Életterápia – filozófiai megközelítéssel
Beszélgetés zenéről, a fiatalok emberképéről, tudományról

Szabad bölcsész, filozófia specializációra jár, ebben a félévben végez alapszakon. Tanulmányi költségeinek, megélhetésének fedezésére folyamatosan diákmunkát vállal az A 38-on, a különböző zenei eseményeknek helyet adó hajón. A munkavállalás helyszíne nem véletlen. Cseh Gergő vonzódik a muzsikához. Az elektronikus zene kurzus keretében találkoztunk az egyik házi koncerten, ahol Emődy Botond szaktársával közösen – Bali János tanár úr közreműködésével – mutatták be az élő és elektronikus hangzást ötvöző alkalmi szerzeményüket. Ezen alkalommal beszélgettünk zenéről, a mai egyetemista korosztály gondolkodásáról és a filozófia „hasznáról".

Az elektroakusztikus zene atyjának tekintik Karlheinz Stockhausent, aki a zeneművészeti főiskola mellett akusztikai és fizikai tanulmányokat is folytatott. Egy időben híresek voltak a darmstadti fesztiválok, s ma is kérdés, vajon a zene birodalmába tartozik-e az újfajta gépi hangzás, vagy csak múló divat, nincs létjogosultsága a művészetben?

Nagyon remélem, hogy van létjogosultsága. Mindig is úgy gondolkodtam a zenével kapcsolatban, hogy az elektronikus hangzást élő hangszerek megszólaltatásával együtt lehessen előadni. Izgalmas lehetőséget jelent az elektronikus zene megjelenése óta, sokan fordulnak ebbe az irányba. A zenei áramlatok egyébként is annyira összekeveredtek, hogy ilyen alapon – elektronikus, elektroakusztikus, illetve élő zene – ma már nem könnyű meghatározni őket. Amit mi előadtunk, bár felismerhetők benne bizonyos stílusjegyek, mégsem sorolható be semmiféle hagyományos irányzathoz.

Karlheinz Stockhausen

Mit kívánt kifejezni ezzel a hangzással?

Nem vezetett semmiféle tudatos kifejezési szándék, amikor az analóg szintetizátort részben gitárral, illetve részben a tanár úr saját építésű fúvós hangszerével együtt szólaltattuk meg. A zenét pillanatnyi érzelmi kifejezésnek tekintem.

Zenei ízlésének mi felel meg leginkább?

Elsősorban a dzsessz, annak is inkább a kísérletező, illetve avantgárd vonala. Ellenben szeretem a technót is, és azokat az előadókat, akik elektronikus hangszerek bevonásával élő zenét adnak elő.

Zeneszerzéssel is foglalkozik. Ezzel szeretne foglalkozni a későbbiekben?

Arra gondoltam, összeállítok három-négy számot, s ezeket felteszem az internetre. Nem készülök hivatásos zenésznek, azt szeretném inkább kutatni: milyen hatást gyakorol a zene az emberre?
A huszadik századi zenetörténet kurzuson – ugyancsak Bali tanár úrnál – Schopenhauer zenefilozófiájáról írtam félévi dolgozatomat. Schopenhauer művészetfilozófiájának lényege: a zenét metafizikai keretek között tárgyalja. Szerinte a zene a legmagasabb rendű művészet, mert közvetlenül az abszolútumhoz emeli az embert. Ebből a szempontból különbözteti meg a többi művészeti ágtól.

Egyetért-e ezzel a megállapítással?

Igen, bár kissé elfogult vagyok. Sokkal többet foglalkoztam zenével, mint a többi művészeti ággal. Egy kép, egy szobor, egy vers engem személy szerint nem érint meg annyira, mint amikor meghallgatok egy dzsessz improvizációt.
A zene olyan terület, amelyről egzakt véleményt még nemigen sikerült megfogalmazni. Többféle szempontból vizsgálható, például fiziológiai vagy zenetörténeti megközelítéssel, de annyira komplex, hogy igazából nem tudjuk összességében megragadni a zene hatását az emberre.

A zene hatásához nem járul-e hozzá, hogy az ember elsődleges érzelmi rétegeire hat?

Elképzelhető. Fiziológiai szempontból a zene gyakorolja a legerősebb hatást a művészeti ágak közül az emberre. Mindenki érzi ezt, amikor egy koncerten a zene megrezegteti az egész testét.

Más művészeti ágak nemcsak érzelmi, hanem értelmi igénybevételt is kívánnak. Például az irodalom.

Szerintem ez ugyanúgy igaz a zenére is, talán az igénybevétel mértéke az, ami áganként változik. A zenére viszont sokkal könnyebben, mondhatni bárminemű előképzettség nélkül „ráhangolódik" az ember, és elképzel valamilyen jelentéstartalmat, ha ez nem is feltétlenül ölt nyelvi formát.

Ahhoz a zenéhez, amelyhez vonzódik, hozzáköt-e valamilyen gondolkodásmódot, emocionális irányultságot?

Nehéz erre válaszolni. Én szeretem a tört ritmusú hangzást. A dzsesszben is olyan műveket hallgatok elsősorban – és ez érvényes az elektronikus alkotásokra is –, amelyekben szokatlan ritmikai struktúrák és képletek fordulnak elő. Ehhez hozzá lehet társítani ugyan egy bizonyos fajta irányultságot, de ennek eredménye általában elég bizonytalan.

Talán korunk tört emberképe tükröződik ebben, nem pedig valamiféle harmonikus, lekerekített, akár tizenkilencedik századi ember- és világkép?

Nem kötöm össze ilyesmivel. Ezekben a ritmikai képletekben találom meg azt a részletességet, finom odafigyelést, ami felkelti érdeklődésemet és olyan hatást kelt, amely tetszik nekem.

Saját nemzedéke milyen emberképet fogalmaz meg?

Diákként két típust látok. Az egyik másokra igyekszik hárítani a felelősséget – külső okokra hivatkozik –, nem akarja kezébe venni saját életének az irányítását. Elfogadja és elhiszi azokat a sztereotip tényezőket, amelyeket a mai világ szolgáltat számára.
A másik réteg felismeri, hogyan formálhatja saját életét, őket nevezhetem törekvőknek, akik könnyebben jutnak talán egyről a kettőre. A két embertípusnál életvitelben is felismerhető a különbség.

Nemzedéked milyen értékek mentén gondolkodik és él?

Sajnos a felszínen egyre fontosabb mozzanat az anyagi érték. A természettudományok előretörése közvetetten erősen rányomja bélyegét a mai fiatalságra. Egyre inkább kitapintható a vallástól való eltávolodás, rohamosan terjed a materialista életfelfogás, bár emiatt ennek az ellenpólusára is találni példát.
Ha szellemi oldalról közelítjük meg: egyre nagyobb a zűrzavar. Nehéz kialakítani konkrét és határozott álláspontot, hogy mi szerint haladjunk az életben. Annyi oldalról, annyiféle hatás, variáció és lehetőség ér minket, hogy nehéz ezek között válogatni. Emiatt egyfajta bizonytalanság kezd úrrá lenni a fiatalságon.

Szinte lehetetlen egy adott érték- és normarendszert kialakítani, és aszerint élni?

Így van – legalábbis ha vesszük a fáradtságot, és nyitott hozzáállással igyekszünk kiválasztani, hogy számunkra mi lehet a megfelelő –, ráadásul kezdenek eltűnni a régebbi normajelzők. Ha vallási szempontból nézem: korábban sokkal erősebb iránymutatást adtak a vallási szabályok és a vallási gyakorlat. Szorosabb kapcsolat állt fenn a szülőkkel, a családdal, a különböző generációkkal. Mindezek egyre inkább eltűnnek, ezáltal nem kapunk határozott irányt. Nem mondom, hogy erre feltétlenül szükség van, de a hiánya miatt nehezebb kialakítani saját életünket, megtalálni azt az utat, amelyen haladjunk; fennáll annak a veszélye, hogy ha nem jól sül el, teljes mértékben a mi hibánk, a mi felelősségünk.

A felelősségtől, elköteleződéstől, annak következményeitől ódzkodik ez a nemzedék?

Nagy hiányosság – és főleg Magyarországon látom ezt –, hogy nem tanítják meg a fiatalokat arra, hogy szabad hibázni. Mindenkinek "tökéletesnek" kell lennie, ezt várják el tőlük. Ha valaki hibázik, végletes bajnak tekintik, ezáltal nem tanulnak meg a fiatalok próbálkozni. Sokszor ennek következménye a bizonytalanság, a döntésképtelenség.

Az ember létezhet-e metafizikus, transzcendens irányultság nélkül?
Szerintem nem. Előfordulhat, hogy valaki nem tudatosítja ezt magában. A jelenlegi tudományos álláspont nagyrészt arra hajlik, hogy metafizikus valóság nem létezik, emiatt nehéz is erről beszélni.

A hit és az ész, a vallás és a tudomány szemben áll egymással?

Voltak, akik a kettőt összhangba igyekeztek hozni egymással – kaptak hideget-meleget –, illetve vannak, akik megpróbálják a kettőt különválasztani, ők is kaptak hideget – meleget. Fontos mind a kettő, nem különíteném el őket. A természettudomány célja, hogy „bezáruljon a kör", és leírja a világot. Ameddig ez nem következik be, mindig marad helye a hitnek.

A tudomány módszereivel leírható-e a világ teljessége, totalitása?

A jelenlegi paradigma keretei között véleményem szerint nem. De nem tudjuk, hová tartunk, mit hoz a jövő...

Most fejezi be az alapszakot. Záródolgozatának mi a témája?

Köznapi értelemben a sztereotip filozófus-kép a karosszékében ülő, nagy szakállú, pipázó ember, aki absztrakt dolgokról gondolkodik. A filozófián belül pedig nagy kérdés manapság, hogy mi a filozófus „dolga". Szakdolgozatomban szeretnék rámutatni, hogy a sztereotip kép hamis, másrészt arra keresem a választ – filozófiatörténeti összefüggésben –, hogy a filozófia segíthet-e minket életvitelünkben, életmódunkban. A filozófiának mint életfelfogásnak filozófiatörténeti vázlatos rekonstrukcióját szeretném megírni.

És ha ezzel elkészül, melyek a további elképzelések?

A Pázmányon folytatni a mesterképzést, ez az egyik lehetőség. Ugyanakkor vonz a számítógépes és kognitív tanulmányok mesterszak az ELTE-n.

Milyen területen szeretne a későbbiekben elhelyezkedni?

Szakdolgozatom témájához hűen egyik nagy álmom – amely „foglalkozás" mostanában kezd feléledni –, filozófusként terápiás üléseket tartani.

Kifejtené ezt bővebben?

Hasonló ahhoz, amivel a pszichológusok foglalkoznak. A cél: filozófiai megközelítéssel életterápiát folytatni. A nyugati tudományos tendenciákra tekintve azt látjuk, mind több téren egyre nagyobb szükség van a filozófusokra; a fizikában, a gazdaság területén, de az IT-szektorban is. Szeretném a kognitív tanulmányokat a pszichológiával ötvözni, filozófiai tanulmányaim után természettudományos alapokra is szert tenni. Mindenképpen az emberre fókuszálva: egy filozófiai alapokon nyugvó személyiségmodell kidolgozása foglalkoztat, amelyet esetleg át lehet ültetni egy mesterséges intelligenciába. Ilyen téren szívesen elhelyezkednék.
Külföldön már egyre inkább úgy működnek a kutatócsoportok, hogy egy pszichológus, biológus, informatikus, filozófus, fizikus stb. – tehát a különböző területek ismerői – összedugják a fejüket, és együtt dolgoznak. Sokan belátták ugyanis, hogy a jelenlegi tudományos kérdésekre egyetlen diszciplína már nem képes választ adni.

Ma még humán tudományokról és természettudományokról beszélnek. Ezek szintéziséről van szó?

Igen, igen.