Üldözött keresztények – nyugati magatartás
III. József Ignác szír katolikus pátriárka a közel-keleti helyzetről

Az üldözött keresztények segítéséért felelős helyettes államtitkárság előadássorozatot kezdeményezett, amelynek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) ad otthont. Olyan személyeket hívnak meg, akik első kézből, hitelesen tájékoztatják a hazai – és nemzetközi – közvéleményt a vallási meggyőződésük miatt üldözött kisebbségek sorsáról. III. József Ignác szír katolikus pátriárka Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezett Magyarországra, s tartotta meg – saját bevallása szerint olykor érzelmektől sem mentes – előadását január 11-én. Az eseményen részt vett Alberto Bottari de Castello nuncius, Rétvári Bence államtitkár, Török Tamás helyettes államtitkár. Fodor György prorektor bevezetője után III. József Ignác pátriárka személyes vonatkozással kezdte.

Családja Törökországból menekült Észak-Szíriába az 1915-ös genocídium idején. Mint közismert, az Oszmán Birodalomban ekkor népirtás kezdődött az örmény – keresztény – kisebbséggel szemben. Akkoriban több millió ártatlan polgári lakos szenvedte meg a vallási üldözést, illetve pusztult el az anatóliai sivatagban, ahová deportálták őket. A pátriárka az akkori viszonyok és a mai szíriai, illetve iraki helyzet között párhuzamot vont.
Jelenleg – folytatta – drámai helyzetben élnek, amikor „veszélybe került egyházam és a közel-keleti keresztény közösség". A mostani, lidércnyomásnak nevezhető állapotok következményei vallási és nemzetiségi szempontból egyaránt tragikusak. Példaként említette, hogy tavaly júniusban nyolc merénylő megtámadott egy libanoni falut a szír határ mentén, ahol azelőtt békésen éltek egymás mellett az emberek, és borzalmas vérontást idéztek elő.
Idézte Ferenc pápát, aki kijelentette: nem fogadhatjuk el, hogy az emberek Isten nevében – vagy rá való hivatkozás nélkül – gyilkolják egymást.
Egyházam, hangsúlyozta a pátriárka, az anarchia következtében, amely néhány évtizede kezdődött, a megsemmisülés szélére jutott ebben a térségben. Ami Irakban elkezdődött az úgynevezett Öböl-háborúval, majd az amerikaiak második támadásával folytatódott 2003-ban, az itt élő keresztény és más vallási kisebbségekre – például a jazidokra – nézve a teljes megsemmisüléssel fenyeget. Megemlítette, hogy nemrégiben felkereste a Moszul környékén az iszlám államnak nevezett terrorszervezet (ISIS) uralma alól újabban felszabadított, korábban elsősorban keresztények lakta településeket. Az itteni lakosság elmenekült a harcok és az üldözés elől, sokan belső emigrációba vonultak, tehát nem hagyták el az országot, abban a reményben, hogy egyszer majd visszatérhetnek szülőföldjükre. A Ninivei-fennsík városai azonban – így például a régebben ötvenezres Karakos – szomorú képet mutatnak. A térségbe biztonsági okok miatt lehetetlen visszatérni, a területet ugyanis elaknásították, nem beszélve arról, hogy hiányoznak az alapvető feltételek az élet újrakezdéséhez: nincs villany- és vízszolgáltatás, a házak nagy része kiégetve, romos állapotban. A templomokat és kolostorokat különösen barbár módon gyalázták meg. A pátriárka említette az egyik Moszulhoz közeli kolostort, amely ismert zarándokhely volt korábban, igen sok keresztény fiatal kereste fel ezt a helyet.
2003-ban a szövetségesek úgynevezett győzelme Szaddám Huszein rezsimje felett – mint a pátriárka fogalmazott – káoszt idézett elő az országban. A korábban mintegy másfél milliós ősi keresztény közösségekből jó ha egy-két százezren maradtak napjainkra. S fel kell tennünk a kérdést – folytatta a főpap –, ennyi idő elteltével miért uralkodnak még mindig anarchikus viszonyok Irakban? A kérdés persze költői, mert a Szaddám-rendszer megdöntése tette lehetővé az Iszlám Állam megszületését, amely az ősi iszlám jogra hivatkozik, s politikáját a vallási gyökerektől elszakadva agresszív nyugatellenesség jellemzi.
2014 júniusában az ISIS megtámadta Moszult, Irak második legnagyobb városát, ahol jelentős keresztény kisebbség élt. (A Moszul visszafoglalása érdekében indított hadművelet napjainkban is folyik, s a helyi katonai vezetők szerint még hosszú ideig eltarthat.) Két és fél évvel ezelőtt az Iszlám Állam térhódítása nagy csapást jelentett a kisebbségekre nézve. Moszulban és környékén ezer évre visszatekintve békességben éltek egymás mellett a különböző vallási és etnikai csoportok. Az ISIS uralomra jutásával bezárták a keresztényeknek valamennyi templomát és kolostorát – mintegy negyvenet –, majd meggyalázták, kirabolták és felgyújtották. Sok ezer keresztény – jazid és más vallási kisebbséghez tartozó – család zsúfolódik össze a menekülttáborokban évek óta, az élet és a halál mezsgyéjén, a puszta túlélésben reménykedve.
A pátriárka többször visszatért arra a megállapításra: bármennyire tragikus is kimondani, a nyugati világ nem hozott békét a 2003-ban kezdődött szövetséges támadás óta. Ezzel összefüggésben azt is látni kell, az úgynevezett arab tavasz megítélése egészen más a Közel-Keleten, mint ahogyan azt a nyugati sajtó beállítja. Szó sincs arról, mintha ezzel hozzásegítették volna az ottani népeket, népcsoportokat a demokráciához – amely egyébként is a Nyugat által elképzelt demokráciát jelenti, és nem vesz tudomást a helyi sajátosságokról.
Az iraki keresztények hatvan százaléka hagyta el a harcok során Irakot, s menekült vagy a környező államokba – Szaud-Arábia és az Öböl-menti többi gazdag állam nem fogad be menekülteket –, vagy indult el Európába, az Egyesült Államokba és Ausztráliába.
Szíriában polgárháború kezdődött a Bassár el-Aszad kormányzat ellen, amelybe az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és más nyugati országok, valamint Oroszország is beavatkozott, különböző fegyveres csoportokat támogatva az egyébként is bonyolult katonai és politikai helyzetben. A pátriárka egy amerikai újságírót idézett, aki 2012 februárjában így fogalmazott: tudatában vannak-e a nyugatiak annak, mi történik valójában Szíriában? A külföldi – nyugati beavatkozás – igen nagy rosszat tett Szíriának, ezt az Egyházak Világtanácsa is megfogalmazta.
A pátriárka kijelentette: néhány nyugati politikus azzal vádolta az Aszad-kormányzatot és a keresztény vezetőket, hogy ők a felelősek mindazért, ami Szíriában folyik – „közben behunyták szemüket a valóság előtt. Tévedés, ha a nyugati demokrácia térségbe irányuló exportjáról beszélnek."
A szíriai egyházfők figyelmeztették a Nyugatot a helyzet összetett voltára, ugyanakkor bizonyos nyugati körök vallási rasszizmussal vádolták őket. Tény, hogy 120 keresztény – katolikus – templomot romboltak le Szíriában, „de a nyugatiakat nem érdekelte ez". Az úgynevezett mérsékelt lázadók, majd az ISIS azonban nem kímélte a mecseteket sem. A katolikus keresztények egyébként Szíria lakosságának egy százalékát teszik ki.
Szíriában – mint a hírekből tudjuk – véres, hosszan tartó harc folyik Aleppo városáért, a nyugati média azonban – hangsúlyozta a pátriárka – nem tálalja pártatlanul a híreket.
Azt sugallják, ha sikerül megbuktatni az Aszad-rendszert, minden jóra fordul. S a keresztény vezetőket azzal vádolják, hogy Aszad pártjára álltak. „Nem álltam Aszad pártjára, az iraki nép oldalára álltam" – hangsúlyozta a pátriárka, s feltette a kérdést: vajon valóban a demokrácia bevezetésének vágya vezetett-e a Nyugatot az úgynevezett arab diktatúrák megdöntésekor? Hiszen a világ számos pontján uralkodnak hasonló vagy még erőszakosabb diktátorok, akiknek működését ugyanakkor elnézi a Nyugat. Tehát más szempontok vezették a szövetségesek beavatkozását.
III. József Ignác kijelentette: „A Nyugatnak be kell fejeznie a kormányellenes lázadók pénzügyi és katonai támogatását." Egyben reményét fejezte ki, hogy „keresztény testvéreink jóindulattal fordulnak felénk Európában, az Egyesült Államokban és Oroszországban egyaránt, és ennek szellemében nyújtanak segítséget nekünk".