Hegymenetben
Meggyújtották az első adventi gyertyát a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon

Advent – az egyházi év kezdetén a várakozás ideje. Várakozás a születésre, azzal a reménnyel, amely kétezer évvel ezelőtt érkezett el az emberiség számára a betlehemi istállóban. A remény testet öltött – megszületett Jézus Krisztus, s ezzel kijelölte az ember által követendő utat.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi karon Laurinyecz Mihály atya, a Hittudományi Kar tanára rövid elmélkedés keretében gyújtotta meg az első gyertyát december 5-én. Az első emeleti előadó megtelt hallgatókkal, oktatókkal és munkatársakkal.
Mihály atya Izajás próféta könyvéből idézte az Úristen jövendölését: „A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk segítségén! Mert az Úr keze megpihen e hegyen..."
Isten hegyre hívja az embert – kezdte elmélkedését. Arra a hegyre, ahol ő különleges ajándékot ad az embernek. A választott nép útja Sion hegyén keresztül vezet föl Jeruzsálem hegyére; a hegyen épült városhoz, ahol lelke nyugalmat, békét talál. Azért, mert Istennek a keze megnyugszik ott.
Az adventi előkészület, adventi várakozásunk hegymenet. A hegymenet nem egyszerű, nem könnyű. Fáradságos, különlegesen nehéz tud lenni. De a cél, ahova tartunk, megéri ezt a fáradságot.
Az atya a napi evangéliumi részt említette. „Ez is a hegyről szól. A galileai tenger melletti hegyről, ahova Jézus fölment a tanítványokkal és a néppel együtt, hogy ott gyógyítsa az embereket a betegségükben, tanítsa őket a Hegyi Beszédben. S a kifáradt népnek gondoskodásként a megsokasított kenyeret és halat adományozta."
A két történet között az a különbség – folytatta –, hogy az elsőben Isten fönt várja az embert, a másodikban Jézus velük együtt megy föl a hegyre. S amikor nekünk hegymenetet kell megtennünk mindennapjainkban, magunk mellett tudhatjuk Krisztust, aki velünk együtt járja ezt az utat.

„Meggyújtjuk az adventi koszorú első gyertyáját, a harmadik majd a rózsaszínű lesz. Azért más színű a harmadik, mert hegymenetünkben, ha közben nehézségek adódnak is, örömmel mindig magunk mellett tudhatjuk Krisztust, aki már eljött, aki itt van közöttünk. Minden testvéri jóságban, figyelmes, irgalmas és igazságos szeretetben vele találkozhatunk és vele járhatjuk ezt az utat."