Az egyetem rektori teendőit Kuminetz Géza atya látja el 2019. szeptembertől. A kánonjog, valamint a lelkipásztorkodás és liturgika professzora a közelmúltban töltötte be hatvanadik életévét. Új feladatköréről és tudományos munkásságáról kérdeztük.

Rektor atya, hogyan fogalmazná meg vezetői filozófiáját?

Nem szeretnék mindig és mindenütt feltétlenül látszani. Arra törekszem, hogy az általam képviselt szellemiség legyen jelen az egyetemen – szinte észrevétlenül. Mintha nem is lennék itt, de ha nem vagyok itt, érződjék a hiányom. Jó vezetői stábot sikerült kialakítanom, részben tudatos szervezésnek köszönhetően, részben pedig a „véletlenszerű” találkozásoknak köszönhetően.

Kik alkotják a stábot, akik egyben az Egyetemi Tanács tagjai is?

Az új gazdasági főigazgató Horváth Etelka, aki eddig a bölcsészkar gazdasági igazgatói teendőit látta el. Külügyi és tudományos főtanácsadó – a rektorhelyettesi feladatkör várományosa – Frivaldszky János professzor, oktatási és stratégiai főtanácsadó – ugyancsak a rektorhelyettesi cím várományosként – Szilágyi Csaba docens, mindketten a jogi karról. Gyetvai Zoltán mérnök úr műszaki és beruházási kérdésekben főtanácsadó. Egyetemi Tanácsi tagságát az indokolja, hogy az egyetem jelentős beruházások és fejlesztések előtt áll, ezért szükséges, hogy az akadémikus tagok mellett legyen valaki, aki kellően jártas műszaki és beruházási kérdésekben. Juhász Emőke, a Hittudományi Kar gazdasági vezetője mostantól rektori tanácsadó. Birher Nándort főtanácsadói minőségben a minőségbiztosítás és a jogi ügyek felügyeletével bíztam meg. A rektorváltás idején ő vezette az átadás – átvétel munkáját. Az egyetem szabályzataiban akad még javítanivaló, más szabályzatok hiányoznak, s ezért szükséges egy olyan jogászcsoport létrehozása, amelynek tagjai értenek ahhoz, hogy az egyetem működéséhez szükséges jogi feltételek naprakészek legyenek, közreműködnek a pályázati munkák elkészítésében, és elősegítik szakmailag korrekt szerződések kötését.

Az Egyetemi Tanácsnak kérésemre tagja lett – ugyancsak a nagykancellár kinevezése folytán, s talán ezzel kellett volna kezdenem – Alessandro Caprioli atya, egyetemi lelkész. Ezzel is szeretném jelezni, hogy a katolikus egyetemen nem másodlagos a lelkipásztori szolgálat által végzett személyiségfejlesztés. A lelkipásztori munka ugyanis személyiségfejlesztés abban az értelemben, hogy az egyetem valamennyi polgárára vonatkoztatva, a krisztusi személyiség formálódásához nyújt segítséget.

A kánonjog, valamint a lelkipásztorkodás és liturgika professzora, ugyanakkor ismert, hogy verseskötete is megjelent. A tudós és a lírai alkat – távolinak tetsző területek.

Ebből a megfogalmazásból talán úgy tűnik, mintha a tudomány embere nem lehetne érző lélek, kánonjogászként csak a paragrafusok érdekelnék. Ez tévedés, a kanonisztika, a jogászi szakma művelése ugyanis nem „paragrafusrágás”. Érzékenységet kíván művelőjétől, hogy világosan lássa, milyen is az a helyzet, az a tényállás, amely kánonjogi problémaként jelentkezik. Ehhez arra van szükség, hogy a problematikus valóság a maga életszerűségével hasson a jogászra, mert ennek alapján tudja felismerni jogi szempontból azokat a jelentős elemeket, amelyek alapján megkonstruálhatja a tényállást. Csak ezek után láthat neki, hogy az így feltárt valóságnak megkeresse a megfelelő szabályozását, és megfogalmazza a jogi teendőket.

Érvényes ez a törvényalkotásra is. A törvényalkotó is érzékeny arra a társadalmi valóságra, amelyet jogilag szabályozni kíván. A törvénnyel a jövőt kell jól megszervezni, hogy rendezett legyen a társadalom élete. Ehhez megint csak a fontos elemeket kell először megragadni, s utána tehető föl a kérdés: hogyan lehet az így megmutatkozó valóságot jogilag helyesen és tartósan szabályozni?

Vitatkozom a mai korszellemmel, amely szerint gyakran kell változniuk a törvényeknek, mert felgyorsultak a társadalmi változások. Ebben van ugyan némi igazság, de a mai ember nincs fölkészülve arra, hogy ilyen gyorsan változzanak az életét meghatározó jogszabályok. Stabilitásra van szükség, anélkül nincs rend.

A mai, talán túlzott jogi szabályozásnak az oka a meggyengült erkölcsi érzékben keresendő. Ahol nincs szabály, ott előtör az önkény vagy a korlátozatlan szabadság, amely inkább már szabadosság. Nagy szegénysége civilizációnknak, hogy nem fejleszti ki kellőképpen az ember legértékesebbjét, az erkölcsi tudatát.

De visszatérve az eredeti kérdéshez. Nem tudom, a szó hagyományos értelmében vett lírával foglalkozom-e. Aforizmaszerű, epigrammatikus írásaim annak lenyomatai, amit átélek és ahogyan ezek az események hatnak rám. A korábban említett érzékenységből kiindulva ebben az esetben nem azt nézem, hogyan kell valamit jogilag szabályozni, hanem hogy mit érez egy ember adott helyzetben; mit nem szabadna megtennie, s hogyan viseli el a konfliktusokat.

A kánonjognak mi a helye és funkciója?

Isten népének, bár természetfölötti közösség, alapvető viszonyai mégis a természetesre épülnek. Akkor uralkodik békesség az emberek között, ha igazságosak a viszonyok. Az Egyházban is igazságos viszonyoknak kell uralkodniuk, s ennek őre, deklarálója és érvényesítője a kánonjog.

A szeretet első és megkerülhetetlen lépése az, hogy igazságos. Megint csak az erkölcsi érzékről van szó. Az igazi erkölcsi érzék abban mutatkozik meg, hogy az ember adott helyzetben érzékeli, hogyan tud helyesen viselkedni, azaz igazságosan viszonyulni embertársaihoz. Ha szükséges, képes legyen megfékezni negatív reakcióit, adott esetben személyes ambícióit is, a másik kárára ugyanis nem érvényesítheti a maga törekvéseit.

Nagy-nagy fegyelmezettséget kíván az egyház jogrendjének megtartása. A helyes fegyelem, a helyes életrend nélkül a kegyelem is csekély hatékonyságú.

Kikre vonatkozik az egyházjog?

A katolikus egyházjog a katolikus krisztushívőkre vonatkozik. Minden természetes jog és tételes istenjog valamennyi ember számára kötelező, kérdés persze, hogy mennyiben ismeri az illető ezeket a törvényeket.

Az Egyház sajátos küldetéséből következően mi az egyházjog célja?

A lelkek üdvösségének szolgálata; hogy a krisztushívők valóban helyesen éljenek Isten kegyelmével, hogy rátaláljanak a személyiségüknek leginkább megfelelő életállapotra, hivatásukra, s abban hűségesek tudjanak maradni. Az ember célja, hogy a földi élet során érdemeket szerezvén valóban eljusson oda, ami a keresztséggel megkezdődött. Ezzel végérvényesen Krisztushoz kötötte magát, hogy aztán a Jóistennel megkezdett személyes kapcsolat a halál után véglegesen beteljesedjék.

Hogyan határozható meg a kánonjog és világi jog viszonya?

Számos kapcsolódási pont mutatható ki. Az állam és az egyház a maga területén saját maga ura, önálló kompetenciával rendelkezik a társadalmi élet szabályozásában. Úgy is fogalmazhatnék, egymás komplementerei, kiegészítői. Mindkettő elsődleges jogrend, ahogy a szakirodalom fogalmaz. Ez azt jelenti, hogy egyiket sem legitimálja a másik jogrend. Ezért a sana cooperatio, az egészséges együttműködés kívánatos.

Azt is látnunk kell, hogy a katolikus egyháznak, a kereszténységnek sajátos funkciója van az állammal kapcsolatban. A demokratikus, emberi jogokat tiszteletben tartó államot elismeri és támogatja az Egyház, amikor az állam illetékességi körében megfelelő törvényeket hoz. Az állami törvények lelkiismeretben – nem pusztán külsőségekben – köteleznek minden krisztushívőt.

A probléma akkor kezdődik, amikor az állam megsérti a természetes törvényeket. A katolikus Egyház abban a tudatban van, hogy a teljes természetjog birtokosa, s ennek hiteles értelmezője. Ennek fényében meg kell ítélnie – nem elítélnie! – azt, hogy adott esetben az állam mennyiben tér el a természet szavától, és mennyire súlyos ez az eltérés. A kritikai fázisban emlékeztetni igyekszik az államot arra, hogy ne térjen el eredeti eszméitől. Ha azonban az állam annyira „denaturálódik”, hogy tudatosan és tartósan természetellenes törvényeket hoz, az Egyház figyelmezteti polgárait, hogy ezek a törvények nem kötelezik őket. Akár azon az áron is, hogy ezért börtönbe kerülnek vagy végső soron nem kívánatosak lesznek a társadalomban.

A kánonjogon belül mi a szűkebb kutatási területe?

Eddigi pályafutásomat különböző vezetői beosztások „tarkították”, s ez megnehezítette, hogy igazán el tudjak mélyedni egy-egy területen. Tíz évvel ezelőtt felsőbb elöljárói kérésre a kánonjogot elcseréltem a lelkipásztorkodás és a liturgika tanszékére. Már nem vagyok kanonista, de még nem tartom magam pasztorális szakembernek sem. Ha valaki nem tudja következetesen nyomon követni a szakirodalmat, óhatatlanul kopik az ismerete. Ezt bizony érzem is. Egyes vélemények szerint ahhoz, hogy valaki adott területen szakember maradhasson, naponta legalább egy tudományos cikket el kell olvasnia és ki kell értékelnie.

A Kánonjogi Intézet alapításakor mindannyian Erdő Péter professzor úr tanítványai voltunk, s az ő indíttatására az én közelebbi területem a szentségi jog, az egyházi vagyonjog és a klerikusok témaköre lett.

Legfontosabb feladatomnak azt tartottam és tartom ma is, hogy az oktatott tárgyaim témakörében tankönyvet vagy kézikönyvet írjak, szerénynek mondható ugyanis a magyar kánonjogi szakirodalom.

Ez a törekvés a pasztorális területre is vonatkozik?

Természetesen, kérdés persze, jut-e rá időm és energiám. A napokban töltöttem be hatvanadik életévemet. Két könyvet szeretnék még befejezni a kánonjogi stúdiumokhoz. A több mint húsz éve írt, egyházi vagyonjoggal foglalkozó munkámat alaposan szeretném átdolgozni. A másik könyv a beavatás szentségeivel foglalkozik. Egy, a liturgikus jogra vonatkozó műhöz is gyűjtöm az irodalmat, de lehet, hogy a munka megírását valamelyik utódomnak kell átadnom.

Bár nem tételes kánonjog, hanem jogbölcseleti alkotás a kétkötetes Tomista jog és állambölcselet, amelyet szeretnék kibővíteni és átdolgozni az újabb szakirodalom fényében.

Elkészítettem egy boldoggá és szentté avatási kézikönyvet, hogy legyen mihez nyúlni, ha valaki idehaza kanonizációs eljárást szeretne kezdeményezni.

Tervezem még egy egyházi retorikai tankönyv megírását, ez a terület is hozzám tartozik a Hittudományi Karon. Távoli tervként említem a papneveléssel foglalkozó munkát. A Klerikusok kézikönyvének második kötetében ezzel foglalkozom, de egy-egy kérdés sok szempont részletesebb kifejtést igényel. Magyar nyelven kevés, jobbára régi irodalom áll csak rendelkezésre. Tizenkilencedik századi tanszéki elődöm, Mihályfi Ákos írt erről kézikönyvet, azóta – tudomásom szerint – nem született átfogó munka.

Beköszöntő rektori beszédében három fogalommal jellemezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet: egyetem, katolikus és magyar.

Az egyetem oktatással és kutatással foglalkozó sajátos szervezet. Ennek kulcsa az igazság kutatása és oktatása. Az igazság egy, mégis sokféle, az ember ugyanis az egyes részigazságokból halad a nagyobb igazságok, a végső igazság felé.

Az egyetemnek az emberi tudás egész horizontját és vertikumát le kell képeznie. Ez az emberi ismeretszerzés minden szektorát és sajátos hierarchiáját jelenti. Az ismereteket ugyanis piramisszerűen felépülő hierarchia jellemzi.

A keresztény fölfogás szerint a piramis alján, az első szinten a józan ész helyezkedik el, ez minden más, magasabb ismeret alapja. Ha hiányzik a józan ész, lehet valaki nagy tudományú ember, mégis hiátus mutatkozik az ismereteiben. Az úgynevezett egyszerű emberek mindennapi tapasztalata praktikus tudást jelent, akkor is, ha sokszor nincsenek is tisztában azzal, valami miért van úgy, de tudják, hogy úgy van.

A második szint – Schütz Antal megfogalmazása szerint – a látók, a nagy cselekvők tudása. Ők intuitív erővel éreznek rá a feladatokra és a cselekvések sajátosságaira. Ezt követik az úgynevezett szaktudományok, amelyek a tudás egy-egy szeletével empirikus módon igyekeznek foglalkozni. Efölött helyezkednek el a bölcseleti tudományok, ezek magasabb szegmense a teológia. A teológia fölött pedig az Egyház által elismert misztikus ismeret következik magasabb rendű ismeretként, a legfelső színt pedig Isten boldogító színelátása.

Minden ismeret – az elejétől kezdve – implicit módon hordoz valamennyit az istenismeretből. Az igazság Isten eszméinek felfedezése a teremtésben. Egy egyetemnek a tudás egész piramisát fel kell mutatnia. Nem szabad megállni a szaktudományoknál, a filozófiánál. A legmagasabb régiókba is el kell jutni, úgy, hogy újra meg újra visszacsatoljunk az alsóbb régiókhoz; a fölsőbb ismeret ugyanis megtermékenyíti az alsóbb szintek tudását.

Ezzel rektor atya megfogalmazta az egyetem katolikus jellegét is.

Az igazságok adott szakterületen teóriákba sűrűsödnek. A teória azt jelenti, hogy rendszerezzük, szerves egészbe állítjuk az adott területen már ismert igazságokat; hogyan függenek össze egymással, és hogyan tudunk ezek alapján a jövőre nézve prognózist fölállítani. Egy jobb teória szervesebb világlátást ad.

Valamennyi szaktudomány arra törekszik, hogy világképet fogalmazzon meg. Ez azonban nem jelenti a tudás tetejét. E fölött áll – és alatta is – a világnézet, másként a vallási látásmód. A világkép és a világnézet szerves kapcsolatban áll egymással, de az alapvető szempontokat mégis a világnézet adja. Az embert a tudomány által el kell vezetni oda, hogy helyesen lássa, értékelje azt a valóságot, amely körülötte, benne, fölötte és alatta van. Ez pusztán pozitív ismerettel nem szerezhető meg.

A világnézetben értékek ismerhetők fel. Miért fontos, értékes a tudás számomra? Erre nem a tudás válaszol, hanem az értéktudat. Az értéktudatot pedig a világnézet hordozza.

Szükségesnek tartotta az egyetem magyar jellegét is hangsúlyozni.

Azért fontos ez, mert Magyarországon élünk és dolgozunk. Mi a magyar nép egyeteme vagyunk. Az Úrjézus fölfogása szerint a népek nagy családja megőrzendő és kifejlesztendő valóság. Nem kell letennünk magyarságunkat – vagy kinek-kinek azt az identitását, amelybe született –, nem kell megtagadnunk a hazánkat, mert csak a lelkünk keresztény, a szívünk magyar. Ez az ember természetéből következik. S ezt az értéket művelni, finomítani kell.

A népek nagy családja Krisztus földi víziójában természetfölötti közösséget alkot. Nem olyan birodalmat, amelyben fölolvadnak a nemzeti sajátosságok, hanem éppen azokat gazdagítva rendelkezik majd egy nemzet azzal az empátiával, amely elvezeti oda, hogy megértse és tiszteletben tartsa mások nemzeti identitását.

Az egyetem milyen beruházási tervekkel foglalkozik? Az idei évtől új oktatási helyszínre költöztek azok az intézetek, amelyek eddig a Tárogató úton voltak albérletben.

Néhány éve szükségesnek látszott Piliscsabáról Budapestre hozni az ottani képzést. Ez pillanatnyilag csak bérlemények igénybevételével sikerült. A Tárogató útról az idei évben a Műszaki Egyetem Z épületébe költözhettünk. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani ezért az egyetem rektorának és kancellárjának.

Reményeink szerint belátható időn belül végleges otthont kap a bölcsészkar valamennyi intézete. Egyetemünk fenntartójával, a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával és a kormányzattal tárgyalások folynak erről. Szükség lenne a fővárosban kollégiumra és sportolási lehetőségre is, s ezek prioritást élveznek.

Miben ragadható meg az egyetem szellemisége, amely – a diplomaszerzés közvetlen célján túl – ide vonzza a jelentkezőket?

Visszautalnék a három kifejezésre: egyetem, katolikus és magyar. Ha valaki biztos ismereteket szeretne szerezni adott tudományterületen, itt megszerezheti. Ha valóban szeretné érettebbé tenni a hitét, erre lehetősége nyílik. Fontosnak tartom azonban megjegyezni: Krisztus tanításából következően senkit nem szabad – lelkiismerete ellenére – a katolikus hitre kényszeríteni, miként annak megtagadására sem. Akik a katolikus egyetemet választják, és nem katolikusok, velük szemben annyi az elvárásunk, hogy tartsák tiszteletben az egyetem katolikus szellemiségét.

Szeretném áttekinteni az egyes karokon, milyen kurzusok vonatkoznak a vallás tanítására. Aki a katolikus egyetemen tanul, legalább azzal legyen tisztában, hogy miben hisznek a katolikusok. Az intellektuális korrektség elvárható egy értelmiségitől.

Aki helyes ismeretekkel rendelkezik Krisztus tanításával kapcsolatban, azt életének adott pontjain lehet, hogy ez az ismeret segíti ki egy-egy nehéz helyzetből vagy krízisből. S esetleg valóban szabadon, legjobb tudása és lelkiismerete szerint már megvallja Krisztust.