Saját személyiségemből építem fel a szerepet
Beszélgetés Schöck Atala opera-énekesnővel

A Pársífal próbája előtt találkoztunk. Másnap este a Máté passióban várta a fellépés. Schöck Atala idén Liszt-díjat kapott, az Operaházban tavaly neki ítélték a kamaraművész díjat. Huszonkettedik éve van az énekesi pályán, korábban tanulmányai az akkor induló Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez (PPKE) kötötték, ahol német szakot végzett.

Mikor kezdte meg rendszeres énektanulmányait?

Gimnazista koromban, nyári munka keretében újságot hordtam ki a Balatonnál. Szüleimnek elmeséltem, milyen különleges nevű személy lakik az egyik házban. Kiderült, hogy ismerik őt, korábban ugyanis egy kórusban énekeltek. Ezek után felkerestük, s szüleim a tábortűz melletti beszélgetésnél elmondták: szeretnék, ha énekelni tanulnék, szerintük ugyanis megfelelő erre a hangom. Az illető javasolt nekünk énektanárt. Így kerültem a VI. kerületi Zeneiskolába.

A hang önmagában nyilván nem elegendő. Szükséges a komolyzene iránti érdeklődés, vonzódás.

Igen, ez már korán jelentkezett. Zenei osztályba jártam általános iskolás koromban – az intézményt ma Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolának hívják –, s már kezdetektől én voltam a szólista. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumot is azért választottam, mert tudtam, ott nagyon erős a zenei vonal, híres leánykara működik.

A szülőkön kívül a családból kapott-e másféle zenei indíttatást?

Nagyapám – akkoriban még ilyen is volt – mozikban dobolt, dédnagyanyám szintén moziban játszott zongorán, zongorát tanított, állítólag Solti György is járt hozzá, de ezt a világhírű karmester titkára nem erősítette meg. Illetve azt mondta, valahányszor Magyarországra jön, Solti mesternek mindig egy-egy újabb zongoratanárnője jelentkezik be... Nagyapám testvére Ferencsik János alatt volt koncertmester, sajnos korán meghalt a háborúban. Szóval akadnak zenei felmenőim...

A gimnáziumban folytatta szólista karrierjét?

Igen, már általános iskolás, majd gimnazista koromban jártuk az országot és Európát a kórussal. Közben zongorázni tanultam. Érettségi évében, ahogy lezajlott a mutálásom, Pallagi Juditnál kezdtem énekelni tanulni, s rövidesen már tudtam, énekléssel, zenével szeretnék foglalkozni az életemben. Részt vettem az ő általa vezetett verőcei zenei táborokban, később már én is tanítottam ott, s azóta is visszajárok, szoros baráti kör alakult ki az egykori résztvevőkből.

Ehhez képest érettségi után másfelé vezetett az útja...

Az ELTE jogi karára jelentkeztem – talán valami megfelelési kényszernek engedelmeskedve –, de nem éreztem hivatást erre a pályára. Bár jó tanuló voltam, de a felvételi nem sikerült. Egy évig dolgoztam recepciósként, titkárnőként, ez idő alatt rengeteg kottát fénymásoltam, közben énekórákra jártam.
Egyik idős rokonom hívta fel figyelmemet az Új Ember katolikus hetilapban látott hirdetésre: 1992-ben indul a katolikus egyetem. A tizenegyedik kerületben laktunk, az egyetem bölcsészeti kara a közeli a Ménesi úton működött, kezdetben még csak néhány szakkal. Az egyetem azonnal rokonszenvesnek tűnt. Történelem szakra jelentkeztem, fel is vettek, azzal, hogy később egy második szakot is választanom kell. A következő évben így vettem fel a németet.

Milyen hangulat fogadta?

Nagyon jó társaság jött össze, számos útkereső emberrel találkoztam. Sokan közülünk később a médiába kerültek. Azóta is ápolom az ott kialakult barátságokat. Két évig a Ménesi úton, majd az időközben megépült piliscsabai helyszínen folytatódott az oktatás.

Közben haladt előre a zenei tanulmányokban.

Versenyekre, mesterkurzusokra jártam. Az egyetemi évek alatt felvételiztem a Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetébe, amely rendkívül családias hangulatúnak számított. Közülünk sokan váltak később hivatásos zenészekké, de ekkor még egy kissé „babusgatni" kellett minket. Ha bekerülünk a Zeneakadémia nagy olvasztótégelyébe, lehet, hogy eltűnünk, mert ott eléggé kiélezett harc folyt a túlélésért. Itt viszont szépen, nyugalomban elvégeztem a tanári szakot. Az egyetemen leadtam a történelmet – maradt a német –, mert a párhuzamos képzés során nem bírtam volna el annyit.

Közben megkezdődött énekesnői pályafutása.

Igen, elég korán. Huszonkét éves lehettem, amikor részt vettem egy zeneiskolai énekversenyen. A zsűriben Bende Zsolt és hozzá hasonlóan ismert művészek voltak. A verseny feltételei félreérthetően lettek kiírva, így sok társammal együtt kizártak minket a versenyből. Tanárnőm viszont kérte, hadd énekeljem el a műsorom, ha már olyan sokat dolgoztunk rajta és leutaztunk Szolnokra.
Így történt, hogy nem ítélték oda az első díjat, mert azt nekem kellett volna megkapnom. Egy héttel később viszont váratlanul táviratot kaptam, melyet máig őrzök: – Kedves művésznő! (Hol voltam még akkor a művésznőtől...?) Vendégszereplés ügyében kérem, keressen fel. Molnár László, a Szegedi Nemzeti Színház zenei igazgatója.
Majdnem elájultam a meglepetéstől. Domenico Cimarosa A titkos házasság című vígoperájában énekeltem, közben jártam az egyetemre, s akkor felvételiztem a főiskolára. Ottani tanárnőm, Forrai Zsuzsa örült a szereplésemnek – közben már koncerteztem is –, de figyelmeztetett, kissé „vegyek vissza", mert szerinte még tanulnom kellene. Nagyon igaza volt.

A főiskola évek alatt, ha jól tudom, már a legnevesebb művészekkel lépett fel.

Negyedik évfolyamos koromban már olyan nagyságokkal dolgoztam együtt, mint például Kocsis Zoltán. Ő mindig támogatta a fiatal tehetségeket, ettől kezdve folyamatosan hívott engem. Igaz, a szopránokkal összehasonlítva kevesebb az alt hangfekvésű énekesnő. Turnéztam a MÁV szimfonikusokkal, a Máté Passiót énekeltem Hollandiában, egy másik zenekarral Svájcban. Bekerültem a koncertéletbe, egyre inkább megismertek a karmesterek.
A koncertélet sokat segített kezdőkoromban. Kottából lehet énekelni, így kisebb a stressz. Sokat jártam vidékre, ma is szeretek ott énekelni.
A diploma megszerzése után, 2000-ben visszakerültem a Szegedi Nemzeti Színházhoz. Ebben az évben harmadik díjat nyertem a Magyar Rádió énekversenyén, s ez országos ismertséget hozott. Előtte két évvel megnyertem a Simándy József énekversenyt.

Szegedre szerződött?

Igen, akkor ott még társulat működött, s mezzoszoprán énekest kerestek. Oberfrank Péter volt ekkor a zeneigazgató, aki ismerte Pallagi Juditot, s neki szólt, nem tudna-e ajánlani valakit?
Két évet töltöttem a Tisza-parti városban. Ez idő alatt három olyan szerepeket kaptam, amelyeket sok évig a repertoáromon tartottam. Cherubino a Figaró házasságában, az egyik dáma a Varázsfuvolában, illetve Magdalena a Rigolettóban, amelyet még tavaly is énekeltem. Gounod Faustjában pedig Siebel voltam. Valamennyi a hangomhoz és személyiségemhez illő szerep.

Miért hagyta ott Szegedet?

Két év után – a hazai zenei életben már ismertté váltam – úgy éreztem, jó lenne megméretnem magam európai szinten is. Huszonnyolc évesen még „belefértem" az énekversenyek kiírásába, s nyáron két németországi és egy franciaországi versenyen vettem részt. Mindhárom helyen bejutottam a döntőbe, de egyik helyen sem nyertem díjat, holott...
A versenyek zsűrijében olyan nagyságok ültek, mint például a bayreuthi ünnepi játékok egyik vezetőségi tagja, aki a verseny után odajött hozzám és megkérdezte: lenne-e kedvem Bayreuthban énekelni? A Wagner szerepekről addig azt gondoltam, majd csak negyvenéves korom után érhetnek utol.
Két hónappal később előénekeltem a Viráglányt a Pársífalban. A meghallgatáson Pierre Boulez, Wolfgang Wagner és mások vettek részt. Életem nagy élménye volt már a felvételi is, aztán az ott eltöltött négy nyár. Az ünnepi játékokat rendkívüli professzionalitás jellemzi, amely azonban családias légkörrel társul. Megbecsültek, szerettek, támogattak minket, művészeket.

Ebben az időben idehaza kevesebbet lehetett hallani.

Az említett énekversenyeknek köszönhetően Bayreuth mellett meghívtak a brüsszeli Theatre de la Monnaie-ba, a drezdai, a frankfurti operaházba, turnéztam Európában és Amerikában. Nem volt időm, hogy jelentkezzem a hazai Operaházban.
Közben várandós lettem. Valamilyen ügyben bejöttem az Operába, s meglátott az egyik rendező, Kerényi Mihály, akivel együtt dolgoztam az Egri Barokk Nyári Fesztiválon. Kérdezte, mit énekelek Budapesten? Amikor közöltem, semmit, szó szerint megfogott és bevitt a titkárságra – Petrovics Emil volt az igazgató –, hogy szeretné, ha ez a leány előénekelne az igazgató úrnak.
Nem sokkal később valóban telefonáltak, mikor jelentkezzem. Cherubinót kerestek, akik ugyanis ezt a szerepet énekelték, ugyancsak kisbabát vártak. Megkaptam a szerepet, de nem mertem szólni, hogy én is várandós vagyok, mert akkor legközelebb jó ha öt év múlva sor kerül rám. Amikor megkezdődtek a próbák, szóltam a rendezőasszisztensnek, nem vállalom, hogy a szerep szerint kiugorjak az ablakon, s a lóra sem mászom fel, egyébként minden mást megoldok. Ezt azonnal jelentették az igazgatóságnak, végül is ötödik hónaposként elérkezett a premier.
Akkoriban még állandó társulattal működött az Opera, de a pályakezdőket már nem vették fel, hanem szerepekre szerződtették. 2004-ben debütáltam a budapesti Operában, nem is Cherubinóval, hanem előtte a Falstaff Meg Page szerepében.

A jelentős szerepek közül Carment mindenképpen ki kell emelni. Mennyire széles a mezzoszoprán énekes repertoárja?

A legtöbb főszerep szoprán énekeseknek íródott. A mezzoszoprán kezdetben ritkán jut főszerephez. Általában jelentős középszerepekben mutatkozik be, ilyen például Cerubino, akinek két áriája és néhány jelenete van. Nem is baj ez, mert a mezzo hang később, harmincöt éves kor körül érik be általában.
Bayreuth után a Prágai Nemzeti Operaház felkérésére szinte havonta rendszeresen szerepeltem ott. Először rendkívül értékes rendezésben Mozart Titus kegyelme című operájában énekeltem Sextus szerepét. Fantasztikus produkció volt, hat éven át nagy sikerrel játszottuk. S ott debütáltam – beugrásként – Carmen szerepében, amelyre sok év után Brnóba is meghívtak.

Idehaza is énekelte Carment.

Igen, Szinetár Miklós és később Oberfrank Pál rendezésében.

És a szegedi szabadtéri játékokon?

Végül ott nem én énekeltem. Nem szívesen beszélek erről... Túltettem magam rajta. Ugyanakkor meghívott a Debreceni Csokonai Színház az ottani Carmen-produkcióba. Életem legjobb Carmen-alakításában olyannak formáltam meg a hősnőt, amilyennek én gondolom.

Az ön értelmezése szerint milyen nő? Csábító, a végzet asszonya, kihívó teremtés, aki kissé talán közönségesen vonzza, majd eldobja a férfiakat?

Minden énekes a saját karakteréből építi fel a szerepet. Előfordult, hogy egy nagy hírű karmesterrel az első beszélgetés után kiderült, Carment illetően nem találunk közös pontokat.
Általában igazi szabad nőként emlegetik Carment. Én azt gondolom, hogy nem szabad. A másik megközelítés: gátlástalanul vállalja önmagát, nem hazudik. Ezt sem tudom elfogadni. Nem minden rendező és karmester bontja ki az adott szereplő teljes személyiséget. Én viszont – és ettől válik izgalmassá – próbálom megfejteni, mikor és miért változik meg valakinek a jelleme. Carmen hazudik magának, hazudik Don Josénak.
Fiatal koromban sem voltam „fruska", a Carmentől sokak által elvárt kacér, kihívó, csábító karaktert ma már – anyaként, érett nőként –tudom megformálni. Szeretem a drámai, a líraian melankolikus karaktereket, de ugyanígy – ha a szerep megengedi, sőt, ezt kívánja – a felhőtlenül humoros játékot is. Vivaldi Farnace című operája, amelyet néhány éve mutattunk be az Operában, tág teret enged a commedia del arténak.
Éveken keresztül énekeltem a Cosi fan tuttéban Dorabellát, nagyon szerettem, de mindig küszködtem vele. Hogyan fogjuk meg, milyen női praktikák bevetésével a férfit – ez távol áll tőlem, a magánéletemben is. Mindig úgy jöttem le a színpadról, hogy valami nem sikerült tökéletesen, pedig nagy sikerem volt. A közelmúltban egy külföldi ügynökség megkeresett Dorabella szerepével. Megkérdeztem: nem vagyok ahhoz már idős? Ők nem így gondolják, válaszolták.

Megtalálta-e már minden olyan szerep, amelyet szívesen énekelne?

Mostanában elég sok nőies női figurát alakítok. A korábbi „nadrágszerepekből" – amikor fiúkat kellett alakítani – „ugrottam" egyet. Nagyon szeretném egyszer a Sámson és Delila-t énekelni, azzal együtt, hogy Delila, a rendkívül csábító nő még inkább negatív figura, mint Carmen. Közben itt vannak a lírai szerepek, például Massenet Werther című operája, melyet nemsokára alakítok vagy Berlioz Faust elkárhozásában Margit alakja. Szeretem a francia operát, mellette kedvencem Bach, Mahler és Wagner. Az ő világukat könnyen meg tudom közelíteni.
De előttem vannak még a királynők, istennők, mint amilyen Fricka a Rajna kincsében és a Walkürben, vagy akár Amneris az Aidában...sorolhatnám.
A Kékszakállú Juditjáról nem is beszélve!

Manapság eredeti nyelven énekelik a darabokat. Az egyetemen szerzett német nyelvi diploma nyilván nagy előnyt jelent ebben.

A németen kívül jól beszélek angolul, de ezen a nyelven ritkán
énekelünk, annál többet franciául. Könnyen tanultam meg ezeket a szövegeket is, volt férjem ugyanis házasságkötésünk után két évig a Sorbonne-on dolgozott, s én vele tartottam, illetve közben Európa színpadait jártam.

Az egyik interjúban úgy nyilatkozott, egy énekesnőnek nem kell túlságosan intelligensnek lenni...

A kezdeti időkben többször mondták nekem: menjek inkább tanárnak, túlságosan intelligens vagyok az énekesi pályára.

Mit jelent ez? Hiszen azt gondolnánk...

Adott esetben valóban nem szabad túl sokat gondolkodni.

Mert a művészi élmény rovására megy?

Talán igen; szükséges egyfajta ösztönösség a szerepformálásban. Zárkózott személyiség voltam, a színpadi gyakorlat során évek alatt nyíltam ki, s váltam olyan művésszé, aki ma már akár olyan szerepbe is be tudna ugrani, amelyet korábban színpadon még nem énekelt. Az előadóművésznek – átvitt értelemben – mindig pucéran kell ott állnia. Minden kiderül az emberről, még egy koncerten is.

Az intellektuális alkatú művész esetében az ösztönösség értelmi, logikai elemzéssel társul?

Igen, ráadásul az intellektuális alkat – jó néhányan vagyunk ilyenek – kevésbé magamutogató. Nekünk azzal kell megküzdenünk, hogy ezt levetkőzzük. Hogyan lehet úgy megoldani, hogy a szerep mégis ízléses legyen, s közben érvényesüljön a rendezői akarat és a szerep követelménye.

Mire készül mostanában?

Másfél-két évre látok előre. Itthon a Parsifálban van fél mondatom, utána Massenet Wertherében énekelek, amire az előző évadban megkaptam az operai díjat. Tavaly mutatkoztam be a Müpában a Wagner-napokon a Walkür Frickajaként, s ez idén is vár rám. A Walkür-előadás nagy örömömre megjelenik díszdobozos DVD-n.
A jövő évi Wagner-napokon a Trisztán és Izoldában Brangene szerepét alakítom. Valamennyi kisebb Wagner szerepet elénekeltem már, majd öt-hat év csönd után beérett a hangom a nagy Wagner szerepekre.
A következő évadban egy érdekes külföldi szereplés is vár rám. A bécsi Volksoper felkért a Molnár Ferenc Liliom című műve alapján született musicalbe. Azzal kerestek meg: a legszebb dalhoz keresik a legszebb hangot.
A Volksoperben szerepelni rangot jelent. A musicalben a nagy szerepeket operaénekesek énekelik. Kíváncsian várom, kissé már vágytam is valami újra, ahol egy humoros karaktert formálhatok meg. S most mondtam igent egy olasz színházban a Kékszakállú herceg Judit szerepére; életemben először énekelem majd színpadon. Szép feladat, Judit énektechnikailag a Wagner szerepekkel egyenrangú.