Tanévnyitó szentmise az Egyetemi-templomban

A hagyományoknak megfelelően ünnepi szentmisét mutatott be az akadémiai év kezdetén az egyetem rektora, Kuminetz Géza atya, kérve a Szentlélek segítségét – Veni, Sancte Spiritus – a most induló tanév során is. Az Egyetemi-templomban megjelentek és rektor atyával koncelebráltak a Hittudományi Kar professzorai. A szentmisén részt vettek a többi kar professzorai és tanárai, valamint szép számmal a hallgatók is.

Kuminetz Géza homíliája mottójául a pusztai vándorlásra utaló újszövetségi gondolatot – „kérést vagy felszólítást” – választotta: „Szíveteket meg  ne keményítsétek.” (Zsid 3,8) Emlékeztetett az egyetem múltjára, majd a jelenben követendő szellemi-lelki magatartásra figyelmeztetett.      

Az egyetem ebben a tanévben ünnepeli 30 éves fennállását, bár Pázmány Péter már 1635-ben megalapította az intézményt. Az évszázadok azonban „viszontagságossá tették működését, hiszen a katolicitás szellemét uralkodók, forradalmak, máskor pedig maguk a tudósok meg akarták gyengíteni. De az elmúlt 30 év sem volt a békés építkezés ideje, bár fegyverek nem dörögtek, ám majdnem mindent újra kellett kezdeni.”

A Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Egyetem 1992-ben bölcsészettudományi karral bővült (később Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar), amelyet Maróth Miklós alapító dékán vezetett, s ettől kezdve Pázmány Péter Katolikus Egyetem az intézmény neve.

Az új kar a vincés nővérek Ménesi úti házában kezdte meg működését, mert leendő otthona Piliscsabán, egy elhagyott szovjet laktanya még romokban állt. 1995-ben létesült a Jog- és Államtudományi Kar, Zlinszky János dékán vezetésével. Az oktatás szintén a Ménesi úton kezdődött, majd a Kar a Szent István Társulat korábbi székházába költözött a Szentkirályi utcában.

Az 1996-ban létesült a fakultás jogú Kánonjogi Posztgraduális Intézet, amelynek első elnöke Erdő Péter professzor volt. „Az intézet számára a jogi kar épületében lehetett helyet szorítani.”

Végül 1998-ban, Roska Tamás, alapító dékán vezetésével indult útjára az Információs Technológiai és Bionikai Kar, „a legkedvezőbb helyzetben, hiszen már új, korszerű épület állt rendelkezésére”.

Kezdetben – folytatta rektor atya – „nemcsak épületszűkében voltunk, hanem szakmailag felkészült és egyetemünk katolikus identitásának elkötelezett oktatókat is toboroznunk kellett”.

Az egyetem élete ma is „viszontagságos”, a bölcsészettudományi kar közben beköltözött Budapestre, igaz, nagyrészt bérleménybe.

Jelentős „és nagyszerű ígéretet kaptunk országunk kormányától, hogy 2027-re elkészül campusunk, és akkor végleg kiépül, teljessé lesz egyetemünk infrastruktúrája. Bár a mostani háború és a gazdasági válság még sok-sok meglepetést tartogathat számunkra. Ám tudjuk, ha a helyes mértéket megtaláljuk és érvényesítjük, akkor az istenszeretőknek minden a javukra válik. Az anyagi források szűkössége is.”  

A campus elkészültéig az egyetem továbbra is – rektor atya így fogalmazott – a negyvenéves pusztai vándorlás idejét éli. Emberpróbáló időszak ez, „s a nagy kísértés ma is a lázadozás az átmenetiség, a bizonytalanság, a szűkösség kellemetlenségei miatt”.

A továbbiakban a lélekben kitartásra buzdított. „Tudjuk a zsoltárostól, hogy a lázongó lélek elcsigáz. Erőinket inkább rombolja, megosztja, látásunkat homályosítja. Ezzel a megosztó, elvakultságra hajló szellemmel mint kísértővel kell tehát ismételten megküzdenünk, mert ez a mi mostani legfőbb ellenségünk.”

Az elmúlt 30 évben az egyetem igazi ereje – hangsúlyozta – a helyesen értelmezett, elkötelezett katolikus keresztény és becsületes oktatók, hallgatók, dolgozók vállvetett munkája volt. „A lényegre, vagyis a valódi tudományra és Krisztusra figyelés az ereje ma és a jövőben is egyetemünknek.”

Majd felhívta a figyelmet „az élet három nagy könyvének” elkötelezett taulmányozására. Ezek a természet, a történelem és a Szentírás, „és mindhármat a katolikus Egyház Tanítóhivatalának irányítása szerint”. Ezen az úton érhető el az a holisztikus eszme és eszmény, amely élteti, egységessé, kooperatívvá teszi a katolikus egyetem karait és polgárait. „Ez az a cél, amely igazán egyesít bennünket.”

Az ehhez vezető helyes úttal kapcsolatban Szent Bernátot idézte: a tudás szeretet nélkül gőgössé tesz, a szeretet tudás nélkül viszont tévedésbe visz. „Önmagunk nemismeréséből származik a gőg, Isten nemismeréséből a kétségbeesés.” A gőg és a kétségbeesés egyaránt összeroppanthat egyént, intézményeket, virágzó kultúrákat, birodalmakat, „mert minden valódi tudás szerzésének és a tudomány kellő művelésének alapja a helyes ön- és istenismeret”.

Erre a kettőre tanít az igaz tudomány és az igaz vallás. Ez óvja meg az embert a tévedéstől, az önhittségtől, a tudomány eredményeinek gonosz célokra való használatától.

„Fontos, hogy egyetemünkön – főleg annak szellemi falai között – mindnyájan, hallgatók, oktatók és dolgozók megtaláljuk a rendeltetésünket, a hivatásunkat.”

Kuminetz Géza mindenkit biztosított arról, hogy a keresőt segítik a küzdelem fel nem adásában, a megtaláló örömével együtt örvendeznek, „a hűség robotját élőt pedig kitartásra bátorítjuk, hiszen az állhatatosság koronázza meg a munkánkat”.

Az igazság és a hozzá kötött élet lényegileg csak egy lehet. Az ehhez vezető út ugyancsak egy, de mégis sok és sokféle.  „Ha fel vagyunk is vértezve az üdvözítő ismerettel, s erőnk teljében vagyunk, vagyis egészséges önbizalom és célratörés munkál bennünk, ám tudnunk és ismételten tudatosítanunk kell, hogy a lét urai nem mi vagyunk. Ezért is ajánljuk minden tanévünk kezdetén a Gondviselő Isten oltalmába magunkat, nemzetünket, egyetemünket, Egyházunkat, az emberiséget, sőt, az egész teremtett világot.”

Az egyetemi közösség nevében tett ígérettel fejezte be rektor atya homíliáját: „Újra és újra küzdünk, megküzdünk a tanév során lelkünk békéjéért, szívünket meg nem keményítjük, hiszen a szív békéje a béke szíve. S e tiszta és ártatlan szív gyümölcse az igazságosságunk, a kegyelmezésre hajlásunk és a megbocsájtani tudásunk. S ekkor – és csakis ekkor – szolgálhatjuk a tudomány és a vallás révén a lelkek épülését, a nemzetek békéjét, üdvét.”