Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Természetjog
Tárgy kódja: JOJB304XB0
Óraszám: N: 2/0/0, L: 3/0/0
Kreditérték: 2
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Évközi jegy
Felelős kar: JÁK
Felelős szervezeti egység: JÁK Jogbölcseleti Tanszék
Tárgyfelelős oktató: Dr. Frivaldszky János
Tárgyleírás:

A tantárgy tartalma:

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megfogalmazása korszakában az emberi jogok jogilag kötelező erejűként való felismerése történelmi-erkölcsi tudatosodási folyamat eredménye volt, ami egyfajta „természetes hajlam szerinti megismerés” alapján ment végbe. Az emberi jogok érvényességi alapjában, magában az emberi természet mibenlétében azonban a felek nem tudtak megállapodni. Nem is volt erre szükség, hiszen gyakorlati konszenzus mutatkozott a védendő alapvető emberi jogok tekintetében. Ily módon azonban egy emberi természet kifejezett megfogalmazása híján az emberi jogok nem minősültek teoretikus értelemben „természetjogi”-aknak. Ezen kényszerű helyzet, az tehát, hogy a „veleszületett” jogokat nem lehetetett természetjogiasságukban megalapozni, vezetett oda, hogy a kinyilvánított emberi jogokkal és intézményekkel, azok eredeti értelmével szemben futó politikai igények fogalmazódnak immáron meg, mint korunk „új jogai”. A kurzus azt kívánja bizonyítani, hogy ezen törekvésekkel, igénybejelentésekkel, így például az „abortuszhoz való jog”-gal vagy a homoszexuális párok házasságkötéshez való jogának követelésével szemben csak az emberi természeti lényegből logikai szükségszerűséggel fakadó jogok és intézmények megfogalmazásával lehet hatékonyan érvelni.  Ezen kívül tárgyalja még a kurzus a jogi, az igazságossági és a politikai viszony jellemzőit, a klasszikus jogi érvelést, a természetjogot, mint gyakorlati filozófiát, valamint a házasság és az emberi méltóság természetjogi tartalmát, annak lényegi elemeit. 

A tantárgy kontaktóráin félévente legalább 2x45 perc időtartamban a tantárgyhoz kapcsolódón katolikus keresztény értékrend, illetve tanítás oktatására kerül sor.

 

Tananyag:

Frivaldszky János: Természetjog és emberi jogok. Budapest: PPKE JÁK, 2010

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

igazságügyi igazgatási JANJ-II alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 6 félév JÁK
igazságügyi igazgatási JALJ-II alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév JÁK
jogász JOLJ-JOG osztatlan képzés Levelező magyar 10 félév JÁK
jogász JONJ-JOG osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév JÁK
közszolgálati JALG-KSZ alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév JÁK
nemzetközi igazgatási JALJ-NI alapképzés (BA/BSc/BProf) Levelező magyar 6 félév JÁK
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe