Téged Isten, dicsérünk – hangzottak fel az őskeresztény himnusz hangjai az Egyetemi-templomban június 12-én. „Hálát adunk minden embertársunknak és a Jóistennek mindazokért a segítő kegyelmekért, amelyek az elmúlt tanévben kísértek bennünket.” Kuminetz Géza rektor atya ezekkel a szavakkal kezdte az egyetemi évet lezáró szentmisét.  

Homíliájában feltette a kérdést: „Miért emlékeztet bennünket a liturgikus ünneplés évente legalább egy alkalommal a hálás lelkület fontosságára?” Ilyenkor hálát adunk az életünkért, az egészségünkért, a sikeres előmenetelért, egy szóval a boldogulásunkért, „de leginkább az igaz Isten megtalálásért és a hozzá való hűségünkért”. Az élet eseményei nemcsak tőlünk függenek, nemcsak rajtunk múlnak, hanem embertársainkon is és főként a Jóisten titkán. 

Milyen az az ember, aki megtalálta Istent? – folytatta a kérdések sorát rektor atya. Aki követi őt, attól kezdve egyetlen nagy nap az élete, annak örömeivel, küzdelmeivel és megtöretéseivel együtt. „Mondhatjuk Pál apostollal: senki és semmi nem választhat el már tőle. Szemléljük dicsőségét: kicsoda ő? Az ősjóság, az ősigazság és az ősszépség fokozhatatlan teljessége, vagyis a szent Isten. De talán úgy is fogalmazhatunk: az ősszeretetre találunk rá Istenben.”        

Az igaz Isten nemcsak felvilágosít, hanem meg is világosít, elszánt cselekvőkké tesz bennünket. „De hogyan juthatunk el hozzá? Hogyan vesz lakást lelkünkben az igazság, hogyan lesz osztályrészünk Krisztus teljes öröksége?”

Ezt követően rektor atya sorra vette azokat a lépcsőfokokat a „vallások piacán”, amelyek után eljuthatunk az igaz Istenhez. A vallások piacán sokféle információ ér bennünket. Ezek az információk úgy is hathatnak egyesekre, hogy nincs értelme a vallással foglalkozni. „Lehet, hogy valaki rossz tapasztalatokat szerzett a vallásos emberek magatartásával kapcsolatban, talán ezért marad távol a vallások piacáról, netán megsértették őt. Az ilyen ember lelkében közöny, harag, esetleg gyűlölet uralkodik.” Ez az állapot az Istenhez közeledés nulladik lépésének nevezhető. Vannak, akik megmaradnak ennél a nulladik lépésnél.

Mások a tárgyilagosság igényével utána járnak az ellentmondó híreknek. „A valót szeretnék megismerni. Ezek az emberek hűségesen vissza is adják azt helyes, igaz információkkal. Ezek az ismeretek azonban megmaradnak a memóriában, ezt nevezzük az igaz Istenhez jutás első lépésének.” Ezekkel a bizonyos szempontból holt ismeretekkel némelyek talán jól informáltságukat kívánják jelezni. 

Másokat ugyanakkor ezek az információk hívogatnak, megszólítják őket. Az ilyen embereket már nemcsak a tárgyilagos ismeretek vezérelik, hanem kíváncsiak, embertársaik hisznek-e abban, tanúságot tesznek-e mindarról, amit vallanak, és készek arra, hogy meggyőzzék őket. „Aki így jár a vallások piacán, már rendelkezik hittel, meggyőződéssel, személyes állásfoglalással, bár talán még nem tartozik egyetlen valláshoz sem. De amiben hisz, annak nagy harcosa, terjesztője lesz. Nevezzük ezt az igaz hitre jutás második fokának. Egyesek megállnak itt, közülük kerülnek ki az ideológusok, a vitatkozók.”

A következő fokozat, amikor már nem is az ember lép, hanem az igazság, amelyben hisz, belülről kezdi átformálni. „Eddig mi irányítottuk az életünket, mostantól egyre inkább kiadjuk kezünkből a vezetés pálcáját, arra vágyunk, akiben hiszünk; változtassa meg a személyiségünket, változtasson meg minket, ezt követeli az ismerkedés logikája. A titokzatos, megsejtett, megértett igazság alakítani akar bennünket. Ez lenne a harmadik fokozat, és aki megmarad ennél, teljessé válhat az élete, ha legjobb tudása és lelkiismerete szerint él.”

Végül vannak, akik még tovább lépnek. „Nem kényszeresen, hanem valami sarkallja őket. Kitisztul bennük a kép, hogy az igaz vallás Krisztussal van kapcsolatban. Krisztust tanulmányozva juthatunk el a sorsdöntő ponthoz. Melyik az igazi Krisztus igazi öröksége? Ilyenkor különféle keresztény felekezetekben is megmártózik az ember, de amint tanulmányozza Jézus életét, egyszer csak el kell jutnia odáig, hogy felismeri a teljességet. Tudom, nehéz kijelentés, de katolikus helyen ki kell mondani. A krisztusi örökség teljességét a sok-sok próbát, kudarcot megélt katolikus Egyház őrzi és közvetíti.”

El kell jutnunk Krisztus keresztjéhez és szenvedéséhez, hangsúlyozta rektor atya. „Az a szeretet csúcsa, amikor érette szeretetből képesek vagyunk szenvedni, megtöretni, ahogy Jézus is mutatta nekünk.” Az olyan ember, aki újra és újra keresztülmegy a földi tisztítótűzön, „már nem harcos alak, nem kíván mindenáron meggyőzni másokat Krisztus igazságáról, hanem csendesen lobog benne Krisztus igéje, s aki a közelében él, megtapasztal valamit Krisztus erejéből és igazságából.” Az ilyen ember képes és kész is elvinni mindazokat Krisztushoz, akik valóban el akarnak jutni hozzá, és ezáltal „szemlélni az emberlét csúcsát”.

Rektor atya végül arra hívott fel, hogy – legalább gondolatban – járjuk be az igaz hitre jutás lépcsőfokait, és tisztázzuk magunkban, hol is tartunk ezen az úton. „Engedjük, hogy mindenki a maga tempójában juthasson feljebb. Ne csúfoljuk meg senkinek a lelkiismeretét. És legyen erőnk, hogy megléphessük a következő lépcsőfokot, s ezáltal mind közelebb kerüljünk Krisztus trónusához. Akkor minden este, nemcsak ilyen ünnepi alkalommal ott lesz a hála a szívünkben, a dicsőítés, és az igaz hitért képesek leszünk akár szenvedni, akár megtöretni is.” Így maradhatunk meg az ősjóság, az ősigazság és az ősszépség, Isten hűséges követésében.