Tantárgy adatlapja
A tantárgy céljának rövid ismertetése:
A kurzus megismerteti a hallgatókat a rádiós stúdiómunka alapjaival. Először megismerkednek a hallgatók a stúdió technikai felépítésével, műsörkészítő eszközeivel. Ezt követően a felvételkészítés részleteit, technikáját elemezzük. Cél, hogy a résztvevő rendelkezzen azokkal a készségekkel, amelyek a mai kor kívánalmainak megfelelő minőségű hangfelvétel készítésére teszik alkalmassá úgy a stúdióban, broadcast eszközökkel, mint terepen, mobil felvevőkkel, riporteri eszközökkel. A gyakorlat helyszíne a Pázmány Rádió stúdiója, ahol elemzésre és lejátszásra kerülnek a hallgatók által elkészített felvételek. A kurzus tárgya még azoknak a produkciós szoftvereknek az ismertetése és bemutatása is, amelyekkel a montírozást, összetett hanganyagok gyártását, készítését végzik a hallgatók. Tárgya a kurzusnak a zene és szöveg egymáshoz való viszonya különböző műsortípusok esetén, a mai stúdió technikai lehetőségei és korlátai, a riporteri, szerkesztői, műsorvezetői munka technikai kellékei. Ezt követően a hallgató betekintést nyer a műsorkészítés alapjaiba. A rádiós piac teljes spektrumából vett példák, műsorszámok vizsgálatán keresztül megismeri az egyes közszolgálati és a kereskedelmi műsortípusok közti alapvető különbségeket. Fontos, hogy az elemzett példákon keresztül megismerje a hallgató a modern rádiózás területén, a műsorgyártás során végzett gyakorlati feladatokat, a szerkesztés alapvető tudnivalóit, ill. azt, hogy hogyan tud egy műsorszám megfelelni a célközönség feltételezett igényeinek. A kurzus rávilágít a rádió három legfontosabb alapfunkciójára (tájékoztatás, kultúra- és értékközvetítés, szórakoztatás), ill. arra, hogy ezek hogyan és milyen arányban érvényesülnek a műsorszerkesztés terén. Az elemzés kitér a rádiózás sajátos tartalmi és műfaji elemeire, működésének hátterére. Bemutatja a rádióműsor legfontosabb jellemvonásait: a zenei szerkesztést, a prózai elemek sajátosságait, a hírek szerkesztésének módját, a személyiség szerepét. A meghallgatott műsorokból egy-egy bejátszást kiválasztunk, és azt részletesen elemezzük, hang, zene, tartalom, szöveg kapcsolata, stb. alapján. A képzés megismerteti és elsajátíttatja a hallgatókkal az elemzési módszereket. Az elemzések során választ keresünk a rádió, a valóság és befogadó viszonyára. A különböző elemzési módszerek és technikák segítségével analizáljuk a művek befogadásának élményét. Célunk a tudatos rádióhallgatás objektív és szubjektív feltételeinek gyakorlati alkalmazása.
Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:
A kurzus bemutatja a rádiós műsorok és műsorszerkezetek alapfogalmait és elméleti kereteit. A hallgatók megismerik a rádiós műfajokat, programlogikát és adásfelépítést. A tantárgy tárgyalja a műsoridő, tematikus blokkok és szerkesztői döntések elméleti hátterét. Bemutatja a közönségfigyelés, hallgatói igények és a programtervezés összefüggéseit. Külön figyelmet fordít a kreatív szerkesztés, zenei és beszédtartalom arányának elméleti szabályaira. A hallgatók elsajátítják a rádiós stúdiómunka, műsorszerkesztés és programlogika alapfogalmait és terminológiáját.
Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:
A kurzus során a hallgatók rádiós műsorokat terveznek, szerkesztenek és rögzítenek stúdióban. Gyakorlati feladatokon keresztül vizsgálják a műsoridő-beosztás, blokkstruktúra és zenei-szöveges tartalom arányának működését. A hallgatók megtanulják a hallgatói igények és célcsoport figyelembevételét a műsorszerkesztés során. A tantárgy fejleszti a kreatív gondolkodást, technikai és szerkesztői készségeket. A hallgatók egyéni és csoportos projekteken dolgoznak, készítve rövid és hosszú műsorblokkokat, tematikus adásokat. A kurzus elősegíti az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását rádiós műsorok és műsorszerkezetek tervezésében.
A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
BROOKS, B. S., & PINSON, J. L. (2022). THE ART OF EDITING: IN THE AGE OF CONVERGENCE. ROUTLEDGE.
GELLER, Valerie, A sikeres rádió, Törökbálint, T.Bálint Kiadó, 2010. p. 61-119., 161-233. ISBN 978-963-06-9672-2
KISHONTI István, Hangtechnikai Alapismeretek I., Budapest, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, 2009. p. 11-64., ISBN 978-963-264-069-3
PÉTERFI Ferenc, HUSZERL József, Egy kisközösségi rádió alapvető technikai felszerelése, In: Szabadon. A szabad közösségi rádiózásról, Budapest, Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete, 2009. p. 51-64., ISBN 963-037-468-3
RADETZKY András, A helyi rádió, Budapest, Gondolat, 2011. pp. 152-197., 243-281. ISBN 978-963-693-329-6
A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):
ANDOK Mónika, A hírek története, Budapest, L'Harmattan, 2013. p. 69-129., ISBN 978-963-236-625-8
BALÁZS Géza, Médiaműfajok, Budapest, Magyar Rádió, 1999. p. 33-55., ISBN 363-463-253-X
Bernáth László (szerk.), Bevezetés a műfajismeretbe, Budapest, Dialóg Campus, 2008. p. 52-57. ISBN 978-963-7296-550
FISCHER, Walter, A digitális műsorszórás alapjai, Budapest, AKTI, 2005. p. 105-110. ISBN 963-216-857-7
MAST, Claudia, Az újságírás ábécéje, Budapest, Grenger-Delacroix, p. 149-232., 267-304., ISBN 963-85811-9-0
SALAMON István (szerk.), Rádiótörténeti szöveggyűjtemény, Budapest, Magyar Rádió, 1999. p. 71-75., 145-148.
Szirmai Éva, A sajtóműfajok elmélete, Szeged, SZTE, 2007. pp. 35-50., 69-81., ISBN 963-7356-04-5
Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:
A kurzus hozzájárul a hallgatók kreatív, szerkesztői és technikai kompetenciáinak fejlesztéséhez rádiós környezetben. Erősíti a problémamegoldó, döntéshozó és kommunikációs készségeket műsorszerkesztési helyzetekben. Fejleszti a hallgatók hallgatóorientált gondolkodását, a műsorstruktúra és időbeosztás kezelését. Támogatja a csapatmunkát, prezentációs és projektmenedzsment-készségeket stúdióprojektek során. Javítja a hallgatók képességét a kritikai értékelésre és szakmai érvelésre rádiós kontextusban. Hozzájárul a rádiós műsorszerkesztés és stúdiómunka gyakorlati kompetenciáinak hosszú távú fejlődéséhez.