Kedves Egyetemi Polgártársaim!

E húsvét ünnepe is lehetősége annak, hogy felfedezzük Krisztus alakját, ember voltunkat beteljesítő lényét; lehetősége annak, hogy bűnbánatot tartsunk és higgyünk az evangéliumban.
Tudjuk, hogy a nagy egyéniségek, e rendkívüli harcosok sorsában van valami tragikus. Oly nagy igazságokat tanítottak, oly nemesül éreztek, oly önzetlenül és heroikusan cselekedtek, és művük örökítéséhez oly elszántan gyűjtöttek hű tanítványokat is, ám a többség, a szakma, a fennálló hatalom, vagy az utókor őket mégsem viselte, viseli el.
Krisztus e valaha fellépettek között a legnagyobb, jóllehet nem volt államférfi vagy politikus, nem volt hadvezér, nem volt tudós, nem volt művész, nem volt orvos, nem volt feltaláló, nem volt bíró, nem volt nemzetnevelő sem; és mégis, mindegyik vonás valamiképp ott ragyog Benne.

Ki volt hát Ő? A Biblia tanúsága szerint próféta, király és főpap volt egy személyben. Példabeszédei, frappáns mondásai, csodás tettei ma is a legbeszédesebb ábrázolásai az emberi élet titkainak; új és új értelmét nyitják meg a történelem eseményeinek, s lesznek gyógyító kenetté szavai mindennapi életünk konfliktusaira, drámai és felszabadító eseményeire egyaránt. Elindította az emberi történelem leghosszabb vállalkozását, az egyházat, mely állni fogja a történelem viharait. Kezdetben egyedül volt, ám a századok során népet szerzett minden népből és nemzetből. Az életével, a vérével pecsételte meg az Isten és ember közti új, és végleges szövetséget. És mégis, még ennél is több volt! Valóságos Isten és valóságos ember volt. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. De érettünk, bűnösökért jött. Mert minden rossznak, mi érhet minket, bűnösségünk az oka; nem a szegénység, nem a felvilágosulatlanság, nem a tanulatlanság, nem a társadalmi osztályok kibékíthetetlennek vélt ellentéte, nem tőke, nem a globalizáció, nem az emberek és népek közti természetes különbségek, versengések. Hanem a bűn, a mi bűnünk, az én bűnöm, mely mindenre rátapad, melynek hatása ott lesz egyre fojtogatóbban az elkövetkező nemzedékekben is.

Ezért e bűntől megváltó, megszabadító királya, főpapja és prófétája Ő az embernek, aki új, teljes és igaz látást, értelmet ad létünknek, a világnak: a lelkiismeretünknek, a tulajdonunknak. A kultúránknak, a tudományunknak, a nemzeteknek, a szerelemnek, a családnak, a társadalomnak, a játéknak, a politikának, a gazdaságnak, az államnak, a háborúnak és békének, a vallásnak, a világmindenségnek.

Mit hagyott örökül övéinek, nekünk? Azt a vágyát, hogy magához hasonlóvá akar tenni mindnyájunkat úgy, hogy közben egyedi természetünk hajlandóságaira épít. Bennünk mintegy önmagát akarja leképezni. Prófétát, papot és királyt akar látni bennünk is. Annak a hitnek látását, reménynek küzdeni tudását és szeretetnek tenni akarását szeretné, ha ellesnénk Tőle, mely széppé, élhetővé teszi a teremtett világot; mely igazzá, vagyis méltóságossá teszi az embert; mely testvért lát minden emberben, még az ellenségben is; mely minden népnek méltó helyet kínál a népek családjában; mely a mindenkori fő teendőt nem a társadalmi struktúrák puszta radikális átalakításában, hanem a személyiség újjászületésében jelöli meg. Ebben áll az igazi egyéni és társadalmi haladás! És ő mindnyájunkat hív előttünk járva, s aki befogadja Őt, új élete lesz annak.

Fedezzétek fel Krisztus felülmúlhatatlan alakját, lessétek el és kövessétek Lelkének nagy eszméit, érzéseit és törekvéseit és végre élni fogtok!

Budapest, 2022. április 16.

Kuminetz Géza
rektor atya