Város, netán császári villa?

Beszélgetés Bertók Gábor régésszel a Tolna megyei ásatásokról

A múltat végképp eltörölni – sugallja gyakran korunk szelleme, ám nem egy gondolkodó figyelmeztet arra: jelenbeli életünket számos vonatkozásban a múltból érthetjük meg. Ez jutott eszembe, amikor Bertók Gáborral, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara régészeti tanszékének adjunktusával találkoztam, akivel egy folyamatban lévő, az egyetem hallgatóival közösen végzett ásatás részleteiről beszélgettünk. Bertók Gábor római koros régész a tanszék mellett működő térinformatikai laboratóriumban is dolgozik.
A Dombóvártól tizenöt kilométerre északra folytatott ásatásokat – a feltételezett Iovia feltárását – az egyetem belső pályázatának segítségével végzik, a pécsi Janus Pannonius Múzeum korábbi EU-s projektjével együttműködve a légi felvételek elkészítésében.

A régész munkáját ma már másként kell elképzelnünk, mint korábban. Ezen a területen is megjelentek az új technikai megoldások.

Munkánkhoz ma már hozzátartozik az úgynevezett roncsolásmentes régészeti módszerekkel való kutatás, illetve a tájrégészet. Ez utóbbi újabb iránynak számít. A múltat nemcsak egyes lelőhelyek, települések, temetők segítségével igyekszünk föltárni, amelyekkel hagyományosan foglalkozik a régészet, hanem a régészeti táj különböző elemeivel – utak, telekhatárok, stb. – együtt, amelyek ugyanúgy részét alkották az egykori emberi tevékenységnek. Összefüggésrendszerben igyekszünk kezelni a múlt emlékeit.
Ami pedig az újabb technológiát jelenti. A tanszéki feladatok mellett vezetőként részt veszek a régészeti térinformatikai laboratórium munkájában is, amely háttértámogatást nyújt a tanszék régészeti tevékenységéhez. A térinformatika a térképészetnek és az adatkezelésnek a „hibridje".
A régészet általában helyhez kötött adatokkal dolgozik, a dokumentációs munka alapvető része az alaprajzok, térképek készítése. Ugyanakkor a leletek mellett sokszor különböző régészeti jelenségek térbeli viszonyainak vizsgálata is hozzájárul az értelmezésükhöz. Ehhez szükséges a technikai háttér, a megfelelő szoftverek, amelyek tárolják és kezelik az adatokat, s kérdéseket is fel tudunk tenni. Manapság a régészeti adatfeldolgozás és dokumentációkészítés alapvetően elektronikus úton történik.
A laboratórium ezen túlmenően – újabb kutatási irányként – roncsolásmentes módszerekkel (mint pl. geofizikai mérések, légi felvételek készítése, feldolgozása) részt vesz lelőhelyek felderítésében és előzetes kutatásában olyannyira, hogy a labor nevének megváltoztatásán is gondolkodunk emiatt.

Beszéljünk most a Tolna megyei ásatásról, ahol egy római kori település feltárását végzik. Mikor éltek itt emberek?

Egy olyan római kori településről van szó, amely ismert volt már az 1890-es évek óta a régészek előtt, de nemigen foglalkoztak vele. Tanszékünk oktatója, Tóth Endre végzett kutatásokat a közelében a hetvenes évek végén, a nyolcvanas években Soproni Sándorral együtt. Egy késő római kori katonai erődöt és települést tártak fel, amely a mi lelőhelyünktől mintegy hét kilométerre fekszik, de ennek során itt is végeztek terepbejárást.

Lehet, hogy a település élete összefügg a táborral?

Valószínűleg nincs olyan kapcsolat a kettő között, mint ahogyan Aquincum esetében látjuk, ahol egy időben létezett a polgári város és a katonai tábor. Jó másfél évtizede írtam egy cikket erről a lelőhelyről. Akkor úgy látszott, miután ez a település elveszíttette a jelentőségét – részben vagy egészen elnéptelenedett –, épülhetett meg az erőd. Mára a feltárások következtében kissé összetettebb kép bontakozott ki. Több jel mutat arra, hogy lelőhelyünkön már a római korban bontási munkálatokat végeztek, s az itteni köveket használták fel az erődítmény építésénél.

Az ásatások 2016 tavasszal kezdődtek. Milyen tudományos hipotézissel fogtak neki a munkának?

Feltételezésünk szerint városi jellegű település lehetett Iovia. Első alkalommal 2013-ban végeztünk terepmunkát a hallgatókkal. Ekkor a felszínen gyűjtöttünk leleteket, s geofizikai módszerekkel kutattunk. Korábban légi felvételek alapján azt feltételeztem, valamiféle város nyomai fedezhetők föl. Erre utaltak az oszlopsoros utcák, kapuk, kerítőfalak, hatalmas méretű épületcsoportok és a kettős központi tér.
A mérések után azonban úgy tűnik, a lelőhelyen belül ott, ahol háztömbökre, utcákra számítanánk a római kori párhuzamok alapján, nagy üres területek vannak. Az oszlopsoros utcától délre nem tudunk kimutatni olyan nyomokat, amelyek városi településre utalnának. Még mindig elképzelhető persze, hogy rábukkanunk ennek nyomaira, de a műszerek nem mutatták ki.

Vagy pedig valamilyen ok miatt abbamaradt a város építése...

Ez egy másik lehetőség. A látszó épületek lehetnek egy terv szerint elkezdett építkezés nyomai, amely aztán félbemaradt.

Mikor alapíthatták a települést?

A légi felvételeken látható építési maradványok alatt még két építési rétegre találtunk abban a két szelvényben, amelyet megástunk. A légi felvételek csak a legkésőbbi építési korszakot mutatják.
A kezdetek a második-harmadik századra tehetők. Több tényező alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy azok az épületek, amelyek a légi felvételeken látszanak, a harmadik század vége felé, a negyedik század elején jöhettek létre.
Beleástunk egy kisebb helyiségbe, amelynek agyagos padlójában a 330-340-es években vert érmét találtunk. Az a padló tehát nem lehet ennél régebbi. Ugyanakkor alatta előkerült egy másik padlóréteg. Ez egészen különböző technikával, habarcsos felülettel készült, s régebbi, mint a későbbi falak.

Meddig jutottak el a tavaszi, majd augusztus-szeptemberi föltárással?

Két szelvényben ástunk. A mintegy hatszázszor hatszáz méteres terület kettős központi terét épületek vették körül. A tér nyugati végén indult egy oszlopsoros utca, egészen a település határán elhelyezkedett kapuig. A tér végén lévő kijáratot ástuk meg.
A másik szelvényt a keletebbre lévő tér délnyugati sarkában nyitottuk meg. Beleástunk a térbe, a teret körbe vevő oszlopsoros folyosóba – a portikuszba –, azon túlmenően a mögötte lévő helyiségekbe is eljutottunk.
A két szelvényben különböző kép tárult elénk. A nyugati kijáratnál a római kori rétegek elpusztultak, csupán tízcentis törmelékréteg maradt. Viszont megtaláltuk az oszlopok alapozását. Itt érmék és szögek kerültek elő a téglatörmelékben. Valószínűleg az összedőlt kapu tetőszerkezetének omladékát találtuk meg. Elképzelhető, hogy ezt a részt már maguk a rómaiak bontották el, illetve alakítottak át.
A másik szelvényben éppen hogy eljutottunk a római korig, ugyanis a területen középkori falu is létezett, s annak temetőjét sikerült megtalálnunk. Ez sem a légi felvételeken, sem a geofizikai mérésekből nem látszott. Kilencven csontváz került elő és még jó néhány osszárium, az egykori sírásók által kiásott csontokat tartalmazó gödör. Most ott tartunk, hogy a középkori temetőt feltártuk, s elértük a római kori réteget. Tavasszal folytatjuk majd a munkát.

Melyek a legérdekesebb eddigi leletek?

Azok a freskótöredékek, amelyeket még csak elkezdtünk kibontani. A keleti teret körbevevő fedett, oszlopsoros folyosó mennyezete valószínűleg fonott ágakból készített vakolt és festett álmennyezet volt. Az oldalfalat szintén vakolták és festették. Úgy tűnik, nem szándékos pusztítás következtében, hanem magától omlott össze ez az építmény. A tetőszerkezet beszakadt, a vakolatdarabok leestek a padlóra. Ott fekszenek a vakolattöredékek, amelyek több rétegben kerülhettek a földre. A tető beomlása után a befolyó esővíz hatására leválhatott a vakolat a falról is.

Mekkora freskófelületet sikerült megmenteni?

Három hétig dolgoztak restaurátoraink, ez idő alatt kétszer másfél négyzetméternyit területet tudtak feltárni. Ebben a számos apró töredék mellett több, egybefüggő darabot is találtak, a legnagyobb talán 10 – 15 négyzetdeciméteres.

Milyen ábrázolások láthatók?

Négyféle ábrázolás töredékei kerültek elő. A mennyezet geometrikus mintákból állt. Négyszögletes mezőkben körök, amelyekhez piros, sárga és fehér sávok kapcsolódtak, s ezek ismétlődnek.
Az oldalfal lábazati része fölött sorba rendezett pikkelymintákat találtunk. A bordó szín narancsba, majd fehérbe megy át, s vissza narancsba, végül bordóba. Egy másik darabon fehér háttérrel nagy levélminták bukkantak elő. Ez valószínűleg csatlakozik az ugyancsak előkerült szőlőlugas venyigékhez és szőlőfürtökhöz. Emberábrázolás ezen a részen nem került elő.

Mire lehet következtetni mindebből az egykori életre?

Azokon a helyeken, ahol folyamatosan éltek emberek, rengeteg kerámiatöredék kerül elő. A mi esetünkben alig valami. Kevés a mindennapi életre utaló jel a megnyitott szelvényekben.

Miért szűnhetett meg itt az élet?

Az eddigi ásatásokból közvetlenül még nem lehet következtetni erre. Pannoniáról elég kevés írásos emlék maradt fenn, s ezek egyike sem mondja el, mi történt ezen a helyen. A hely neve – feltételezhetően – Iovia. A 3. század végére keltezett, Itinerarium Antonini Augusti néven emlegetett római útjegyzékből ismerjük a Sopianaetól, a mai Pécstől Brigetióig, azaz Komárom-Szőnyig vezető utat. Ezen az egyik útállomást Ioviának nevezik, amely harminckét római mérföldre esik Sopianaetól. A római mérföld kb. ezernégyszáz méternek felel meg. A mi területünk éppen erre a pontra esik. Tóth Endréék is a távolságot figyelembe véve jutottak hasonló következtetésre a már említett heténypusztai erőddel kapcsolatban, ugyanakkor megállapításuk szerint a heténypusztai erőd a 4. század közepe táján épülhetett. Ebben az esetben viszont nem szerepelhet a korábbi útjegyzékben. Az viszont lehetséges megoldás erre az ellentmondásra, hogy mindkét település viselte a nevet, csak esetleg nem ugyanabban az időben. A másik írásos forrás, a Notitia Dignitatumként ismert, 4-5 század fordulójára keltezett birodalmi hivataljegyzék szintén említ Ioviát Valeria provinciában (a korábbi Pannonia északkeleti része) egy katonai egységet parancsnokával együtt, így talán nem túl merész feltételezés, hogy itt már az erődről lehet szó.

Mennyiben gazdagítja, esetleg módosítja a feltárás erről a korról való tudásunkat?

A korról nem módosítja, inkább a területről érdemes beszélni. A második – harmadik századot, a negyedik század elejét tekintve hatalmas üres területet találunk Pécs és a Balaton között, a mintegy száz kilométeres részen. Csak kicsiny, faluszerű településeket ismerünk a ritkán lakott vidéken. Régészeti ismereteink alapján másutt, pl. Aquincum vagy Pécs környékén, a Bakonyban sokkal sűrűbben építkeztek, számos villatelepülést és kisebb telepnyomot ismerünk. S ennek a viszonylag üres térnek a közepén előkerült egy jelentős méretű település, amelyben legalább száz-százötven évig folyt az élet.

Nyilván szakrális hely is lehetett a középületek és a lakóépületek mellett, ez utóbbiak nyomai egyelőre kétségesek.

Ez ügyben még hiányosak az ismereteink. Amit látunk a különböző módszerekkel: a nagy, központi épületek. Egyetlen objektumot ismerünk, amelyet talán templomnak tarthatunk. Konkrét lakóépületeket – mint említettem – nem tudtunk eddig azonosítani. Ez adta a gondolatot: ha nem városszerű településsel van dolgunk, akkor talán valamilyen monumentális ceremoniális célból jöhetett létre.

Mi lehetett ez?

Talán császári birtokközpont, császári villa... Ez persze föltételezés, a jövő tavasszal folytatódó terepmunka remélhetően közelebb visz a megismeréshez.