A Modern magyar irodalom 2. elnevezésű tantárgy a késő modernitás második szakaszáról, az 1920-as és az 1930-as évtizedben költői-írói tevékenységüket elkezdő szerzőkről, az őket közlő folyóiratokról, mozgalmaikról, kapcsolataikról kíván előzetes  információkat adni. A tárgyalandó korszak sok szempontból különleges. Ebben a periódusban a magyar irodalom már nem egyetlen állam határain belül formálódik. Az „utódállamok”-ba került alkotók közös és egyéni identitásukat akarták mindenekelőtt meghatározni, ugyanakkor nyilvánvalóan legjobb szerzőikben (Tamási Áronban, Dsida Jenőben, Kuncz Aladárban) azonnal az egyetemes magyar irodalom kánonjába kerültek be. Megnőtt a regionálisan szerveződő magyar irodalmi társaságok és folyóiratok szerepe, ezzel együtt néhány kezdeményező esztétikai önértékén túli szerephez is jutott. Az irodalmi életben való eligazodást nehezítették a mindenhol fellelhető politikai-történelmi szempontok és vélekedések, a „népies-urbánus” ellentét, ennek az „ellentét”-nek az irodalomra való kiterjesztése. Különlegessé teszi ennek a stúdiumnak a helyzetét az elvégezhetőség szempontjának érvényesülése. A késő modernitás korába beletartozik Pilinszky, Örkény, Ottlik, Mándy, Mészöly  is. Mivel a posztmodern magyar irodalom közvetlen elődeinek tekinti őket a mai közmegegyezés, ezért  utánuk következő korszak anyagában kerültek be.

A korszak költői paradigmáit József Attila „tömény vers”-e, Szabó Lőrinc „dialogikus versbeszéd”-e, Radnóti klasszicizló szövegformája, Dsida és Weöres klasszicizálódó-relativizálódó szövegformálása és nyelvszemlélete határozza meg. A korszak kevésbé jelentős költői, például Berda József, Tamkó Sirató Károly és mások, Kassák köréhez kapcsolódtak, a világlíra experimentális vonulatával párhuzamosan alkottak. A prózaírók közül Márai a biográfia és a fikció határterületén a személyiség érvényre juttatását   foglalja történetbe,  Németh László a szereplői én-elbeszélés és az emlékező tudat megnyilatkozását, Tamási Áron a fikciót, az imaginációt és az átlényegített tapasztalást ötvözi. A jelentős szerzők közül mind a regényben, mind a drámai műnemben szövegek halmazát ajánljuk fel egyéni döntés szerinti olvasásra, megindokolva, melyik alkotás milyen meggondolásból került a javasolt művek közé.

A 2–5 legfontosabb kötelező,

illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN)

Kötelező olvasmányok:

Változó művészetfogalom. Kortárs frankofon művészetelmélet, vál. és szerk. HÁZA Nikoletta, Bp., Kijárat Kiadó, 2001. ISBN 963 9163 59 X

KULCSÁR SZABÓ Ernő, Irodalom és hermeneutika, Bp., Akadémiai Kiadó, 2000, ISBN 963 05 77550

A Nyugat párbeszédei. A magyar irodalmi modernizáció kérdései, szerk. FINTA Gábor, HORVÁTH Zsuzsa, SIPOS Lajos, SZÉNÁSI Zoltán, Bp., Argumentum Kiadó, 2011. ISBN 978 ö63 446 6134

A magyar irodalom történetei, III, főszerk. SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Bp., Gondolat Kiadó,  2007.

Eszmélet, szerk FŰZFA Balázs, Valse triste, szerk FŰZFA Balázs, Szombathely, Savaria University Press, 2012. ISBN 978 615 5251 16 0; 2013.  ISBN 978 615 5251 20 7