Besze Erika a szóbeli felvételin szeretett bele a Pázmányba. A kommunikáció mellé a magyar szakot választotta és bár nem tervezte, tanár lett, sőt, később még a gyógypedagógia képzést is elvégezte. Egyszerre volt kommunikációs vezető, mentor, programvezető, majd fejlesztésvezető, sőt osztályfőnök is. Idén nyáron a Katolikus Karitász sajtóreferense lett, ahol most a „Tárjátok ki a szíveteket!” elnevezésű adventi segélyprogramon dolgoznak. Hálás azokért az életre szóló barátságokért, amelyeket a Pázmánynak köszönhet. Az egyetemen töltött idő szemléletformáló volt számára mind emberileg, mind szakmailag.

Mikor kezdett el érdekelni a kommunikációs terület és mi vonzott a tanári pályára?

Jászberényben jártam középiskolába, a Lehel Vezér Gimnáziumba, és az ottani nyolc év alatt kezdtem el kézilabdázni. Ez a sport a mai napig meghatározó az életemben, s ennek köszönhetem azt is, hogy korán eldöntöttem: sportújságíró leszek. Aztán az egyetemi jelentkezésnél kiderült, hogy két szakot kell választani, így került a kommunikáció mellé a magyar. Nem akartam tanár lenni, de emlékszem, Hargittay Emil egy évfolyam ZH előtt mondta nekünk, hogy mindenképpen végezzük el a tanári kiegészítő tanegységeket, időnk van rá, s később hasznos lehet, ha mégis tanítanánk.

Kommunikáció és magyar szakon végeztél a Pázmányon. Emlékszel még, hogy miért a Pázmányra jelentkeztél? Akkoriban mi motivált leginkább?

Ezt most kicsit már nehezebb érteni, hiszen elköltözik épp a BTK, de amint beléptem a piliscsabai Campus területére, tudtam, hogy ide kell járnom. Nagyon őszintén a szóbeli felvételin is elmondtam Gáspári Lászlónak és Horváth Kornéliának, hogy nem ide jelentkeztem első helyen, de a környezet, a hangulat miatt egészen biztosan ide szeretnék járni. Nem voltam nyílt napon, de szerencsére a felvételin személyesen kellett jelen lenni, így a másik egyetem szóbelijére már el sem mentem. Az is fontos szempont volt, hogy vallásos családban nevelkedtem, s tudtam, hogy nem lehet rossz katolikus egyetemre járni, a szüleim is örültek neki.

Milyen emlékezetes élményeket tudnál felidézni a pázmányos évekből?

Nagyon otthon éreztem magam mindig itt, pedig relatíve nem voltunk kevesen. 2004-ben 150-en kezdtünk kommunikáció-magyar szakpáron, s itt nem voltak csoportok, az alakította az ismeretségeket, hogy hová sikerült felvennem egy szemináriumot. Fontos volt a gólyatábor, ahol a felsőbb évesek elmondták, hogyan érdemes órarendet csinálni. Fontos volt sorban állni a TO-n Movik Zsuzsa jó tanácsaiért, két előadás között a „rizsföldön” (az Anselmianum előtti füves részen) világmegváltó beszélgetni, Cs. Nagy Lajos, vagy Kiczenko Judit előadásain elhangzott fél mondatok után is kutatni a könyvtárban, vagy Forró Orsolya nyelvpatológia kurzusán felismerni, milyen sokszínű a kommunikáció. Ezeket nehéz visszaadni azt hiszem… De évről évre eszembe jutnak a Pázmány Rádió első percei is! Sokat küzdöttünk, hogy Radetzky András és Sályi András vezetésével megalakuljon az első szerkesztőség. Még többet ültem Excel-táblázatokkal, hogy a sok lelkes rádió szakirányos hallgatóból összerakjunk egy jól működő heti beosztást. Szuper csapat gyűlt össze, épp készen lett az első stúdió a Iustineumban, és talán nem is sejtettük, hogy történelmet írunk. A végére hagytam, de nyilvánvaló, hogy a leghálásabb az életreszóló barátságaimért vagyok, amiket szintén a Pázmánynak köszönhetek.

Melyik tanárt, módszert, vagy órát, vagy egyetemen szerzett impulzust emelnéd ki, ami segített neked szakmailag?

Nagyon nehéz csak egyet választanom. A Pázmány BTK egészében véve volt szemléletformáló mind emberileg, mind szakmailag. Magyar szakmódszertanból Sályiné Pásztor Judit és Liszka Gábor óráin tanultam a legtöbbet. Mi már 2008-ban tanultunk kooperatív technikákat, ami nagyon hasznos volt a gödi pályakezdésben. Itt tanultam meg azt is, hogy tervezés nélkül nincs óra, de rugalmasság nélkül egy óraterv sem ér semmit. Kommunikációból Tomasevics Zorka beszédtechnika órái, Radetzky András rádiós órái mellett meghatározók voltak Osztovits Ágnes újságírás szemináriumai is. Körültekintő szerkesztési módszereket, korrrektséget, szakmai alázatot tanultam tőlük és azt a fajta profizmust láttam, amit igyekszem én is elérni.

Tanulmányaidból mit tudtál leginkább hasznosítani? Az egyetemen szerzett ismeretanyag és a kiépült kapcsolatháló máig segítségedre tud lenni a karrieredben?

A fentieken túl azt a személetmódot, hogy nem szégyen kérdezni. Azt tanultam meg a Pázmányon, hogy kérdezni mindig lehet, és ha butának tűnik az ember a kérdéssel, a válasszal már tanult valamit… Ezt igyekeztem átadni a diákjaimnak is mindig. És még valamit biztosan a Pázmányon láttam: a tanár-diák partnerséget. Minden új évfolyammal Gödön igyekeztem az elején tisztázni, hogy mi együtt kell dolgozzunk azért, hogy ők tovább tudjanak haladni. Azt hiszem, sokszor döbbentettem meg őket azzal, hogy azt mondtam, nem vagyok mindentudó, vagy azzal, hogy a táblán látott elírások javítását megköszöntem. Nagyon nehéz egy kamasszal elhitetni, hogy lehet hibázni, volt, hogy sikerült, az mindig nagyon nagy öröm volt nekem.

Hogyan indult a pályád az egyetem elvégzését követően?

Még nem diplomáztam le, amikor Gödre kerültem, mert bázis iskola volt, és azt kértem, ott végezhessem a tanári gyakorlatomat. Vonzott a közeg, mert egy módszertani szemináriumon Szabó László SchP akkori igazgató (szintén Pázmányos öregdiák) beszélt nekünk arról, hogy milyen szövegértést tanítani azoknak a hátrányos helyzetű diákoknak a szakiskolában, akiket eddig az utolsó padba ültettek és annyi volt a dolguk, hogy ne zavarják azokat, akik a gimis felvételire készülnek. Még ekkor sem akartam tanár lenni, de Gödre kerülve ez nagyon megváltozott. Mentorként kezdtem dolgozni a gyakorlat alatt, heti egyszer beszélgettem egy-egy krízishelyzetbe került kamasszal. Szomorú tapasztalat volt, hogy mennyire vágyják a figyelmet, s a heti egy óra személyes idő milyen sokat jelent már önmagában is. Aztán már a szakdolgozatomat is módszertanból írtam, arról, amiről korábban csak hallottam: hogyan lehet és hogyan érdemes magyart tanítani tanulási zavarral küzdő és hátrányos helyzetben élő kamaszoknak. Így maradtam Gödön 2009-ben, s emiatt lettem aztán tanár, vagy inkább tanár is…

10 évig tanárként és kommunikációs vezetőként dolgoztál a gödi Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégiumban. Miért döntöttél úgy, hogy elvégzed a gyógypedagógia szakot?

Már a szakdolgozatom írása közben felmerült, hogy azért nem ártana ehhez a munkához gyógypedagógusnak lenni… Aztán úgy alakult, hogy a gödi kinevezésemmel mélyvíz is járt: 2010. októberben arra kértek, hogy vezessek egy új programot, az Átszállót. Ebben kis létszámban tanítottuk azokat a figyelem- és viselkedészavaros, több energiát igénylő fiúkat egy évig, akiket a nagy osztályokban nem tudtunk kezelni. Ebben a négy-nyolc fős csoportban több figyelem jutott rájuk, jobban haladtak, mi pedig még inkább tudtuk azokkal a módszerekkel differenciálni őket, amik a számukra leghatékonyabb tanulást tették lehetővé. Nem kis bizalom volt ez, hiszen a „nehézfiúk” csoportvezetője lettem, és pár kollégával kellett kitalálnunk, sokszor úttörő módon a megoldást helyzetekre. Ennek megtámogatásához végeztem el a Bárczin a gyógypedagógia BA-t, egy nagyszerű évfolyamban, levelezőn. Aztán igazgatóváltás volt nálunk, s még nem fejeztem be a Bárczit, mikor arra kértek, hogy az iskola kommunikációs felületeit, médiamegjelenéseit, beiskolázási eseményeit, rendezvényeit vegyem kézbe. Nehezen tudom mai fejjel érteni, hogyan voltam egyszerre kommunikációs vezető, mentor, átszálló program vezetője majd ehelyett fejlesztésvezető, sőt osztályfőnök is. A legjobban egy érettségiző osztályomat tudtam támogatni, az irodám a termük mellett volt abban a két évben, néha csak átkopogtam szünetben. :) Az biztos, hogy az egyetemi szakpár elvégzése közben kialakított multitasking működés remek alapja volt ennek.

2020 nyarán a Katolikus Karitásznál sajtóreferensként kezdtél dolgozni. Jelenleg milyen munka folyik? Mire készültök?

11 gödi év után kerültem ide, sokat tanultam az elmúlt néhány hónapban is. Nem lepődtem meg, hogy itt is dolgoznak volt pázmányosok, ahogy mindenhol. Ez mindig könnyebbé teszi a munkát: van közös alapunk! Az itteni sajtómunka nyilván nagyságrendileg teljesen más, mint Gödön. Az iskolakezdési akciónkban közel 10000 diákot támogattunk, most a „Tárjátok ki a szíveteket!” elnevezésű adventi segélyprogramunk folyik. Hálás vagyok azért, hogy együtt tudunk ebben dolgozni a Pázmánnyal és a Katolikus Rádióval is, hiszen minél több emberhez jutunk el, annál szélesebb körben tudunk támogatást adni a karácsonyi időszakban és a tél folyamán is. Szeretnénk az önkénteseink segítségével eljuttatni a rászorulóknak mindazt, amire most szükségük van, legyen az meleg étel, ruha, karácsonyfa, tűzifa, vagy kályha.

Hogyan lehet csatlakozni az aktuális akcióhoz?

Mivel idén sokkal kevesebb helyen lehet velünk személyesen találkozni, ezért online felületeken elsősorban. Karácsonyi ajándékot lehet készíteni hátrányos helyzetű gyermekeknek és leadni azt valamelyik gyűjtőpontunkon, aminek listáját a www.angyalbatyu.hu oldalon lehet megtalálni. Fel lehet hívni a 1356-ot, ahol hívásonként 500 Ft-tal támogatható az adventi programunk. Aki utalni szeretne, a www.karitasz.hu oldalon található információk alapján tud segíteni.

Munkádban mi okozza a legnagyobb örömöt számodra?

Hírt adni arról, hogy segítettünk valahol mindig örömteli. Nemrég kályhákat adtunk át Bajóton egy háromgyermekes családnak. Az édesapa nagyon sok dolgot megosztott velünk, küzdelmet, a betegségéből való gyógyulást, de azt az örömet is, hogy most már meleg lesz a szobában. Ez a tapasztalat megtiszteltetés nekem és mindig sorvezető ahhoz, hogy miért van szükség a munkánkra. Öröm az is, hogy nem egyedül dolgozom, így mindig meg tudjuk osztani a nehéz feladatokat és a jókedv is garantált. Új székházunkban már kiérdemeltük a leghangosabb iroda címet is. :)

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Szeretném, ha még többen ismernék a Karitászt, és jó lenne, ha minél több fiatal látna perspektívát az itteni önkéntes munkában. Ehhez a jövőben is folytatnám az együttműködést a Pázmánnyal és remélem, más partnerek is csatlakoznak majd hozzánk. Elsősorban ezért fogok dolgozni.

Mit üzennél, mit tanácsolnál a jelenlegi pázmányos hallgatóknak?

Érdemes figyelni a tanárokra, sok szakmai fogást elmondanak, de még többet le lehet szűrni abból, ahogyan dolgoznak. Hasznos kérdezni, mert úgy tapasztaltam, valódi válaszokat adnak. Sok helyen voltam gyakornok a Pázmánynak köszönhetően, így tudtam kapcsolatokat építeni, amik máig elkísérnek szakmailag és emberileg is.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Kemény Mária
Fotó: Besze Erika