A 2019-2020-as akadémiai évben alakult meg az egyetemen a Minőségbiztosítási és Jogi Osztály. Ennek szakmai irányítását Birher Nándor rektori főtanácsadó végzi. Őt kérdeztük az itt folyó munkáról.

A minőségbiztosítás napjainkban gyakran használt kifejezés a gazdasági életben.

A minőség fogalma többféleképpen értelmezhető. Annak idején, teológiai és jogi tanulmányaimat követően Veres Gábor professzor úrnál folytattam minőségügyi tanulmányaimat. Az ő értelmezése szerint a minőség nem valamely terméknek, valamilyen végeredménynek, hanem egy adott folyamatnak a minősítése, amelynek során többletértéket állítunk elő.

Mire terjed ki a minőség, a minőségbiztosítás a felsőoktatásban, az egyetemek életében?

Az egyetemen is folyamatvizsgálatot kell végezni, azaz megvizsgálni, hogy az egyetem a tevékenységei során milyen értéket állít elő. Ebben az értelemben a képzésben nem az a minőség elsődleges kritériuma például, hogy a hallgató jól érzi-e magát az órán; vagy sikerült-e az oktatónak megnyernie a hallgató tetszését. A minőség szintjét az jelzi, hogy a tanulmányok elvégzése után a hallgató el tud-e úgy helyezkedni a munkaerőpiacon, hogy elégedett legyen vele a munkáltatója. Tágabb értelemben: hasznára van-e a magyar társadalomnak és a katolikus egyháznak az, hogy egyetemünkön tanulnak a diákok?

A minőség tehát értékteremtési folyamatként fogható fel.

Ezért találtam rokonszenvesnek, hogy Rektor atya küldetésnyilatkozatában és a minőségpolitikában éppen ezt fogalmazta meg. Képesnek kell lennünk a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) a magyar társadalom és a katolicizmus számára – ahogy fogalmazott – értéket előállítani.
Mivel egyrészt értékről, másrészt folyamatról van szó, egy másik, talán nem szokványos megközelítést is szeretnék említeni ezzel kapcsolatban: a folyamatszabályozás nem egyszerűen az ISO rendszernek (minőségirányítási rendszerek követelményeit tartalmazó nemzetközi szabvány) vagy egy másik, felsőoktatásra fókuszáló rendszernek, az ESG-nek a mechanikus alkalmazása, hanem a szabályozás összes területére ki kell terjednie, többek között a jogi szabályozásra is. Ezért – tudomásom szerint az országban egyedülállóként – a PPKE-n a jogi és a minőségbiztosítási területet egy osztályba vonták össze. Ide tartoznak a különböző belső szabályzatok és a belső irányítás egyes területei is. Hiszen mindegyiknek az a célja, hogy minél zökkenőmentesebben jussunk a folyamatos, magas színvonalú minőség előállításához.

Milyen módon mérhető a minőség a tanulmányok során, hogyan terjeszthető ki a minőségbiztosítás folyamata az oktatói karra és a hallgatókra egyaránt?

Ahogy utaltam rá, nem elég, hogy megnézzük, a hallgató elégedett-e az órán. Ez egyik fontos eleme a rendszernek. A folyamatban a legnagyobb problémát az jelenti, hogyan tudjuk az egyes elemeket objektíven mérni. Milyen kérdéseket kell feltennünk ahhoz, hogy „lássuk a minőséget”. Másként kell kérdeznünk akkor, ha például száz fő vesz részt a képzésben, vagy csak ketten járnak egy doktori iskolába. A minőségbiztosítás feladata, hogy az ehhez szükséges eszközöket minél körültekintőbben kidolgozza.

A képzési program vizsgálata is fontos.

Lehet, hogy egy előadás önmagában igen sikeres, de előfordulhat, hogy az adott képzési területhez alig vagy egyáltalán nincs köze. Az ilyen jelenségeket ki kell szűrnünk. Ha ugyanis azt a tudást, amelyet a tanár az órán átad, a hallgató később nem tudja hasznosítani az életben, a munkaerőpiacon, akkor annak nincs sok értelme.

Csakhogy a hasznosítható tudás konkrét tartalmát igen nehéz körülhatárolni.

Ezért kell a folyamat elemzésébe a hallgatókat és a munkaerőpiacot bevonni, hogy olyan tudást adjunk át, amely a lehető leghatékonyabban használható a későbbiekben. Arra törekszünk, hogy a tanárok objektív és szubjektív kritériumok szerint is a lehető legmagasabb szintű oktatói teljesítményt nyújtsák.

Melyek ezek a kritériumok?

A tanárok megfelelő végzettséggel rendelkezzenek, folyamatosan legyen megfelelő mennyiségű és minőségű kutatásuk, idézze őket a szakmai közönség, a másik oldalon pedig képesek legyenek úgy oktatni, hogy az találkozzon a hallgatók elvárásaival. Még egy értéket szeretnék hozzátenni: az oktatók egyúttal neveljenek is, mert a személyiség fejlődéséhez, ahhoz, hogy milyen állampolgár válik az itt végzett hallgatóból, ez is hozzátartozik.

Az egyetemi oktatásban egyesek talán fölöslegesnek tartják ez utóbbit, mert úgy gondolják, a közvetlen nevelés véget ér a középfokú oktatásban, itt már felnőtt személyiségek jelennek meg.

Minden egyetemen működnek mintaképül szolgáló professzorok. A mintaadás a nevelés egyik legszebb formája, s ez ma sem nélkülözhető.

Hogyan ítélhető meg ebből a szempontból a PPKE?

A Pázmány mindig is erős volt ebben a tekintetben. Nem véletlen, hogy az aktuális statisztikák alapján az ország negyedik legjobb egyetemeként jegyzik.

Az említett kritériumok segítségével hogyan lehet mérni a tanári kar teljesítményét?

Elfogadott módszerei vannak ennek. Elég, ha a felsőoktatásról szóló jogszabályra gondolunk, amely előírja, milyen végzettséggel kell rendelkezni a különböző beosztásokban, meghatározza, melyik pozíció betöltése kíván PhD fokozatot, hogyan juthat el valaki az egyetemi tanári kinevezésig. A docensi kinevezést viszont már belső szabályozás dönti el.
Egyéb mérési kritériumok is ismertek. Az MTMT-nek nevezett nyilvántartásba (Magyar Tudományos Művek Tára) töltik fel az oktatók publikációikat, illetve hivatkozásaikat. Számszerűsítve jelenik meg, ki milyen tudományos tevékenységet végez.
Szintén jogszabály írja elő az oktatói munka hallgatói véleményezését. A hallgatókat félévente megkérdezzük, hogyan vélekednek oktatóik teljesítményéről.
Vitatott egyébként, hogy ez a mérési módszer alkalmas-e arra, hogy valóban megmérjük az oktatók teljesítményét. Ha például százan vannak egy csoportban, de csak hárman töltik ki a kérdőívet, azzal az adattal nemigen tudunk mit kezdeni. De éppen a minőségbiztosítási csoport feladata, hogy amennyire lehet, megtisztítsa ezeket az eredményeket, és reprezentatív adatokként kezelhessük őket.

A hallgatói teljesítmény hagyományos módon vizsgáztatással mérhető.

Ugyanakkor folyamatosan ellenőrizzük, tanáraink valóban objektíven mérnek-e, amikor vizsgáztatnak? Az objektivitásra törekvés különleges módjainak számítanak a záróvizsgák, a szigorlatok, amikor több tanár vagy akár egy bizottság vizsgáztat és értékel.

A vizsgáztatás óhatatlanul szubjektív elemeket is tartalmaz, s ez például a „szigorú vizsgáztató” kifejezésben – a „rettegett vizsgáztatóról” ne is beszéljünk – jelenik meg.

A cél az lenne, hogy minél kevesebb szubjektív elem kapcsolódjék a vizsgához, vagy ha előfordulnak is ilyenek, azok egyenlő eséllyel jelenjenek meg mindenkinél, nehogy valaki a tudásától független események miatt kapjon jobb vagy rosszabb érdemjegyet. Ugyanakkor a hallgatók is véleményezhetik az oktatókat, részben a már említett módon, részben a hallgatói érdekképviseleten keresztül. Ha előfordulnának kirívó esetek – eddig nem érkezett erre vonatkozóan jelzés –, akkor mindenképpen minőségbiztosítási feladat lenne a helyzet feltárása.
A minőségbiztosítás rendszeréhez tartozik, hogy az oktató nincs magára hagyva. Valamely tanszékhez, intézethez tartozik, s a vezető felelőssége, hogyan járnak el az oda tartozó tanárok. A tanszékek, intézetek kari keretben működnek, ahol a dékán felelőssége, hogy megfelelő minőség érvényesüljön.

A minőségbiztosítási követelményrendszer az ország valamennyi felsőoktatási intézményére egységesen érvényes.

Nemcsak hazai, hanem nemzetközi követelményrendszert rögzít az ESG 2015. Az ESG fókuszában a tanulás-tanítás áll, a kutatás csak érintőlegesen szerepel, míg a társadalmi funkció közelebbről nem tárgya az ESG-nek. Az ESG négy fő alapelve a következő: tevékenységük minőségéért és minőségbiztosításáért elsősorban maguk a felsőoktatási intézmények felelősek; a minőségbiztosítás figyelembe veszi a felsőoktatási rendszerek, intézmények, a képzési programok és a hallgatók sokszínűségét; a minőségbiztosítás támogatja a minőségkultúra fejlődését; a minőségbiztosítás figyelembe veszi a hallgatók, a többi érintett és a társadalom igényeit és elvárásait.
Magyarországon a felsőoktatás vonatkozásában az akkreditációs testület a Magyar Akkreditációs Bizottság. Ők ellenőrzik azt, hogy valóban a minőségbiztosítási szabályozásnak megfelelően működnek-e az egyetemek, köztük a PPKE.

Lehet-e ebben a minősítési rendszerben véleményt formálni arról, hol áll most a PPKE?

A minőségbiztosítási rendszer érvényesítése nem jelent egyetemi rangsort, hanem arról nyújt képet, hogy belső folyamataink rögzítettek és szabályozottak-e? Végiggondoljuk-e a tevékenységi folyamatot, és milyen módon törekszünk annak jobbítására?
Léteznek a minőségbiztosítástól független egyetemi rangsorok. Annak adatai is fontosak számunkra, ezek szerint is – mint említettem – előkelő helyet foglal el a PPKE a hazai felsőoktatásban, s a külkapcsolatait tekintve is megbecsültnek számít a nemzetközi egyetemi életben.

Az egyetem Hittudományi Kara (HTK) egyedülálló Magyarországon. Ennek a Karnak az esetében hogyan működik a minőségbiztosítás?

A szent tudományokkal foglalkozó HTK-nak különleges a felelőssége, annál is inkább, mivel több magyarországi hittudományi főiskola a HTK-hoz afiliálódott. A minőségi elvárásokat a HTK-nak kell megfogalmaznia. Ehhez alapvető fontosságú, hogy saját maga tisztában legyen az önmagára vonatkozó minőségirányítási kritériumokkal. Különleges küldetését mindmáig példaszerűen igyekszik megvalósítani, más kérdés, hogy ma ezt modern menedzsment terminológiával írjuk le.

A Minőségbiztosítási és Jogi Osztály az idei akadémiai évvel jött létre.

Az egyházi felsőoktatásban egyedülálló, hogy ekkora erőforrással működik a szabályozási terület. Hatan dolgozunk ezen az osztályon, négyen jogi képzettséggel rendelkezünk, hárman minőségbiztosítási szakemberek is. Egy szociológus kolléga adatelemzésekkel foglalkozik.
Az osztály kifejezetten mutatja az egyetem vezetőjének a minőség iránti elkötelezettségét. Fontosnak tartom, ezért ismételten említem, hogy Rektor atya nemcsak minőségpolitikát hozott létre, hanem székfoglalójában részletesen kifejtette, hogyan kell egy jó, magyar és katolikus egyetemnek működnie.

Készítette: PPKE Kommunikáció/E.I.
Fotó: PPKE