„Légy jelen!” a Közös Téren is – KATTÁRS-programok a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében

2024.09.28.

Hely, idő és alkalom a találkozásra, egymás munkájának megismerésére, kapcsolatépítésre – ezt szolgálja a KATTÁRS hagyományos Közös Tér programja. Szeptember 28-án Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében és dísztermében egész nap zajlanak az eső ellenére is a programok. Színpadon néptánc, koncert, színjátszók, kórus, a kertben sátrak, az épületben Rázós kérdések címmel fórumok. Az eseményen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is képviseltette magát kitelepülésével, valamint színpadi előadással.

Visszatért legelső helyszínére Budapesten a KATTÁRS: 2013-ban is itt, a Múzeumkertben találkoztak az egyházi közösségek, intézmények, szervezetek képviselői és a közönség. Akkor napsütés segítette a rendezvényt, most eső nehezíti. A Nemzeti Múzeum bejárata előtt állították fel a színpadot, a lépcső szolgálna nézőtérül, ha nem esne az eső. Az épületet 37 sátor veszi körbe; bemutatkoznak az Egyház társadalmi tanítását gyakorlatba átültető szervezetek, mozgalmak, intézmények.

Családi napként szervezték meg a Közös Tér programot. A résztvevők többek között tizenkét állomásos kalandtúrát járhatnak végig, menetlevélben gyűjthetik egy-egy elvégzett feladat után a pecséteket, a sátrakban játékkal, kézműves-foglalkozással várják a gyerekeket.

A teljes cikk ezen a linken olvasható.

magyarkurir.hu – 2024. szeptember 28., szombat | 13:54

Események

16.
2025. jan.
JAK
Nyílt nap
E1 előadó
24.
2025. jan.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. január
07.
2025. febr.
ITK
BSc Nyílt nap 2025. február
További események
Széchenyi 2020 - Magyarország Kormánya - Európai Unió, Európai Regionális Fejlesztési Alap - Befektetés a Jövőbe