Szent László – kilencszáz éve a köztudatban
Tudományos konferencia a szent királyról

A Szent László-év lezárásának tekinthető az a nagyszabású konferencia, amelyet az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ, a Váci Egyházmegye, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara szervezett a váci püspöki palotában november 9-10-én. Beer Miklós megyéspüspök nyitotta meg a Regum gemma, Ladislae – Szent László király és kultusza című tanácskozást, amelyen az áttekintő előadások után történelmi, irodalmi, művészettörténeti, néprajzi vonatkozásban, valamint Váchoz kapcsolódóan tárgyalták az előadók Szent László (1077- 1095) alakját.

Szempontok az 1092. évi szabolcsi zsinat kánonjog-történeti vonatkozásaihoz. Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora, a kánonjog professzora ezzel a címmel értekezett nyitóelőadásában. Felvázolta a zsinat politikai és egyházi hátterét. Megállapította: a 11. század sokoldalú átalakulása „az akkori nagyhatalmak politikai megerősödésében is kifejeződött, amely több összeütközéshez vezetett a lelki hatalom legfőbb vezetőjével, a pápasággal. Az ellentét már II. Sándor pápa (1061 – 1073) alatt érezhető volt, de a valódi erős konfliktus VII. Gergely pápa (1073 – 1085) uralkodása alatt következett be. Ebbe a miliőbe illeszkedik bele a magyarországi állam és egyház kapcsolatrendszerének és az egyházi jogalkotásnak a formálódása."
László királynak „elengedhetetlenül szüksége volt IV. Henrik császár katonailag erős szövetségére". Ezzel azonban politikai síkon szembefordult a római pápával. Ilyen körülmények között hívta össze 1092-ben Szabolcsba a zsinatot, amelynek szövege Szent László király I. törvénykönyveként maradt ránk, s amely a magyar egyházi viszonyok teljes körű rendezésében kulcsfontosságú szerepet töltött be.

Szuromi Szabolcs rektor ekőadás közben. Mellette Beer Miklós váci megyéspüspök és Varga Lajos segédpüspök. (Bölönyi Gabriella felvétele)

A Szabolcsi Zsinat rendelkezéseit hét nagyobb csoportba sorolhatjuk. "Elsőként említjük az 1 -- 4.  kapitulumot, amelyek a nős, illetve újranősült diakónusok és papok kérdését szabályozzák. Hasonló módon önálló csoportot képez a tizedfizetés szabályozása..." A harmadik csoportba az egyházi vagyon védelmét, a negyedikbe a püspök jogkörét érintő rendelkezések tartoznak. A zsinat foglalkozott házassági fegyelmi kérdésekkel, valamint a liturgikus jog területével. „Mindez kiegészül a hetedik csoporttal, amely eljárásjogi és büntetőjogi problémákat rendez."
Egyházfegyelmi téren – állapította meg Szuromi professzor – „Szt. László alapvetően nem a gregoriánus reformok figyelembevételével kívánta az országot irányítani". Előadását így összegezte: „A bemutatott történelmi, politikai, kánonjog-történeti és szövegkritikai összefüggések alapján jól látható, hogy a Szabolcsi Zsinat összehívása és jogalkotása a Szt. László király uralkodása előtti – Szt. István királyig visszanyúló – magyarországi hagyományokat követte." A VII. Gergely és utódai által megerősített kánonjogi reform elfogadása és alkalmazása Magyarországon Kálmán király uralkodásának idején kezdődött meg.
László királyt közel száz évvel halála után, 1192-ben emelték be a szentek sorába, III. Béla uralkodása idején. Solymosi László professzor (MTA) az uralkodás kezdetétől kísérte végig az uralkodó sorsát, valamint a történelmi körülményeket egészen a szentté avatásig. Előadásában plasztikus képet nyújtott arról, hogyan formálódott, erősödött a király kultusza, milyen tényezők járultak hozzá ehhez.
A magyar középkorból – különösen annak korai szakaszából – elsősorban egyházi építészeti emlékek és szakrális műtárgyak maradtak ránk. Erről az örökségről adott áttekintést Takács Imre művészettörténész (ELTE). Ismert, hogy ebben a korban készült az a gazdagon díszített, római kori kövek átfaragásával készült sírláda, amelyet a történelemtudomány sokáig Szent István szentté avatására (1083) készült szarkofágnak tekintett. Ugyanakkor lehet a vele egy időben szentté avatott fia, Imre herceg sírja is. Ezek után pecséteket mutatott be Takács Imre, majd a 11. századból ránk maradt monostorokat és templomokat említette: Báta, Szentjobb, Somogyvár, Pécs, Garamszentbenedek, Sárvármonostor, Dombó, Gyulafehérvár, Aracs.
A köztudatban sokáig úgy élt, hogy László királyt – akinek halála helyszínét nem ismerjük – a somogyvári bencés apátság templomában temették el, majd később került át Váradra. Ezt az álláspontot a mai tudomány egyértelműen már nem vallja, ugyanakkor az előadás után eszmecsere alakult ki azzal kapcsolatban, vajon mi indokolta a somogyvári templom hatalmas méreteit, amire magyarázatot adhat, hogy királyi temetkezési helyként szolgált. Takács Imre szerint a Franciaországból érkezett bencés szerzetesek hazájuk, anyamonostoruk méreteihez hasonló templom emelését szorgalmazták.
Szent László Lengyelországban született és nevelkedett. Származása és családi viszonyai szorosan kapcsolódtak a lengyel földön ez idő tájt uralkodó Piastokkal és a cseh-morva uralkodó családdal, a Premyslidákkal. Bagi Dániel (PTE) erről a kapcsolatrendszerről érteketett, kiemelve, hogy a dinasztikus viszonyok László király uralma idején mindvégig fennmaradtak. A kutató sorra vette azokat a forrásokat, amelyekből a lengyel és cseh kapcsolatokról értesülhetünk, s hogy ezek a családi kapcsolatok milyen módon játszottak szerepet a király uralkodói pályafutásában.
Boross István, a váci egyházmegyei könyvtár tudományos munkatársa arról értekezett, milyen bibliai és patrisztikus előzmények hatottak a lovagkirály eszményének kialakulására. Mózes és Szent Márton alakját emelte ki, illetve a váci szarvas-jelenés vallástörténeti jelentésrétegeit elemezte.
Szent László alakja eszményi lovagkirályként, szent királyként, kelet-európai hősként jelenik meg a történeti és hagiográfiai irodalomban, valamint a magyar mondakincsben. Csízy Katalin (KRE) előadásában arra kereste a választ, Szent László legendájában miként jelennek meg azok az erények, amelyek már Szent Istvánt is jellemezték a róla szóló királytükörben.
Adamik Tamás professzor (ELTE) a Szent László-legenda retorikai elemzését adta. Megállapította: a legenda fennkölt stílusban íródott, „magasztos szavak csiszolt és ékes szövevényéből áll". Majd arra kívánt választ adni, az ismeretlen szerző milyen forrásokat használt a magasztos gondolatok és ékes szavak megformálásakor.
A nyomtatott imakönyvekből sokáig hiányzott Szent László király említése. Első alkalommal – mint Bajáki Rita (MTA – PPKE BILK) rámutatott – Pázmány Péter 1610-ben megjelent imádságos könyvében fordul elő. A későbbiekben vajon mennyire volt népszerű Szent László király, s milyen kép jelent meg róla a barokk kori imakönyvekben – ezt elemezte az előadó.
Takács László (PPKE) a huszadik századi Szent László kultusszal foglalkozott, amikor Kosztolányi Dezső Magyar szonettek versciklusából a Szent László jelenése című költeményt elemezte. Ebből kiderült, Kosztolányi a vers megírásakor visszanyúlt több klasszikus magyar alkotó munkájához – Arany, Vörösmarty, Kölcsey hatása mutatható ki –, s részben Nietzsche szellemében helyezte új megvilágításba a korabeli magyar történelmet.
A konferencia második napján a Szent László alakját és kultuszát érintő művészettörténeti, néprajzi és váci vonatkozásokat tárgyalták az előadók. Szakács Béla Zsolt (PPKE) a Magyar Anjou Legendáriumban található, Szent László alakját idéző huszonnégy miniatúrát mutatta be. Jernyei Kiss János (PPKE) a 18. századi királyábrázolások esetében kiemelte azok sajátosságát, hogy „a régmúlt csodás szentjeként jelenítik meg az uralkodót". Bizzer István (PPKE) a 20. században megjelenő kultuszt elemezte, amikor a római ösztöndíjas képzőművészek Szent László ábrázolásait vette sorra. 1928-ban Klebelsberg Kunó kultuszminiszter alapította a római művészeti ösztöndíjat. Ennek célját abban határozták meg, hogy a fiatal alkotók a latin történeti anyag felhasználásával megújítsák a magyar históriai festészetet. Ennek szellemében 1930 (Szent Imre-év) és 1946 (Szent Gellért-év) között számos alkotás, köztük murális művek születtek, ezeken azonban Szent László alakja döntően az általa szentté avatott és más Árpád-házi szentekkel közösen szerepel.
A néprajzban megjelenő kultuszt vizsgálva Landgraf Ildikó (MTA) arról értekezett, a folklór különböző műfajai hogyan jelentek meg a populáris irodalomban, a kevésbé iskolázott társadalmi rétegek körében erősítve Szent László kultuszát. Barna Gábor professzor (SzE) a Szent Lászlóhoz kapcsolódó búcsújáró helyekkel és hagyományokkal foglalkozott előadásában. A Szent Lászlót övező gazdag legenda- és mondavilág talán legismertebb eleme a csodás vízfakasztásról szóló történet. Bibliai előképe is ismert a vízfakasztásnak, s egyes források és kutak körül – amelyek vizét gyógyító erejűnek tartották és tartják – búcsújáró gyakorlat alakult ki. Az előadás néhány ismertebb helyet mutatott be ezek közül.
A László keresztnév igen gyakori a magyar névadásban, és számos település ugyancsak a László nevet viseli. Slíz Mariann (ELTE) arról adott elő, mekkora befolyást gyakorolt Szent László kultusza a magyarországi személy- és helynévadásra. Mindezt a középkortól napjainkig kísérte végig.
Az 1068-hoz köthető kerlési ütközet helyszíne Észak-Erdély volt. Ehhez a történelmi eseményhez kapcsolódik a Szent László kultusz egyik ismert mozzanata, a lányszabadítás. Magyar Zoltán (MTA) előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a csata egykori helyszínén és környezetében a vidék protestánssá, majd román többségűvé válásáig két jelentős, Szent László személyéhez kapcsolódó búcsújáró hely alakult ki és működött a Sajó völgyében.
Vácszentlászló a Váci Egyházmegyében a Szent László tisztelet egyik jelentős helyszíne. Fennmaradt itt egy szentbeszéd, amely a 19. század első felében hangzott el László király tiszteletére, ugyanakkor „áthallással" a kor hazai, sőt, európai viszonyairól is képet ad, egyben – mint az előadó, Varga Lajos segédpüspök (OKGyK) hangsúlyozta – „a szónoki beszéd fényt vet hazánk reformkori életére is".
A Szent László-legendákban előforduló csodás történetek hátterét vizsgálta Szovák Kornél (PPKE). Felvázolta a 11. század bonyolult hatalmi viszonyait, az évtizedes trónviszályokat. 1083-ban László király „a magyar kereszténység magvetőinek maradványait" kiemeltette sírjukból és elrendelte nyilvános tiszteletüket, valamint ünnepük évi rendszeres megülését. „Embert próbáló események, emberi erőt meghaladó politikai eredmények és a világkép korabeli gyors és gyökeres megváltozása lehettek azok a tényezők, melyek már a közel kortársi gondolkodásban emberi képességeken túlmutató tulajdonságokkal ruházták fel a Lengyelországban született, hányatott sorsot megélt László herceget. Alakja inspirálólag hatott a későbbi századok magyarországi eszmevilágának és közgondolkodásának alakulására, aminek mindenkori kifejeződései voltak azok a csodás történetek, melyeket a hagyomány alakjához kapcsolt."
A Váci Egyházmegye alapítása – a Képes Krónikában olvashatunk erről – a csodás szarvas-jelenethez kapcsolódik I. Géza idejében. A két herceg, később király – Géza és László – egyéb módon is kapcsolódott az 1075-ben írott forrás által említett váci püspökséghez. Ehhez – és más, kora Árpád-kori eseményhez – kapcsolódott Mag Hella (VM) régészeti adatokra támaszkodó előadása a konferencia befejezéseként.