Az Amerikai Vegyészmérnöki-, Építőmérnöki-, Gépészmérnöki-, és Villamosmérnöki Társaság közös rendezésében, az USA Mérnöki Szövetségének védnökségével, és az Amerikai Vegyészmérnöki Intézet vezetésével került sor a „Fenntartható fejlődés céljai – műszaki és mérnöki kihívások" címmel megrendezett éves konferenciára, Pittsburgh-ben (Pennsylvania, USA) 2018. november 1-én és 2-án. A szimpóziumon az Amerikai Egyesült Államok vezető mérnöki testületei képviseltették magukat. A tudományos eszmecsere a globális fenntarthatóság területét tárgyaló öt plenáris előadásra épült fel, melyekhez szekció előadások és szakmai diszkussziók kapcsolódtak.
Alapvető újdonságot jelentett az éves konferenciasorozat történetében, hogy egy nem USA-beli intézmény a legmagasabb szinten képviseltette magát a találkozón. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Laudato si' Intézetének részvétele eddig hiányzó szempontokkal gazdagította a tudományos párbeszédet, kitérve az emberi méltóság, a morális felelősség, és a klasszikus értékek kérdéskörére, valamint mindennek a beillesztésére az elsődlegesen műszaki eszmecserébe. Ennek az áttekintését szolgálta az első plenáris előadás, amelyre a szervezőktől Dr. Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora kapott felkérést, „Az értékek védelme és fejlődése – a Laudato si' Enciklika értelmezése" címmel. A PPKE rektora nemcsak áttekintést adott Ferenc pápa 2015-ben kiadott, a teremtett környezet védelméről és a fenntartható fejlődésről szóló enciklikájában felsorolt globális problémákról, hanem részletesen elemezte, hogy mi és miért tekinthető tényleges értéknek, és milyen módon védhetők meg hatékonyan ezek az értékek a 21. század változó társadalmi körülményei között.
Szuromi professzor kihangsúlyozta, hogy csakis azokat az értékeket tekinthetjük szilárd és tényleges értékeknek, amelyek a klasszikus erények kombinációjára épülnek (igazságosság, mértékletesség, lelki erősség, állhatatosság, béke, hit, hűség, józanság, önmegtagadás, szelídség, türelem, vallásosság). A fenntartható fejlődés területén végzett kutatások, oktatási programok és döntések középpontjában az emberi élet és annak minősége és védelme kell, hogy álljon.
Szuromi Szabolcs arra is felhívta a figyelmet, hogy az emberi élet megbecsülése és méltóságának külső biztosítékai, világviszonylatban alapvető és jelentős eltéréseket mutatnak. Éppen ezért hangsúlyzta, hogy miként a Római Birodalom elérte a jogi, társadalmi, gazdasági, és ellátó rendszereinek határát az 5. század közepére; ugyanez igaz a 11-12. századtól kikristályosodott rendszerekre, amelyeket mind a mai napig használunk. Így elengedhetetlen egy, az emberi életet és értékét a középpontba helyező új, átfogó rendszer kialakítása, amely egyszerű, hatékony, és figyelemmel van az emberi személy, a társadalom, a jogrendszer, az egészség megőrzését segítő rendszerek, a környezet, a szűkös energia források, és az ökológia komplex összhangjára. Ahhoz azonban, hogy ez az összhang – a különböző tudományterületeken elért új eredmények felhasználásával – megteremthető lehessen, új alapelvekre van szükségünk, amelyeknek a klasszikus értékekre, azaz végső soron az erényekre kell épülniük.
A PPKE rektora mindezek kapcsán rámutatott a Szentszék Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálata Dikasztériumának egyedülálló szakmai és nemzetközi tevékenységére, továbbá a PPKE új fenntartható fejlődés MA képzési programjának fontosságára.
A további négy plenáris előadást Heriberto Cabezas moderálása alatt – aki nemcsak az évente megrendezett konferencia szervezőbizottságának elnöke, hanem a PPKE Laudato si' Intézetének társelnöke is – Cristina Contreras Casado (Harvard University), William Colglazer (American Association for the Advencement of Science), Joe Lima (Schlumberger Limited, Houston, Texas), és Bill Kelly (American Society of Civil Engineering) tartotta.