Egy amerikai felmérés nyomán itthon is vizsgálni kezdték a felnőttkori szenvedélybetegségek kialakulása és a negatív gyermekkori élmények közötti összefüggéseket. Az eredmények pedig egyértelműen azt mutatják, hogy a kettő relációban van egymással. A magyarországi kutatásba a Pázmány elsőként kapcsolódott be volt hallgatója, Gál Martina és a Pszichológia Intézet adjunktusa Dr. Matuszka Balázs által. Velük és a vizsgálatok vezetőjével, Dr. Makara Mihállyal beszélgettünk a kérdőívről, a résztvevőkről, a hazai eredményekről és a prevenciós feladatokról.

Hogyan alakult ki az érdeklődés a téma iránt? A kutatás megkezdése előtt voltak-e hasonló tematikájú kutatások Magyarországon?

Dr. Makara Mihály: Nekem viszonylag sok szenvedélybetegem van. Elsősorban intravénás kábítószer fogyasztók hepatitis C vírusfertőzéssel jönnek hozzám, de vannak alkoholista, illetve elhízott zsírmájas pácienseim is. Több mint négy éve akadtam bele az eredeti amerikai kutatásba, melyet Felitti és Anda professzorok végeztek Kaliforniában tizenhétezer alany bevonásával. Az általuk feltárt adatok pedig megdöbbentően szoros összefüggéseket találtak a negatív gyermekkori élmények és a felnőttkor számos negatív tényezője között. Ilyen volt például a rizikó magatartás, az iskolai bukás, az öngyilkosság vagy a kábítószer-használat. Ezt követően kezdtem el először a tíz kérdést, ujjal számolva, feltenni a betegeimnek, és valóban az látszott a válaszaik alapján, hogy a kábítószer-fogyasztók jellegzetesen rengeteg negatív emlékkel, érzéssel rendelkeznek. A mélyebb irodalomáttekintés után találtam meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) harminchárom kérdésből álló ívét. És mivel sem annak, sem az eredeti tíz ACE-t (Adverse Childhood Experiences) tartalmazó kérdéssornak nem találtam meg a magyar átiratát, így lefordítottam. A már meglévő szakirodalom mélyebb feldolgozása után indítottuk el a kérdőív első verzióját, az ott megszerzett tapasztalatokat felhasználva készült el a második változat. Jelenleg a harmadik változatot formáljuk, amely a pozitív gyermekkori élményekre fókuszál majd. Pontosabban arra, hogy azok milyen mértékben tudják a jó irányba befolyásolni az egyén életét, illetve képesek-e ellensúlyozni a negatív gyermekkori eseményeket.

Dr. Matuszka Balázs: Az 1980-as és '90-es években voltak drogkutatások, amelyek kitértek erre az aspektusra. Ezek elsősorban az alkoholista nők körében vizsgálták az agresszió ciklusának átörökítődését egyik generációból a másikra. Illetve volt egy olyan kutatás is, amely a drog betegségek pszichiátriai komorbiditására tért ki, Gerevich tanár úr és munkacsoportja által. Ez, azonban már a 2000-es évekre tehető. De specifikusan negatív gyermekkori élményeket célzó kutatás, mely a felnőttkori egészségmutatókkal összefüggésben vizsgálta volna a kérdést, nem volt. Olyannyira nem volt jelen, hogy miután megismerkedtem az ACE study-val, beszélhettem bárkivel, lényegében senki nem ismerte. Így is találtunk egymásra. Martina keresett meg azzal, hogy vállalnám-e a szakdolgozati témavezetését. Nyilván az volt az első, ami erre a témára vonatkozott. Tőlünk függetlenül azért látni kell, hogy ez még mindig egy viszonylag alul kutatott téma Magyarországon, pedig egy nagyon fontos társadalmi problémára mutat rá.

Makara doktor úr két forrást is említett, amely a kérdőívet illeti. Miként épül fel az Önök által használt kérdéssor? Van-e olyan része, amelyet csak a magyarországi társadalmi viszonyokat ismerve lehet értelmezni?

Gál Martina: A kérdéssor legelején van néhány demográfiai adat, amely a WHO kérdőívéhez tartozik. Ezután következik az Egészségügyi Világszervezet által megalkotott kérdőív eredeti harminchárom, majd az ACE-ek tíz kérdése. De tettünk hozzá kiegészítő kérdéseket is, így mára már két változata létezik: egy hosszabb és egy rövidebb. Az első szakaszban még csak egy változata volt a kérdőívnek, és a harmadik szakaszban is csupán egy lesz, de jelenleg a második fázisban két kérdőívvel dolgozunk. A két eltérő kérdőív úgy néz ki, hogy a tizenhárom oldalas rövidebb változatban nem találhatók skálák, és csak néhány kiegészítést tettünk hozzá az ACE kérdőívekhez, míg a hosszabb huszonegy oldalas verzióban egyéb kérdéses és skálák is megjelennek. Ezek például érintik a depressziót, a szorongást, vagy a reménytelenséget, de benne van például a SCID-5 (Structured Clinical Interview for DSM V – Strukturált klinikai interjú a DSM-5 zavarok felmérésére), az ágencia kérdőív, illetve az élettel való elégedettség skála is.

Dr. Matuszka Balázs: A negatív gyermekkori élmények kérdőív univerzálisan használható, hiszen, sajnos, kultúrafüggetlen jelenségről van szó. Az, hogy fizikailag, lelkileg, szexuálisan bántalmaznak, elhanyagolnak egy gyerekeket, vagy hogy a családban történik válás, esetleg van szenvedélybeteg, elmebeteg, bármelyik kulturális közegben megtalálható. Ilyen értelemben, tehát nem volt szükséges a nyelvi adaptáláson túl, kulturálisan is adaptálni a mérőeszközt. Viszont a Martina által említett plusz kérdésekben vannak olyanok, amelyek reflektálnak a magyar sajátosságokra: mind a gyermekkori élményeket igyekeznek mélyebben megérteni, mind pedig a felnőttkori magatartásmintákat, egészségi állapotot, különböző szenvedélyproblémákat.

Dr. Makara Mihály: Az első kérdőíves felmérésben csak olyan alanyok vettek részt, akik bejöttek hozzám a Szent László Kórházba. Ott Martina segítségével történt a kérdések megválaszolása. Így amikor elakadt valaki, akkor tudott segíteni. Emellett nagyon sokat tanultunk ezekből az esetekből, általuk is tudtuk pontosítani a kérdőíveken. Illetve felmerült számos olyan téma, amely a nemzetközi irodalomban egészen minimális mértékben van jelen. Ilyen például az alvászavar, az ágybavizelés vagy a gyakori hányás, melyek mindegyike, a fent említettek problémákkal együtt, szintén összekapcsolható a negatív gyermekkori élményekkel. Vagy amire, nem is feltétlenül gondol az ember: a születendő gyermekek száma. A negatív gyermekkori élményekkel nem rendelkezők között ez a szám 2,2 volt átlagban és csökkent az ACE-ek számának növekedésével, a hat pluszos csoportban már csak 0,96 volt.

Balról jobbra: Dr. Makara Mihály, Gál Martina, Dr. Matuszka Balázs

Ha már Doktor úr említette az adatfelvétel alanyait, adódik a kérdés: miként épülnek fel a kontrollcsoportok? Továbbá hogyan zajlott a válaszok rögzítése?

Dr. Makara Mihály: Nálam két kontrollcsoport van. Az egyikben olyan betegek vannak, akik tizennyolc éves koruk után vérátömlesztés következtében kapták meg a hepatitis C-t. Ugyanis az, hogy valaki kap-e vérátömlesztés, és annak kapcsán hepatitist, az általában független a gyerekkor eseményeitől. Gyakoribb például, hogy valaki a szülés vagy egy motorbaleset után kap vért, és így lesz beteg. A másik, igazán érdekes csoport, amely főleg az első mintában volt nagy számban jelen, olyan egyéneket tartalmazott, akik egy multinacionális számítástechnikai vállalatnál dolgoztak, amerikai bérekért. Tehát az ottani válaszadók túlnyomórészt olyan informatikusok voltak, akik BMW-kkel, Mercédeszekkel és ehhez hasonló magas minőségű autókkal járnak, amely jól kifejezi az életszínvonalukat, státuszukat. Ennél fogva a társadalom másik végletét képviselik. Amikor ők jönnek be hozzám a rendelőbe, akkor meg szoktam kérdezni: van-e valami panasz az életre. A válaszuk: nem Doktor úr, nincs, az élet kellemes! Ezen kitöltőknél az átlagnál lényegesen alacsonyabb volt a negatív gyermekkori élmények száma.

Dr. Matuszka Balázs: Továbbá egyetemi hallgatók is részt vesznek alanyként a vizsgálatban. Az adatgyűjtést pedig a Pázmány diákjai végezték oly módon, hogy a szakdolgozati kutatásuk vagy egyéb műhelymunkáik keretén belül más intézményekben tanuló egyetemistákat kérdeztek meg. Az adatfelvétel úgy nézett ki, hogy a teljes felsőoktatási intézménylistából random mintavétellel kiválasztottuk, hogy mely felsőoktatási intézményeket fogjuk bevonni. Ezután felkerestük a beválasztott egyetemek vezetőségét, majd az intézménnyel együttműködve kértük fel a hallgatókat.

Dr. Makara Mihály: Azt mindenképpen meg kell említeni, hogy a kutatásnak a nagy előnye az, hogy a betegek csak a második alkalommal tölthetik ki a kérdőívet. Azaz csak miután kialakul a pozitív orvos-beteg kapcsolat, kérem meg őket, hogy segítsenek azzal, hogy kitöltik az ívet. Hangsúlyozni szoktam, hogy az őszinte válaszaikkal a tudományt segítik, és azok tőlük függetlenek, illetve velük nem összekapcsolhatók. A betegek számára ilyenkor az én szavaim jelentik a garancialevelet, hogy valóban így történik. Ezért, azt gondolom, számos dologra vonatkozóan jobb minőségű válaszokat adnak, mint bármilyen online, telefonos vagy személyes kérdőívfelvétel során. Mindig azzal szoktam kezdeni, hogy van-e fél vagy egy órája most a rövid vagy hosszú kérdőív kitöltésére, majd miután megválaszolja ezt a kérdést, csak azután mondom, miről is van szó. Jóval több mint hatszáz ember töltötte ki a második verziót, és alig volt egy-két ember, aki miután feltettem ezt a kérdést, azt mondta volna, nem hajlandó rá. Eddig csak alig néhányan hagyták abba, adták föl vagy vissza. Ez azért is fontos, mert nagyon érzékeny témákra kérdezünk rá: mind a gyerekkorra, mind a pillanatnyi állapotra vonatkozóan. Úgyhogy elengedhetetlen a megfelelő bizalom, valamint a megfelelő mennyiségű és minőségű energia befektetése.

A beszélgetés elején említették, hogy a kutatás kezdetén ez a típusú szemlélet nem igazán volt jelen az itthoni szakmai körökben. Most miképp áll a helyzet? Sikerült a figyelmet némiképp a terület felé irányítani? Milyen együttműködéseik vannak más területen működő szervezetekkel?

Dr. Makara Mihály: A májgyulladásos betegségek diagnosztizálásnak, illetve kezelésének van egy meghatározott menete, és nem kis büszkeséggel azt tudom mondani, abba már bekerült az, hogy a kábítószer-élvezők esetében foglalkozni kell az általunk kutatott aspektussal is. Továbbá olyan szociális szervezettekkel alakult már ki együttműködésünk, mint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Emberbarát Alapítvány. Sőt az utóbbi időben jött létre még két fontos partnerkapcsolat. Az egyik a KINCS-csel.

Dr. Matuszka Balázs: Teljes nevén a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért.

Dr. Makara Mihály: A másik pedig a Planet Youth programmal, amely egy olyan eredetileg izlandi kezdeményezés, melyet ugyan nem a negatív gyermekkori élmények vizsgálatára, hanem sokkal inkább a negatív gyermekkori élmények megelőzésére, illetve a pozitív gyermekkori élmények biztosítására hívtak életre.

Dr. Matuszka Balázs: Illetve a Májbetegekért Alapítvány szervezésében tavaly és idén is volt egy-egy konferencia, amely elég nagy nyilvánosság előtt zajlott. Szép számmal vettek részt rajta a szociális szféra, az egészségügy, illetve az oktatás képviselői: a védőnőnktől, a tanárokon át, az orvosokig. És remek visszhangja volt. Idén sajnos a vírus miatt online formában került sor a megrendezésére, de tavaly a személyes jelenléttel megtartott konferencián nagyon sok reflexió érkezett. Tehát érződik, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a téma iránt. Reméljük, hogy tovább fog bővülni.

Dr. Makara Mihály: Továbbá jelen voltunk a kétévente megrendezett Addiktológiai Kongresszuson, ahol részben a témát, részben a saját kutatásunkat mutattuk be.

Az, hogy a szakmai körök egyre fogékonyabbak erre az új megközelítésre, hozza magával azt is, hogy a frontvonalban dolgozó tanárok, szociális munkások, terapeuták is fokozatosan beemelik a hétköznapok rutinjába. Az eredmények, mélyebb összefüggések ily módon, hogyan segíthetik a gyakorlatot?

Dr. Makara Mihály: Egy mentális védőoltás-sorozatnak kellene kialakulnia a negatív gyermekkori élmények megelőzésére. Ennek részét képezné a házassági tanácsadás, a szülészeteken történő felvilágosítás, a védő- és óvónők kiérzékenyítése a probléma felismerésére. Továbbá azt gondolom, hogy válási tanácsadásra is nagy szükség lenne, ugyanis a gyermek valamilyen módon mindig áldozatává válik a szülei viselkedésének, és saját magát hibáztatja a kialakult helyzetért. Tehát ezt a minden szempontból nagyon érzékeny időszakot, meg kellene tanulnia helyesen kezelni a szét váló pároknak.

Dr. Matuszka Balázs: Már szerintem az is egy szép eredmény, hogy elkezdünk beszélni erről a jelenségről, amely még mindmáig erőteljes tabunak számít, holott nagyon sok embert érint a társadalom teljes vertikumát tekintve. Azt gondolom, hogy egy remek precedenst teremtettünk azzal, hogy merünk beszélni, gondolkodni, érzékenyíteni, figyelmet felhívni ebben a témában. Ahogyan Makara doktor úr is említette: remélhetőleg idővel eljutunk odáig, hogy a kutatásból akár egy prevenciós program lépései is kidolgozásra kerülnek.

Dr. Makara Mihály: Már eddig is számos előadást tartottunk különböző célcsoportoknak: orvosoknak, laikusoknak, iskolaigazgatóknak. Az egyik ilyen alkalom után felállt egy kardiológus kolléga, akinek következő volt a hozzászólása: Bár az előadás témájából nem sok mindent tudok a gyakorlatban használni, de ezentúl másképp fogok nézni a drogos, alkoholista betegeimre, illetve másképp fogom nevelni a gyermekem. A cél az tehát, hogy elindítsunk egy szemléletváltozást.

Készítette: PPKE Kommunikáció/Hevér Kinga Szilvia
Fotó: Hevér Kinga Szilvia