hitvallást, a hit tényét elsősorban az emberi értelem oldaláról közelítették meg. „A katolikus felfogás igyekszik kidolgozni azt, hogy Isten miként alkotta meg az embert olyannak, hogy az képes legyen hinni. Hogyan tanúskodik a kereső emberi értelem Istennek a természetünkbe írott akaratáról és szándékáról, hogy meg tudjunk nyílni az ő szavára?"

Az emberi értelem keresése és a hitnek erre adott válasza után fel kell tenni a kérdést: „Mi történik akkor, amikor hitre ébredünk? Miért kezdünk el hinni Istennek?

Martos Levente Balázs a Szentírásról a hit sajátos összetevőjeként, egyszerre forrásaként, ugyanakkor jeleként, tanúságtételeként értekezett. Úgy tekintett a Szentírásra, mint egy kapcsolat dokumentumára. „Isten és az ember kapcsolatának sajátos, strukturált, történelemben megnyilatkozó, történelemben rögzített dokumentumára." Amely kapcsolat gyümölcse az embernek nemcsak a jelenét, hanem a jövőjét is reményteli módon meghatározza.

A Szentírás szava keletkezésével, jelenlétével, történeteivel az említett kapcsolat sugallja. „A Szentírás egyik sajátossága, hogy nemcsak valahol van, hanem kézbe vehető. Tapasztalattal rendelkezünk vele kapcsolatban." A hitnek a tapasztalatát, jelen esetben a szavak által közvetített tapasztalatát hangsúlyozta az előadó.

„Az imádságnak, az Istennel folytatott beszédnek, találkozásnak egészen sajátos lendületet ad, amikor kézbe vesszük a Szentírást, amikor engedjük, hogy az írott szó megszólítson, megérintsen minket."

Az előadó Blaise Pascalnak istenélményéről szóló vallomását idézve megállapította: a szöveg válasz a hit eseményére és a Kinyilatkoztatás tényére. Az istentapasztalat különböző rétegeit szólaltatja meg Pascal idézete. A Szentírás különböző emlékeit szövi saját tapasztalatába, azokból merít és azokra épít.

Pascal egy személlyel találkozott azon az éjszakán, akit előre feltár számára az a szöveg, amelyet mi Szentírásnak nevezünk. Tapasztalatáról maga is feljegyzést készített. „Ezekből a szavakból a mai napig átsüt Isten tapasztalatának a valósága. Hogy Pascal valakinek igent mond, hogy valakinek engedelmeskedni akar, és ezt a valakit az Egyházban ismeri meg, és az Egyházban lelki vezető irányításával kívánja őt követni. Sajátos viszonyrendszer alakul ki a szöveg létrejötte, a szöveg valósága és a mögötte lévő Szentírás között."

A hit különleges mozzanata, hogy szavakból táplálkozik és szavakat hoz létre. „Belépünk Isten és az ember különleges viszonyrendszerébe és a szavak nyomán bennünk jelentkező válasz viszonyrendszerébe."

A hitre ébredés során rádöbbenünk a szavak értékére. „A Szentírásból szavakat kapunk, amelyek a megtörtént kinyilatkoztatásra adott tényleges hit emlékei. Mi ezekbe kapaszkodunk, amikor Istenhez fordulunk."

Martos levente Balázs a Szentírást olyan pányvához hasonlította, amely az Egyházat, a hívő embert hozzáköti a történelemben bekövetkezett tényekhez. Másik hasonlatában a horgonyhoz hasonlította. „Időben visszafelé megtart, térben viszont helyben tart. Visszafelé köt bennünket a múltban elhangzó szóhoz, a múltban megtörtént eseményekhez, de a horgony sajátossága: ha térben képzelem el, egyhelyben tart, miközben a hullámok jócskán megmozgatják a hajót."

Ugyanakkor a Szentírás szava előre is vonz bennünket. Kinyilatkoztatja, feltárja, bizonyosságát nyújtja a jövőről szóló ígéretnek.

Amikor azt állítjuk, hogy a Szentírás egy kapcsolatból született, ezzel azt is állítjuk, hogy nem szenvtelen tényfeltárás csupán, hanem az emlékezésnek érezelemmel teli jellegét is magán hordozza. „Minden szentírási szó hozzátesz valamit a személyes kapcsolat történetéhez."

A Szentírás esetében azt látjuk, „előbb volt a szó, a megszólítás, a kifejezés, előbb volt a továbbadás, a tanúságtétel szándéka, és ezt követte a többször elolvasható, aktualizálható, írásba foglalt és ezért megörökített, az előbbiek szerint pányvának és horgonynak használható és egyben mindig újra felidézhető írás".

Az ember elköteleződése, Istenhez fordulása a hit szavaival válik megragadhatóvá. Ugyanakkor a Szentírás Istennek az emberrel szembeni elköteleződéséről is tanúskodik.

Sokan, folytatta gondolatmenetét az előadó, a szövetséget látják a Szentírás legfontosabb, központi gondolatának. A Szentírásban Istené a megelőző szándék, Istené a kinyilatkoztató akarat, és az ember erre mond igent. „Nem csupán egy tanra vagy néhány tételre, hanem valakinek a feltárulkozó ajánlatára, mellyel közös jövőt kíván elindítani."

Balázs atya ezt követően említést tett a modern bibliakutatás eredményeiről, ismét visszatérve ahhoz a kérdéshez: „Hogyan mutatkozik meg a szentírási szövegekben a hit válasza?" A tanítványok fokozatosan megérett hite képessé tette őket arra, hogy tanúságot tegyenek Jézusról.

A Jelenések könyve azt közvetíti nekünk, hogy a történelem a beteljesedés felé tart; hogy az életnek célja van. Azt azonban még nem tudhatjuk – Pilinszky Jánost idézve –, hogy milyen lesz az új találkozás, visszahullás a fókusz lángoló közös fészkébe. Az idők vége nem a semmibe hullik, hanem elkövetkezik a hit szerint találkozás.

A bibliai hit – hangzott el összefoglalásként – személyes, történelemben megnyilatkozó, Istenbe vetett hit. „A Biblia szereplői újra és újra Isten váratlan, de tényleges, személyes közelségét tanúsítják."

A bibliai hit utólag megértett hit, amelyben megnyílik a jövő. „Isten fokozatosan feltárja, ő az egyetlen, és rajta kívül nincs más. Egyre inkább magához kapcsolja a kiválasztott népet, amelynek az lesz a hivatása, hogy mindenkit meghívjon a hitre. Isten mindent kér és mindent ígér." De ennek a hitnek a beteljesedéséhez életünkkel erőfeszítést kell tennünk.