A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a magyar kormány közösen rendezett tanácskozáson emlékezett meg Szent Mártonról, és zárta le a pannóniai születésű szent emlékévét november 10-én a Parlamentben. A megjelenteket Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) nagykancellárja, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, valamint Fülöp Attila, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte. Veres András hangsúlyozta: Szent Márton lelkületét ma is időszerű megmutatni korunk emberének. Erdő Péter bíboros nyitóelőadása után Tóth Endre régészprofesszor, a katolikus egyetem óraadó tanára és Szovák Kornél történész, az egyetem docense mutatta be a szent alakját és hatását. Bruno Judic, a tours-i Université François Rabelais Egyetem professzora a Szent Márton-kultusz eredetét és terjedését ismertette Európában. Lőrincz Zoltán professzor Márton alakját világította meg a képzőművészetben, Schauermann János, a szombathelyi Szent Márton plébánia vezetője pedig a szent lelkiségéről beszélt előadásában. Az ünnepi konferencia Orbán Viktor miniszterelnök zárszavával ért véget.

Erdő Péter bíboros Szent Márton, az európai szent című előadásában hangsúlyozta: „Ő olyan korban élt, amikor Európa mai fogalma még ki sem alakult. Ezt a szót majd Szent Kolumbán használja elsőként a nyugati keresztény népek összességére."
Márton püspök alig három évvel a keresztényüldözések korát lezáró milánói rendelet után született Pannóniában. „A súlyos válsággal küzdő Római Birodalom a kereszténységből új erőt merítve igyekezett ismét magára találni. De messze volt még a lakosság nagy része a keresztény vallástól."
Márton édesapja – folytatta a bíboros – hivatásos katonatisztként szolgált a Római Birodalom keretei között Észak-Itáliában. „Márton valahogyan – talán társai révén – megismerkedett a kereszténységgel. Alig lehetett több tízévesnél, amikor már szeretett volna a keresztségre jelentkezni. De közben a hittanulók útját járta. Évekig tartott a felkészülés."
A jó képességű fiatalember később belépett a hadseregbe. „A keresztséget valószínűleg csak huszonkét vagy huszonhárom éves korában vette fel. Bár életrajzírója rövidebb katonáskodásról beszél, a mai kutatások szerint mintegy húsz-huszonöt éven át szolgált a hadsereg kötelékében." Ebből a háttérből emelkedik ki a híres epizód – folytatta a bíboros –, hogy Márton még keresztsége előtt megosztotta köpenyét a didergő koldussal. „Csodálatos eseménynek tulajdonították a kortársak azt is, ahogyan Mártonnak sikerült leszerelnie a hadseregből. Egy ütközet előtt, amelyre a mai történészek szerint 354-ben kerülhetett sor, a parancsnok pénzt osztott a katonáknak. Márton ezt visszautasította, és azt kérte, hogy elhagyhassa a hadsereget. A tábornok erre gyávának nevezte. Márton csak azt felelte, hogy másnap a csata előtt egyedül és fegyvertelenül megy ki az arcvonal elé, csak a kereszt jele fogja védeni. Szaván is fogták. Láncra verve őrizték másnap reggelig, és egyedül küldték előre a hadsereg előtt. Amikor elindult az ellenség felé, a barbárok követet küldtek, hogy békét kérjenek. A keresztények pedig azt kiáltották, hogy csoda történt. Markáns vonásokkal rajzolódik ki Márton képe: hivatásos katona, szolgálatmegtagadó, kemény ember, aki nem félti az életét."

Hogyan lett Szent Márton európai szent? – tette fel a kérdést a bíboros. „A tisztelete révén. Ő volt az egyik legkorábbi olyan személy, akit szentként hivatalosan tisztelt az Egyház, bár nem volt vértanú. Hitvallónak minősítették az ilyen szenteket. Márton életével és tevékenységével tehát az életszentség új formáját, a szentek egy új kategóriáját alapozta meg." Végezetül Erdő Péter hangsúlyozta: Márton lelki és szellemi öröksége átszállt az Európa keresztény népeinek közösségébe lépő magyarságra.
Tóth Endre professzor a keresztény Római Birodalom és Szent Márton kapcsolatát elemezte. Felvázolta a harmadik század végi, negyedik század eleji keresztényüldözések történetét, majd a milánói ediktum születésének körülményeit. „Szent Márton élete átfogja a Római Birodalom első keresztény évszázadát." Nagy Konstantin olyan folyamatot indított el – összegezte Tóth Endre –, amelynek következménye a birodalom felbomlása után az európaiságunk gyökereit jelentő keresztény kultúra közvetítése és fennmaradása lett.
Márton, a királyi szent címmel tartotta előadását Szovák Kornél. Sulpicius Severus nyomán felidézve életének ismert történeteit, megállapította: az életírás „más részletei is jelentős hatást gyakoroltak a későbbiekben az eszmék fejlődésére: a kiformálódóban lévő episzkopális hierarchiával – saját püspöktársaival – konfrontációt vállaló, ma papjaival szerzetesi közösségben élő püspök alakja olyan főpapi és egyházmodellt nyújtott a mindenkori főpapságnak, mely a szerzetesi autonómián alapult, és a maguk tisztaságában őrizte a keresztény kezdetek lelki-szellemi céljait és eredeti ideáját."
Márton alakja sajátos jelentést és funkciót kapott: „Legkésőbb a nyolcadik századtól a királyi hatalom védőszentjét tisztelték benne az uralkodói udvarokban, nehéz háborús körülmények között pedig csatavédő erőt tulajdonítottak neki."
A Szent Márton személye körül kibontakozó eszmék fejlődéstörténetében – folytatta Szovák Kornél – sajátos helyet foglal el az eső ezredforduló magyarországi eseménytörténete. „Amikor a keresztény államot létre hívó István király az apja, Géza fejedelem által behívott és a mai Pannonhalmán letelepített bencés szerzeteseknek 1002-ben kiváltságokat adott, saját szavaival így vallott az ifjú korában őt ért élményről: Szent Márton monostorát még szülőatyánk kezdte és mi fejeztük be Isten segítségével lelkünk üdvéért és királyságunk megszilárdításáért. Ugyanezen monostor testvéreinek szent imái miatt az előbb írt Anasztáz apát úr tanácsaitól és állandó segítségétől felbátorítva lettünk ugyanis győztesek." Majd személyesebb stílusra váltva folytatódik az oklevél: „Gondoskodtam ugyanakkor arról is, hogy megörökítsem az utódok emlékezetében azt a különleges támogatást, amelyet Szent Márton érdemeiért gyermekkoromban megtapasztaltam. Ugyanis mikor kitört a háború vihara, s ebben a németek és a magyarok között a viszály igen nagyra nőtt, s különösen amikor a polgárháború pusztítása fenyegetett, mivel az egyik megye, a somogyi el akart űzni atyám székéről, nagy bizonytalanság fogott el, milyen tanácsot adjak háborgó lelkemnek, mihez fogjak? Ekkor Pázmány, Hont, Orci vezérek és Domonkos érsek úr támogatásával fogadalmat tettem Szent Mártonnak, ha érdemeiért a külső és belső ellenségeimet legyőzöm, akkor úgy jó, ha a fenti megye dézsmája... ne a megyéspüspökhöz tartozzék, hanem azt inkább ugyanezen monostor apátjának vessem alá haladéktalanul az említett vezérek és sok ispán tanúságával. Hogy elhatározásomat követően győzelmet arattam, amit eszemben forgattam, megvalósítani törekedtem."
Márton személye – folytatta Szovák Kornél – nagy hatással volt a Nyugat védőszentjére és a nyugati szerzetesség atyjára, Nursiai Szent Benedekre, aki sokat tett a tisztelet széleskörű itáliai és európai elterjesztéséért. „Aligha vonható kétségbe – állapította meg az előadó –, hogy a Merovingoktól fogva Szent Márton alakja különös szerepet nyert a királyi hatalom és az uralmi legitimáció szolgálatában."
Az előadó kitért arra, hogy Adalbert prágai püspök közvetítésével került Magyarországra Szent Márton ereklyéje. A hányatott sorsú püspök felkeresett több francia zarándokhelyet, ezek között kiemelkedő volt a tours-i Szent Márton-bazilika. Adalbert „996 nyarán a magyar udvarba érkezett – talán ezen időszaknak köszönheti megszervezését a pécsváradi, Szent Benedeknek ajánlott monostor is –, s végül innét ment a pogány poroszok közé. Tours-i zarándoklata minden kétséget kizáróan vall Adalbert személyes érdeklődéséről, ez is, de más célok is indokolhatták, hogy ereklyéket vegyen magához útja állomásain, s ezekből végül részeltesse fiatal keresztény barátját, a magyar István fejedelmet."
„Nem feledkezhetünk meg arról sem – hangsúlyozta végül Szovák Kornél –, hogy jelen kellett lennie a Márton jelképezte irgalmasság eszményének is." A tizenegyedik század első felét jellemző eszmei légkörbe „pontosan illeszkedett Mártonnak, az irgalmasság szentjének alakja. Szent Márton a királyság szentje, valóban királyi szent volt a kor Magyarországán."